Gulyás Gergely: a moderált kampány érdekében inkább nem véleményezem Gyurcsány Ferencet

A Kormányinfón a lélegeztetőgépek adományozásáról, a túlárazott beszerzés vizsgálatáról, a reptéri fejlesztésekről és arról a videóról is kérdezett a 168, amelyben Gyurcsány Ferencet patásördögnek nevezték.

2021. október 28., 15:04

Szerző:

Csütörtökön tartotta szokásos sajtótájékoztatóját Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő. A Kormányinfón a 168 is részt vett, hogy kérdéseket intézzünk a miniszterhez olyan ügyekben, mint a lélegeztetőgépek adományozása, a home office intézménye, a reptér szolgáltatásának javítása, a vasúti kapcsolat kiépítése, illetve Gyurcsány Ferenc „patásördögként” való minősítése. 

Járványkezelés és túlárazott lélegeztetőgépek

Gulyás Gergely bejelentette, hogy a járványügyi intézkedések keretében a kormány lehetővé teszi a munkáltatóknak, hogy megköveteljék az otlás felvételét dolgozóiktól, az állami szektorban pedig ezt kötelezően elvárják minden munkáltatótól. Arról azonban nem beszélt, az államigazgatásban mikor teszik lehetővé a home office-t a dolgozóknak, ugyanis a 444 értesülései szerint a hivatalokban tömegesen betegednek meg az emberek. A miniszter erre azt felelte, korábban ezt már többször lehetővé tették, most azonban nem tartják indokoltnak. Hozzátette, reméli, hogy erre egyáltalán nem kerül sor, és mindenkit inkább az oltás felvételére biztatott.

Magyarország nemrég negyven darab lélegeztetőgépet adományozott Romániának, ahol tombol a koronavírus negyedik hulláma. Arra a kérdésre, hogy tervez-e még a kormány további adományokat, illetve marad-e elegendő gép a magyar emberek számára szükség esetén, Gulyás Gergely azt felelte, pontos számot nem tud mondani, azonban biztosan elegendő lélegeztetőgép áll rendelkezésre. megjegyezte, amennyiben a magyar emberek ellátását nem akadályozza, a kormány szívesen segít más országoknak is a jövőben. Arra vonatkozóan, hogy indul-e vizsgálat a lélegeztetőgépek túlárazott beszerzéséről, leszögezte:

„Amikor a magyar kormány ezeket beszerezte, akkor a piaci ár a szabad rablás keretei között mozgott, így nem biztos, hogy lehet egyáltalán fogalmilag lehet túlárazottságról beszélni.”

Szerinte ma már mindenki biztonságban érzi magát, és ha bárki kórházba kerül, biztos lehet benne, hogy a gyógyulásának nem lehet akadálya a lélegeztetőgépek hiánya. Hangsúlyozta, ez másfél évvel ezelőtt nem így volt, hiszen akkor az volt a kérdés, tud-e a kormány egyáltalán lélegeztetőgépeket szerezni. Ráadásul az akkori prognózis szerint akár a tízezer főt is meghaladhatta azoknak a száma, akik egyidejűleg mesterséges lélegeztetésre szorultak. Mint mondta, „a kormány mindenben helyesen járt el, mert amikor az egész világ lélegeztetőgépeket akart venni, akkor normális, hogy ennek a piaci ára magasabb”. 

Milyen fejlesztéseket tervez a kormány a Liszt Ferenc Repülőtéren tulajdonosaként?

A 168 arról érdeklődött, a reptér jelenlegi üzemeltetőinek kritizálása után a kormány pontosan milyen intézkedésekkel igyekszik majd jobbá tenni a szolgáltatást a megvásárlást követően. Gulyás Gergely kifejtette, hogy nagy ívű repülőtér-fejlesztésben gondolkodnak, sőt már eddig is sikerült kevés, de nélkülözhetetlen változtatásokat és fejlesztéseket kierőszakolniuk a jelenlegi tulajdonosból.

„Ma már az emberi méltóságot nem páros lábbal tipró módon kell utaznia annak, aki olcsó repülőjegyet vesz és fapadossal utazik”

–mondta, majd utalt arra, hogy két-három évvel ezelőtt szerinte egészen elképesztőek és tűrhetetlenek voltak a körülmények, amelyen a magyar kormány sikeresen változtatott.Kijelentette, egy új terminál megépítése elkerülhetetlen, illetve tervben van a reptér vasúti kapcsolatának kiépítése, a parkolókapacitások bővítése, illetve a jó szolgáltatás biztosítása. Úgy látja, „minderre nem fordított elegendő pénzt a jelenlegi tulajdonos”. Arra a kérdésre, hogy milyen módon biztosítja majd a kormány a kerületi lakosok nyugalmát, Gulyás Gergely azt nyilatkozta, a jelenlegi éjszakai reptetési tilalom szabályait is a kormány erőltette rá a mostani működtetőre, és nem lát okot a változtatásra. Megjegyezte, a magyar állam tizenhat éve nem működtetett repteret, hiszen „Gyurcsányék eladták azt”.

A reptérhez vezető vasútvonallal kapcsolatban a miniszter elmondta, hogy jelen állás szerint két egymással versengő koncepció van kilátásban. Az egyik a Budapest-Cegléd-Szolnok 100a nevezetű vonalát érinti, amelyre rá lehetne kapcsolódni, a másik elképzelés azonban egy közvetlen reptéri vasút kiépítését veti fel. „A gyorsabb megoldás biztosan az, ha a 100a-ra csatlakozunk rá, ennek azonban technikai nehézségei lehetnek, de megoldható” – magyarázta a miniszter megemlítve, hogy konkrét döntés még nem született. A dátumról annyit mondott, elhamarkodottan nem akar semmit ígérni, de nagyon csalódott lesz, ha öt év múlva nem valósul meg ez a terv. 

A kormány hergelése Gyurcsány Ferenc ellen

Ma délelőtt jelent meg egy rövid videó Orbán Viktor Facebook-oldalán, amelyben a miniszterelnök egy szavazójával beszélget, aki Gyircsány Ferencre úgy utal, mint „patásördög” az Elkuxrtuk című film megtekintése után. Ez azért is érdekes, mert nem sokkal ezután Gulyás Gergely a Kormányinfón arról beszélt, durva kampányra számít, mert az ellenzék érdeke és módszere a másik lejáratása. Mi kíváncsiak voltunk rá, az említett videó tükrében mit gondol, mégis melyik oldalról zajlik a folyamatos hergelés. Gulyás Gergely erre annyit válaszolt: 

„Én azzal tudom segíteni, hogy a kampány moderált keretek között maradjon, ha nem mondom el a véleményemet Gyurcsány Ferencről.”

Hozzátette, a videót egyébként nem látta, de az említett mondat nem hangozhatott el a miniszterelnök szájából. Arra nem reagált, hogy milyen üzenete van annak, ha egy ilyen kijelentést a kormány Orbán Viktor hivatalos közösségi médiás oldalán egy pár másodperces videóban közzétesz. 

(Kiemelt kép: Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón 2021. július 22-én. Fotó: Merész Márton)

 

 

 

2024. április 19., 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

2024. április 19., 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

2024. április 19., 15:25

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.