Kiiktatná a parkolási maffiát Budapest új vezetése, új közparkolási rendelet fogadtak el

2019. november 27., 12:21

Szerző:

Jövő július elsejétől kizárólag a kerületi önkormányzatok által létrehozott szolgáltatók végezhetik majd a parkolási díjfizetés ellenőrzését, és csak ezek szabhatnak ki jövőben pótdíjat. Ritkítják majd a parkolójegy-kiadó automaták sűrűségét - döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdán.

A képviselők 18 igen szavazattal, 1 nem ellenében és 13 tartózkodás mellett fogadták el Karácsony Gergely főpolgármester javaslatát, amellyel több ponton módosították a parkolási rendeletet.

A várakozási díjfizetés ellenőrzéséről szóló módosítás lényege, hogy az ellenőrzését, a pótdíj kiszabását és az erről szóló értesítés elhelyezését a járművön kizárólag a helyi önkormányzatokról szóló törvényben meghatározott szolgáltató végezhesse saját maga, azaz a vállalkozásba adás lehetősége nélkül.

A Fidesz 2010-es fővárosi hatalomra jutása után egyszer már hoztak hasonló jogszabályt, azonban az akkori törvény nem tiltotta meg, hogy az önkormányzatok vállalkozókat bízzanak meg. Számos kerületben egyre drágább lett a parkolási rendszer üzemeltetése, a parkolási cégek ugyanis számos alvállalkozót alkalmaztak minden részfeladatra: valaki a parkolóórák karbantartást végezte, valaki a papírt töltötte a gépekbe, valaki a pénzt ürítette, valaki az autókat ellenőrizte, és a sor még hosszabban folytatható. Az állapotok odáig fajultak, hogy néhány önkormányzatnak még veszteségessé is vált a parkolás. A 444 korábbi tényfeltárása rávilágított, hogy

a parkolási cégek mögött az egykor már botrányos, korrupt rendszeréről megismert Centrum Parkoló Kft. vezetői állnak, akik szoros fideszes és szocialista kapcsolatokkal is rendelkeznek.

A korábbi módosítást azzal indokolta a Fidesz, hogy ne legyen lehetőség egy újabb Centrum-botrányra, kilenc év tapasztalata alapján látható, hogy ez nem sikerült.

Kupper András, a Centrum Parkoló Kft. egykori feje a magyar kormány támogatásával fejleszt Kínának parkolási rendszert. Háttérben Szijjártó Péter külügyminiszter.
Fotó: 444.hu