Ki ölte meg Balla Irmát?
Balla Irma fideszes önkormányzati képviselőt két éve ölték meg, s a rendőrség a fiát vádolja. A bírósági tárgyaláson viszont megtörtént, amit eddig jobbára csak a Petrocelli filmekben láttunk: a védő ügyvédje valószínűleg megtalálta az igazi tettest. Magyar György ugyanis csapdába csalta az egyik tanút.
Ön kezdettől hitt a védence ártatlanságában?
Semmi okom nem volt benne kételkedni, hiszen meggyőződésem, egy fiú nem ölheti meg ily módon az anyját. A rokonok és az ismerősök is kizárták, hogy ő gyilkolt volna. A világon semmi indítéka nem volt, amit a rendőrök felsoroltak, mind kitaláció, hiszen még az ingatlan is az ő nevén volt. Nem tudták kideríteni, hogy mivel ölték meg Balla Irmát, tehát nincs eszköz. Sándornak biztos alibije volt, az asszonynak pedig rengeteg haragosa. Az áldozat telefonját Debrecen másik végében találták meg, elásva, amikor a fia harminc kilométerrel távolabb szalonnát sütött.
A védőnek nem dolga, hogy tettesek után nyomozzon, ám ahogy tudom, ön több lehetséges szálat is felderített.
Az eljárás során a rendőrség közvetett bizonyítékokat sorakoztatott fel a fiú ellen, miközben más nyomokat elhanyagolt. Mi hat esetleges elkövetői szálat is felderítettünk, többek között két rokoni haragost, szerelmi kapcsolatot, valamint politikai ellenfelet éppúgy találtunk, mint a paneltüzes áldozatokat, akiknek pénzt gyűjtött és osztott az áldozat.
A rendőrségi hanyagság úgy tűnik némi nagyképűséggel is párosult, hiszen a család által felkért magánnyomozót nem fogadták, pedig az utánuk is takarított, megtalált több bizonyítéknak látszó tárgyat.
Valóban így történt, jogos a magánnyomozó felháborodása, többek között egy műanyag dobozt és egy sérült polcot talált, amit a nyomozók meg sem vizsgáltak. Egyébként a magánnyomozó is az áldozat fiát kizáró idegenkezűségre gyanakodott.
Ön jó nyomon járt, amikor D. Lajost megszorongatta, hiszen ő még a tárgyalás előtt kétszer is vallomást tett, igaz azt utóbb visszavonta.
Két és fél év telt el a gyilkosság óta, s közben D. Lajos betöréses lopásért ült. A nyomozás idején, ő is látókörbe került, még DNS mintát is vettek tőle, de aztán félretették, ahogy más nyomokat is. A múlt hónapban ismét rendőrkézre került. Valóban vallomást tett, de aztán azt visszavonta. Én csak tanúként kérdezhettem, nem gyanúsíthattam, de így is rávezettem, hogy mennyire ismerte Balla Irma lakását. A másik háznál dolgozott, s az udvarról sem a tévét, sem a polcokat nem láthatta. A bíró itt megállította a tárgyalást, helyszínelést rendelt el, ahol kiderült, hogy csak akkor tudhatott ennyi mindent, ha a lakásban járt. Én javasoltam az eljárás felfüggesztését, de a bíró visszautasította. Pedig előkerült egy pajszer is, amely akár a gyilkos eszköz is lehetett.
A tárgyalás szünetel, a rendőrség viszont addig nem indíthat új nyomozást, amíg az ön védencét vádolják.
Az ügyész egyelőre nem vonta vissza a vádat, én pedig az ítélőtáblához fordultam, hogy függessze fel az eljárást.
A Kaiser-ügy után a laikusnak megdöbbentő, hogy a rendőrség, ügyészség, bíróság teszi a dolgát akkor is, amikor már látniuk kellene, hogy hamis nyomon járnak.
A rendőrségen nagy nyomás volt Debrecenben, hiszen egy közszereplőt gyilkoltak meg, tettest kellett produkálni. Tudtommal az ügyész sokáig habozott, hogy megvádolja védencemet, aztán mégis megtette. Most már nehéz visszatáncolni, de a bíró nagyon szakszerűen és tisztességesen járt el, és én bízom a táblabíróság bölcsességében is.