82 éves pornós adta ki magát annak a budapesti nagyapának, akit már régen megölt a saját pornós unokája
Húsz év fegyházat kaphat az a férfi, aki 2015-ben megölte a nagyapját, majd a holttestet garázsokban rejtegette - közölte az ügyészség.
A 28 éves budapesti férfi, M. Márk abbahagyta a főiskolát és eladta a nagyapja által neki vásárolt lakást, de nem szerette volna, hogy a 82 éves m. István megtudja ezeket az információkat. A nagyapa lakását, autóját, garázsát és nyugdíját is szerette volna megszerezni, ezért 2015 április 8. és május 20. között valamikor megölte a férfit annak budapesti XI. kerületi lakásában.
A holttestet a garázsban rejtegette, majd miután eladta a lakást, 2016 augusztusában átszállította egy kőbányai bérelt garázsba. A holttestet itt, egészen pontosan egy kukában találta meg a rendőrség 2017 júniusában.
A vádirat szerint M. Márk a gyilkosság után
„rábírta egy felnőtt filmekben statisztaként többször szereplő, e körből általa ismert, a sértett tényleges haláláról tudomással nem bíró 82 éves ismerősét arra, hogy az elhunyt nagyapának adja ki magát.”
Az idős férfi ezért csináltatott egy személyi igazolványt, amelyben a saját fényképe volt, de az elhunyt nagyapa nevére szólt. Így sikerült neki eladni a lakást és a garázst, de azt is elintézte, hogy a nagyapa bankszámlájára érkező nyugdíjhoz M. Márk is hozzáférhessen elektronikusan.
M. Márkot a police.hu korábbi közleménye szerint még 2017 június 12-én hallgatták ki gyanúsítottként, ahol a nyomozóknak beismerte, hogy ő ölte meg a nagyapját, és ő rejtette el a holttestét.
A Kékfény a férfi elfogása után részletesebben is írt az elképesztő ügyről. A nagyapa öt évvel halála előtt temette el a feleségét, majd magába fordult, és minden kapcsolatot megszakított a családjával. Csak az unokájával állt szóba, aki hetente látogatta, és kapott havi 100 ezer forintot, hogy abból fizesse a tanulmányait.
A Kékfény szerint M. Márk és a barátnője is pornózott.
A gyilkosság előtt a nagyapa már nagyon szerette volna megnézni azt a lakást, amit az unokájának vett, M. Márk pedig megígérte neki, hogy vendégül fogja látni egy ebédre. A lakás ekkor már nem volt meg, mert a férfi messze áron alul eladta, hogy egy albérletben éljen a barátnőjével. A nagyapa korábban elmesélte unokájának, hogyan vágják le a disznókat, és hogyan használják hozzá a kábító pisztolyt. A gyilkosság előtt meg is mutatta a férfinak, hogyan kell használni, majd a kezébe adta. M. Márk a nagyapja mögé lépett és közelről fejbe lőtte.
M. Márk jelenleg bűnügyi felügyelet alatt áll, és ha a bírósági előkészítő ülésen is beismeri tettét, valamint lemond a tárgyalás jogáról, akkor húsz év fegyház fokozatú szabadságvesztést kaphat. Bűntársának, a 82 éves pornófilmes statisztának 2 év 6 hónap börtön járhat.