Ki kér bocsánatot?

A lap Levélhullás rovatában Jónás Istvánnak, a Magyar Rádió vezérigazgatójának helyreigazítási kérelmét és annak visszavonását olvashatják a 168 Órában február 9-én megjelent A bunker legendája című cikkhez kapcsolódóan. Az írásban annak jártunk utána, hogy igaz-e Jónásnak és a rádió levéltárosának, Sávoly Tamásnak az állítása – miszerint a rádió atombunkeréből 1957 és 1991 között napi rendszerességgel hallgatták le a rádiósokat. Nem igaz.

Készséggel közreadjuk, hogy Sávoly Tamás nem „mezei irattáros”, hanem: „A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi karán középiskolai történelemtanár diplomát szerzett, majd elvégezte az ELTE Bölcsészettudományi Karának levéltáros szakát is.” (Gratulálunk.)

Nem kételkedünk abban, hogy „A Magyar Rádió Nonprofit Zrt.-nek nem volt elbocsátási listája, ebből következik, hogy Sávoly Tamás nem szerepelhetett rajta. Egyébként sem a Magyar Rádió Nonprofit Zrt. munkavállalója”.

Bocsánatot kérni viszont nincs okunk.

Ha ezt valakinek meg kellene tennie, az Sávoly Tamás kétdiplomás, latinul és németül középfokon beszélő levéltáros, valamint Jónás István vezérigazgató, aki 2011. október tizenkilencedikén a Ma Reggel adásában úgy nyilatkozott: „Az objektum a diktatúra új szakaszában új szerepet kapott, lehallgatóközpont lett. S a legegyszerűbb módon a Magyar Rádió telefonvonalaira kapcsolódva két ember beosztás alapján hallgatta le a kollégákat. 1991-ig működött ez a lehallgatórendszer. Én nem tudom, hova, de eltűntek a rádióból azok a feljegyzések, amelyek a lehallgatások alapján készültek, pedig magam is kíváncsi lennék, mert én 1991 előtt már ott dolgoztam, hogy esetleg mit hallgatott le ott egy belügyi munkatárs.”

Parciálisan

Sávoly pedig a Rádióadás a titkos bunkerben című október huszonegyedikei anyagban azt állította: „A rádió bunkerében valószínűleg már 1957-től folytak lehallgatások. A telefonközpontot egy ember kezelte, de az alsó szinten ketten dolgoztak egy lehallgató szobában. Egyikük a magnót kezelte, míg a másik gyorsírással írta le, amit hallott. A lehallgatásokból származó akták többsége az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában van, és történészek számára kutatható.”

Ehhez képest a levéltári kutatás, valamint számos rádióssal, történésszel, egykori politikussal történt beszélgetés során kiderült: az egészből semmi nem igaz. Mindezt alátámasztotta az a tény is, hogy Sávoly három hónapon át ígérte: bemutatja az állítását igazoló dokumentumokat, ám ezt nem tette meg. Nemhogy cikkünk megjelenéséig, azóta sem.

A rádió vezérigazgatója ezt helyreigazítási kérelmében sem cáfolta. Sőt a lehallgatásról egyetlen szót sem ejtett, arról bölcsen hallgatott. Pedig írásban is kérdeztük: látott-e bármilyen dokumentumot erről, s lett-e, lesz-e következménye Sávoly Tamás hazudozásának?

Míg a főnök hallgat, Sávoly a Facebookon jelentetett meg monstre reakciót. A lehallgatást igazoló aktával ebben sem állt elő, helyette mellékkörülményeket habosít, lényegtelen részleteket tupíroz, milliméterenként araszol ki védhetetlen állításaiból.

Például: „Mivel én nem a lehallgatásokat, csak az épület történetét kutattam, csak parciálisan kerültem kapcsolatba a lehallgatási dossziékkal” – írja.

Parciálisan? Volt a kezében a lehallgatásokat igazoló dokumentum, vagy sem? Azt állítja: volt. Parciálisan nehéz.

Sávoly azt is mondja: „Könnyedén válthatták egymást a belügyminisztériumi dolgozók, ha lehallgatást akartak kezdeményezni. A bejárat mindkét oldalról zárva volt, ezt a cikkíró is írta, így a lehallgatás lehetőségét fenntartjuk, hiszen alkalmas volt rá az épület.”

Ha jól értjük, Sávoly szerint a már csak feltételezett lehallgatás mellett szóló érv, hogy a bunker nem egy, hanem két bejárattal bír. Ilyen alapon szerkesztőségünk konyhájában dupla lehallgatás is megszervezhető, ugyanis négy ajtó nyílik a helyiségre.

És a kedvencünk: „Elismerem, hogy Horváth Lajos és a Szubovics-akta nem elégséges a lehallgatás igazolására.”

Horváth Lajos, a kiváló rádióbemondó már nem él, és soha egyetlen sort sem vetett papírra a lehallgatásokról. Sávoly szerint szóban tett rá utalást neki. A „Szubovics-akta” pedig az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának információi alapján nem létezik. Mi több, maga a Szubovics név sem található egyetlen dokumentumban sem, ennek mi jártunk utána. Miközben Sávoly különös fejezetet írt hozzá megboldogult Szubovics úr életéhez. „A lehallgatásról a kapcsolóterem és a telefonközpont vezetője, a rádió munkástanácsának tagja, Szubovics Lipót is tudott. De ő 1969-ben rejtélyes körülmények között vérmérgezést kap itt a rádióban, majd eltűnik. Egy nappal azelőtt, hogy a családja Svájcba disszidált” – ezt annak idején magnóra nyilatkozta nekünk.

Agyrém!

Cikkünk megjelenése után olvasói levél érkezett. Idézünk belőle. „Szubovics Lipót... régebben meghalt nagynéném még régebben meghalt férje lehet... Lipót bácsi valóban a rádió központjának vezetője volt, de hogy a munkástanács tagja lett volna, kétlem. Nála csendesebb, visszahúzódóbb embert keveset ismertem... Lipót bácsi nem tűnt el »rejtélyes körülmények között« 1969-ben. Tény, akkor lett nagybeteg, sokáig kórházban feküdt, végül vese- és májzsugorodásban halt meg, holott egész életében absztinens volt.”

Sávoly facebookos írásában több helyen azzal vádol, meghamisítottuk a lehallgatásokat cáfoló nyilatkozóink szavait. Például: „Az általam nagyra becsült Nemes János nevét is belekeverte a cikkbe, akinek a szájába adja, „lehallgattak minket. Vicces és elképzelhetetlen”. Máshol: „Hárs István szájába adva megtudhatjuk: a lehallgatás kizárt. És az is, hogy erre bizonyítékok lennének.”

Megjegyezzük: összes beszélgetésünket diktafonra rögzítettük, s a nyilatkozókkal, ha kérték, megjelenés előtt egyeztettük a kézirat rájuk vonatkozó részét. Közben olvasói levéllel jelentkezett egy régi rádiós, Ádám János, aki Jónás vezérigazgató állítására így reagált: „Én 38 évig dolgoztam a rádióban mint műszaki, stúdiókarbantartó, így feladataim közé tartozott, hogy alkalmanként a bunkerban kellett körülnézni, és az ott lévő elavult technikát átvizsgálni... A bunkerba csak mi mehettünk be, mivel nálunk (az osztályunkon) volt a bejárat kulcsa... Tehát ha valaki ott szeretett volna bármit lehallgatni, azt csak rajtunk keresztül tehette volna, üzemképes technika sem állt a rendelkezésére. Amit Jónás István állít, az agyrém.”

Hülyét csinál

A Magyar Rádió honlapján a lehallgatásokról szóló írás, valamint a háromrészes bunkertúra videója azóta is változatlan formában megtalálható. Ami azt jelzi: a rádió álláspontja az ügyben mit sem változott.

Ezért újra kérjük Jónás vezérigazgatót, kérjen bocsánatot a közvéleménytől, és tájékoztassa arról: következmény nélkül maradhat-e, hogy egy levéltáros hülyét csinál a közrádió elnökéből és a teljes nyilvánosságból?