"Kísért a múlt"
Semmibe veszi az államtitkárság a pedagógusok, a szakma, az érdekvédelem véleményét, s a saját maguk által szabott határidőt sem betartva, erőből politizálva „nyomják” át elképzelésüket a közoktatáson – áll a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete közleményében.
Mint írják: a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának Oktatásért Felelős Államtitkársága a héten többször is egyeztetett a közoktatásban érintett szakszervezetekkel. Meg kellett tapasztalnia, hogy az általuk „Nemzeti Köznevelési Törvény”-nek nevezett dolgozat nem bírja az érdekvédelem két legjelentősebb szervezetének támogatását. Az államtitkárság október 25-ig várja a beérkező véleményeket, s ezek ismeretében dolgozzák a tervezetet, s majd így tárják a Kormány, majd a Parlament elé, valamikor november elején.
Ehhez képest – írja a PDSZ – „bombabiztos” forrásból származó információ szerint, 2011. október 20-án a közigazgatási egyeztetés megtörtént, a Nemzeti Köznevelési Törvény kodifikált változata jövő hét elején a Kormány, majd a hét közepén a Parlament asztalára kerül. Ugyanakkor október 24-én, hétfőn, a Parlament Oktatási és Kulturális Bizottsága mindössze a törvénytervezet koncepciójáról folytat „eszmecserét”…. A tervezet szerzői a múlt század hetvenes éveinek pedagógiáját tekintik modell értékűnek, az akkori időkre jellemző pedagógiai elveket, elvárásokat, és irányítási modellt fogalmazva meg. A szakszervezetek ezért – is - utasítják el elképzeléseiket.
Az az eljárás viszont elfogadhatatlan, amellyel semmibe veszik a pedagógusok, a szakma, az érdekvédelem véleményét, s a saját maguk által szabott határidőt sem betartva, erőből politizálva „nyomják” át elképzelésüket a közoktatáson. Kísért a múlt – zárul a közlemény.