Kifullad a rezsiharc: ez lesz a folytatás?
Kifulladni látszik a Fidesz rezsiellenes harca: az erőszakosan lefaragott, a piaci viszonyokat és a tényleges költségeket figyelmen kívül hagyó tarifák már a kormánypárthoz közeli vélemények szerint is károkat okoznak a közműszolgáltatásnak. Orbán új jelszava, a nonprofit közműcég nem javít a helyzeten, csak elfedi a mélyülő gondokat.
A választási kampányban tényleg csodafegyvernek bizonyult a rezsicsökkentés a Fidesz számára, sikeresen pótolta a gazdasági program hiányát és vonta el a figyelmet a megszorító intézkedések sokaságáról, a megnövekedett átlagos adóterhelésről. Valódi kommunikációs bravúr, hogy miközben a lakosság nagy többsége a számtalan új közteherrel, a megemelt fogyasztási adókkal jóval többet veszített, mint amennyit a közműdíjak csökkentésével nyert, mégis sikerült milliókkal elhitetni, hogy jobban jártak, és még jobban fognak, ha a Fidesz nyer. A roppant egyszerű, demagóg Meg kell védeni a rezsicsökkentést! jelszóval nem lehet mit kezdeni: a mesterséges, a piaci viszonyoktól elrugaszkodott díjak tarthatatlanságát hangsúlyozó racionális gazdasági érvekre a tájékozatlan többség nem vevő, ők csak annyit látnak, hogy a sorozatos elvonások után végre kaptak valami kézzelfogható könnyítést.
Hogy ténylegesen mekkorát, kiderül a KSH adataiból, a lakosság tavalyi költségszerkezetéből: a rezsicsökkentés havonta egy főre jutóan 671 forint megtakarítást jelentett, ami a teljes költés nagyjából egy százaléka! Ezen belül a felső tizednél ennek mintegy négy-ötszöröse, az alsónál pedig kevesebb, mint a fele volt, azaz Orbánék minden más lépéséhez hasonlóan itt is azok nyerték a legtöbbet, akik erre a legkevésbé voltak rászorulva. Az ország legszegényebb vidékein, Észak-Magyarországon és az Észak-Alföldön hozta a legkisebb átlagos megtakarítást a rezsicsökkentés, ehhez képest ezeken a területeken a Fidesz az országos átlagnál jobban szerepelt a választásokon.
Az ígéretek ellenére azonban Orbánék nem folytathatják úgy a rezsiharcot, mint azelőtt. Eddig kedvezett nekik, hogy a gáz és az áram ára a nemzetközi piacon csökkent, emellett a földgáztartalékokat is felélhették, de ennek már vége, a tárolók üresek, fel kell tölteni őket, az importárak pedig emelkednek. A közműszolgáltató cégeket kivéreztették, a lakosságot ellátó tevékenység lényegében mindenhol veszteséges. Már a legutóbbi, őszi áramárcsökkentést is a rendszer egészét üzemeltető MVM terhére tudták végrehajtani, aminek nyomán az állami cég nyeresége drasztikusan visszaesett, azaz közvetve a költségvetésből finanszírozták a rezsicsökkenést.
A további árlefaragások ellen nem csupán az érintett multicégek tiltakoznak, hanem a nehéz helyzetbe került települési önkormányzatok is. Szövetségük szerint máshonnan kell elvenni a pénzt a tulajdonukban lévő közműcégek működtetéséhez, a fejlesztések, beruházások pedig legfeljebb uniós forrásokból lehetségesek. A zömmel külföldi tulajdonban lévő magáncégeknél hasonló a helyzet, a veszteségeket radikális költségmegtakarítással igyekeznek leszorítani, aminek nyomán több ezer dolgozó és szerződéses partner veszítette el már eddig is a munkáját. Az anyacégek reakciója logikus: szabadulni akarnak a veszteségektől és mentik a menthetőt: nem fejlesztenek és viszik ki a korábban erre a célra félretett eredménytartalékot.
A mindent maguk alá söpörni akaró Orbánék elérték a céljukat, a lakossági szolgáltatásokból menekülnek az energetikai multik, és készek eladni az érdekeltségeiket. Az államosítás azonban nem old meg semmit, főleg nem az árcsökkenést, inkább kiadást jelent: a Fidesz-kormány eddig csaknem ezermilliárd forintot költött az adófizetők pénzéből az energetikai és egyéb közművásárlásokra, a MOL-részvényektől kezdve az E.ON-cégeken keresztül az RWE-n, a Főgázon át egyes vízművekig. Az új jelszó a visszaállamosított vállalatok nonprofit működtetése, ami állítólag majd biztosítja az árak további lefaragását.
Ez azonban hiú ábránd, már ha egyáltalán komolyan gondolják. Nem véletlen, hogy még a Fideszhez igencsak közel álló és a kormánytól milliárdokat kapó Századvég vezetője is keményen bírálta ezt az elképzelést, rámutatva, hogy a profit nem az ördögtől való, sőt nagyon fontos eszköz a minél hatékonyabb gazdálkodáshoz. Piaci viszonyok közepette a verseny az, ami jobb, racionálisabb működést eredményez, nem pedig a nonprofit állami monopólium. Különösen igaz ez egy olyan nyitott gazdaságnál, mint amilyen a miénk, ahol az energiahordozókat importból szerezzük be.
A verseny árcsökkentő hatását egyébként jól láthatjuk a cseheknél, ahol az energiaárakat a szolgáltatások versenyeztetésével nagyjából ugyanolyan mértékben sikerült csökkenteni, mint nálunk az erőszakos állami beavatkozással. A nyugati piaci beszerzési források sem véletlenül olcsóbbak jelenleg, mint a hazaiak, ez részben az EU versenyt ösztönző, liberalizáló szabályozásának a hatása. Orbánék pont az ellenkező irányba mennek a verseny kizárásával, a központi árképzéssel és az erőltetett államosítással. Hosszabb távon ez éppen a hatékonyabb, költségtakarékosabb működés ellen hat, ahogy azt a sok évtizedes tapasztalataink mutatták.
A nonprofit állami közműcégek koncepciója piacgazdasági körülmények között hibás elképzelés, aligha véletlen, hogy a fejlett világban sehol sincs ilyen. A közműdíjak csupán ezen az úton nem csökkenthetők, legfeljebb úgy, hogy a különbözetet a költségvetés fedezi, ami a szocializmus gyakorlata volt. Lehet például a nullára csökkenteni a tavaly előtt még százmilliárdos nyereséget termelő állami MVM profitját, és ebből finanszírozni az alacsonyabb díjakat, de ez egyszerű átverés, mert a kiesést a költségvetésben valahogy pótolni kell, ami csak az adófizetők zsebéből lehetséges. Ne feledjük: az államnak annyi pénze van, amennyit tőlünk, magánszemélyektől és vállalkozásoktól ilyen vagy olyan formában behajt. Csak úgy tud tehát az egyik kezével adni, ha közben a másikkal elvesz, azaz újraoszt, méghozzá az éppen hatalmon lévők érdekei szerint.
