KÖNYV » Magasiskola

Csirikpajev, Büzsebájev, Dzsemperjev: mind Sztálin-díjas szovjet solymász volt még az előzőt előző, kényszerű keleti nyitás idején. Lelovich György, aki e szép emlékű elvtársak képeit a falra aggattatta, nem vitte ilyen sokra. Belőle csak riport-, novella- és filmhős lett Lilik néven, jobbára Mészöly Miklósnak a tollán.

A Magasiskola 1956-ban íródott, 1957-ben jelent meg, 1970-ben Gaál István rendezésében a cannes-i filmfesztiválon a zsűri díját nyerte. Ez a kötet, a kissé zengzetesre sikerült Sólymok csillagvilága című, a szerző szándékai szerint összegyűjtötte a szövegről és a filmről tudhatókat, a filozófiai kitekintéseket, a kiváló vadász-lovász-jogász-ornitológusnak és természetfilmesnek a Mészöly által szerkesztett és formába öntött önéletrajzát. (Itt szerepelnek a szovjet solymászok, akiknek a Sztálin-díja mögé bújt 1945 után Lelovich-Lilik, amikor urizálással, burzsoá csökevények ápolásával vádolták az aktuális véresszájú, éber politikai alkalmazottak.)

Mészöly írása egyfelől riportszerűen tapadt a valósághoz, az élményhez, másfelől politikai parabolaként is képes volt működni. A pusztai telep szigorú belső rendje, az állati dresszúra, a tartók és tartottak összekötözöttsége, fogsága, függése, az erős hangulati hatás képes volt ’56 nyarán „inzultálni” az olvasót.

Vajon minek felelt meg ez a „kísérleti telep”? „Mi másnak gondolhattam a világot, amiben éltem?” – kérdez és felel Mészöly. „A huszadik századi felügyeleti társadalmak” embereinek és állatainak természetrajzáról szóló látleletet újra és újra érdemes végigböngészni. Nem beszélve a mindig gyönyörűséget okozó mészölyi fogalmazás, stílus, szóválasztás irodalmi élményeiről.

(Mészöly Miklós: Sólymok csillagvilága. Jelenkor Kiadó. Szerkesztő: Szolláth Dávid.)

Erdélyi S. Gábor