Ködguba és felhőpaplan alatt nézhetjük a vasármapi matinét

Vasárnap erősen felhős vagy borult lesz az ég, és szórványosan fordulhat elő eső, zápor.

2023. október 14., 16:30

Szerző:

Északnyugaton megnövekszik a felhőzet, és ott estétől eső, zápor is előfordulhat. Éjszaka tovább növekszik a felhőzet, és egyre többfelé kell számítani esőre, záporesőre. Vasárnap erősen felhős vagy borult lesz az ég, és szórványosan fordulhat elő eső, zápor. Késő délután, este északnyugaton már vékonyodik, csökken a felhőzet.

A délnyugati szél szombaton megélénkül, késő délutántól egyre nagyobb területen fordul északnyugatira, és éjszaka a Dunántúlon megerősödik, néhol viharossá fokozódik. Vasárnap napközben fokozatosan veszít erejéből a szél.


A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 16 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 11 és 17 fok között várható.

(Fotó: Szántai Edina/168.hu)

Nem várt megoldással rukkoltak elő az utasok Balatongyöröknél, amikor a MÁV vonata nem érkezett meg időben, úgy döntöttek, maguk alkotnak egy szerelvényt. A különös „embervonatról” készült fotók bejárták a közösségi médiát.

Májusban 83 %-ra nőtt a vonatok pontossága, ami arra utal, hogy a MÁV túl lehetett az év eleji csúcskudarcokon. A vasúttársaság menetrendszerűsége hónapok óta először mutatott javulást, de a pünkösdi káosz már most beárnyékolja az eredményt.

Varga Judit volt igazságügyi miniszter 15 hónap kemény tanulás után sikerrel szerzett államilag elismert asztalos bizonyítványt.