Kiderült, hogy mit tesz Kocsis Máté a józsefvárosi metrómegállók akadálymentesítéséért. Semmit

2018. február 7., 08:52

Szerző:

Ellentmondásba keveredett Kocsis Máté józsefvárosi polgármester, miután a Fidesz budapesti elnökeként, a kormánypárt egyik fővárosi egyéni országgyűlési képviselőjeként kampányba kezdett az ellenzékkel szemben, amelynek jelen eseteben minden bűne az, hogy a 3-as metróvonal teljes akadálymentesítéséért küzd.

Erőss Gábor ellenzéki önkormányzati képviselő ugyanis közzétette a polgármester, illetve a józsefvárosi jegyző válaszát a Párbeszéd politikusának sokadik, az akadálymentesítést érintő adatigénylésére. Erőss azt akarta megtudni, mit tesz Kocsis polgármesterként azért, hogy a VIII. kerületi idősek, a kismamák, akik babakocsival közlekednek, továbbá a valóban mozgássérült, kerekesszékkel közlekedő józsefvárosiak igénybe tudják venni a metrót. Minderre a polgármester nevében a kerületi jegyző válaszolt, és kiderült:

semmit.

A kerületet érintő 5 metrómegálló közül ugyanis mindössze egyet akadálymentesítenek, Kocsisék pedig majd a BKK-hoz fordulnak, hogy megtudakolják, változott-e valamit a helyzet a tavaly nyáron eldöntött akadálymentesítési lista ügyében.

Tegnap az MTI adta hírül, hogy Kocsis szerint a baloldali pártok mellébeszélnek és csúsztatnak a 3-as metró akadálymentesítésével kapcsolatban, az általuk kezdeményezett népszavazási kérdés pedig értelmetlen. Nem tudni, hogy a fideszes képviselőjelölt mire gondolt, mert az MSZP-s Horváth Csaba által benyújtott, majd a választási szervek által hitelesített helyi népszavazási kérdés, amelyhez kilenc ellenzéki párt kezdett aláírást gyűjteni úgy szól:

„Akarja-e Ön, hogy a 2017-2020 között történő budapesti M3-as metróvonal felújításával egyidejűleg valósuljon meg ezen metróvonal valamennyi megállójának teljes értékű akadálymentesítése, az 1997. évi LXXVIII. törvény 2. §-ának 1. pontjában meghatározottak szerint?”

Magyarán az ellenzék kivételesen értelmes kérdést adott be, arról, akarják-e a budapestiek, hogy minden metrómegállóba le lehessen menni kerekesszékkel, babakocsival, fekvőgipsszel, vagy járókerettel. Persze tudjuk, Tarlós István főpolgármester szerint ezek az emberek inkább szálljanak buszra.