Kiderült, miért nem adott interjút Orbán Viktor a közrádiónak

Fontosabb dolga volt.

2021. július 30., 09:56

Szerző:

Ahogy arról már írtunk, elmaradt Orbán Viktor szokásos péntek reggeli interjúja a Kossuth Rádióban – most pedig az is kiderült, mi volt ennek az oka. A miniszterelnök a Formula–1 Magyar Nagydíj hétvégéje előtt péntek reggel a Karmelita kolostorban tárgyalt Jean Todttal, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnökével, aki egyben az ENSZ-főtitkár közlekedésbiztonsági különmegbízottja – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

A tárgyalófelek Palkovics László innovációs és technológiai miniszterrel, az autó-motorsport fejlesztéséért és a közlekedésbiztonság kiemelt kezeléséért felelős kormánybiztossal közösen áttekintették a magyarországi autó-motorsport fejlesztésének további lehetőségeit. A mogyoródi pályára a második leghosszabb ideje látogatnak el megszakítás nélkül a „királykategória” versenyzői, 1986 óta minden évben visszatérő vendégek a Hungaroringen. A tavaly kötött megállapodás értelmében pedig 2027-ig biztosan lesz Forma–1-es verseny a Hungaroringen. 

A megbeszélésen közlekedésbiztonsági kérdésekről is egyeztettek. Havasi szerint Magyarország célja, hogy radikálisan csökkentse a halálos kimenetelű közlekedési balesetek számát, emellett az is szóba került, hogy a magyar kormány a teljes autóipari szektorra is fokozott figyelmet fordít – különösen az akkumulátorgyártásra.

(Kiemelt kép: Orbán Viktor miniszterelnök (b) kezet fog megbeszélésük előtt Jean Todttal, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnökével, aki egyben az ENSZ-főtitkár közlekedésbiztonsági különmegbízottja (j) a Karmelita kolostorban, 2021. július 30-án. Fotó: Fischer Zoltán / Miniszterelnöki Sajtóiroda/MTI)

08:39

A Best Solar a hazai napelemes piac egyik meghatározó szereplője. Az elmúlt tizenöt évben az elsők között telepítettek ipari méretű napelem parkokat, 2020-ban pedig Európa legnagyobb erőművének, az Audi Logisztikai Központján épülő napelemes rendszerének kivitelezői voltak, amely 12 megawattos méretével nemcsak a szakma csúcsát, de igazi kihívást is jelentett a Best Solar szakembereinek.