Kormányrendeletbe foglalta az elégséges szolgáltatásokat a minisztérium

Többé nem tárgyalás kérdése.

2022. február 11., 21:37

Szerző:

Megjelent a kormányrendelet, amely leszögezi, hogy gyermekfelügyeletet minden, sztrájkkal érintett köznevelési intézményben biztosítani kell, a tanulók pedig nem maradhatnak oktatás-nevelés nélkül. 

Magyar Közlönyben péntek este megjelent rendelet kapcsán kiadott közlemény felidézi: a Fővárosi Ítélőtábla kimondta, hogy a január 31-én tartott pedagógussztrájk törvényellenes volt.

A kormány álláspontja szerint a szülők és a gyermekek érdekében, az újabb káosz elkerülése céljából és a járványhelyzetre is figyelemmel pontosan szabályozni kell, hogy az esetleges pedagógussztrájk idején a köznevelési intézményeknek milyen minimum szolgáltatást kell nyújtaniuk.

A köznevelési államtitkárság ezzel együtt hangsúlyozta: a kormány és a pedagógus szakszervezetek között nem a további béremelés szükségességéről van vita, hanem annak időzítéséről.

A rendelet szerint a sztrájk ideje alatt az érettségiző diákoknak 100 százalékban meg kell tartani az órákat. Az óvodában a foglalkozások viszont nem kell megtartani, de a gyermekfelügyeletet ott is biztosítani kell. Az egyéb osztályokban az órák 50 százalékát kötelező megtartani a sztrájk ideje alatt.

(Kiemelt képünk illusztráció)

 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.