Kormányszóvivő: Eddig félmillió magyar szerzett uniós védettségi igazolást

Így könnyebben tudnak majd utazni.

2021. július 10., 06:00

Szerző:

Az első héten félmillióan szerezték be az uniós védettségi igazolást Magyarországon – jelentette be Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő pénteken a Facebookon. Az uniós védettségi igazolás július 1-jétől már az Európai Unió egész területén elérhető, és megkönnyíti az unión belüli utazásokat.

A kétnyelvű igazolást  Magyarországon papíralapon és elektronikusan is lehet igényelni. Szentkirályi Alexandra szerint a legegyszerűbb ezt otthon kinyomtatni az elektronikus egészségügyi szolgáltatási tér (EESZT) lakossági portálján keresztül. Továbbá le lehet tölteni akár mobiltelefonra is az EESZT lakossági alkalmazással, illetve lehet kérni a kinyomtatását kormányablakban és háziorvosnál is.

A kormányszóvivő elmondta, hogy a védettségi igazolásnak háromféle típusa létezik. Az oltási igazolvány a koronavírus ellen beoltottaknak jár, a tesztigazolvány azoknak, akiknek friss negatív PCR-tesztjük van, a gyógyultsági igazolvány pedig azoknak, akik átestek a fertőzésen. A tagállamok viszont saját beutazási szabályokat is megszabhatnak, ezért utazás előtt mindenképpen érdemes felkeresni a konzuliszolgalat.kormany.hu honlapot, ahol országonként meg lehet nézni az aktuális beutazási feltételeket.

 

(Kiemelt kép: Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda sajtótermében 2021. június 24-én. Fotó: Balogh Zoltán / MTI)

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.