Kétször is möggyakta

Napjainkban azt hisszük, mindent tudunk a szexualitásról, míg eleink (szegények) csak sötétben tapogatóztak a tokától bokáig a testet takaró hálóingek alatt. Meglepődnénk, ha kiderülne, milyen részletgazdag volt hajdan a szexuális kultúra, amely áthatotta az élet minden területét: a zenét, táncot, szokásokat, nyelvhasználatot, iparművészetet, de még a házimunkát is. Ükapáink számára dekódolni való feladat volt, hogy mit üzent a falubeli leány a hímzett kötényével, amelyen a beavatatlan szem csak különféle virágmotívumokat lát, mint a tulipán (női termékenység), a szegfű vagy szilvamag (férfi szerető) mellett két rozmaringág (beteljesült szerelem). De jaj, ha a tulipán közepébe lándzsát hímzett a leány – akkor bizony már megesett, és illik feleségül venni. Vagy itt van például egy népdalrészlet a 2021 végén megjelent, Erósz szemiotikája című kötetből: Én ültettem az almafát (...), más köti hozzá a lovát”, amiről ma kevesen sejtik, hogy a megcsalásról szólt. Mint ahogy azt sem tudjuk, hogy a feleresztett kútgém, az ablakba kitett tejesköcsög vagy a kerítésre terített dunnahuzat szexuális jellegű üzenet volt: most jöhet a pásztor a menyecskéhez (férjezett fiatalasszonyhoz) – egy pásztorórára.

„Az emberiség hajnalán a meztelenség természetes volt. A megközelíthetetlen területeken a modern időkig fennmaradt primitív népeknél sem kellett a szexualitást titkolni vagy rejtegetni, erről számoltak be a 19. században és a 20. század elején az antropológusok”, mondja dr. Balázs Géza nyelvész, néprajzkutató, a kötet szerkesztője. Az őskori művészek gyakori szimbóluma volt a vulva és a fallosz. Az ókori görögöknél Erósz személyében önálló istene is volt a testi és lelki szerelemnek (a rómaiaknál Ámor vagy Cupido néven). Az ősi szemlélet a nemzést, a szerelmet, a termékenységet az élet alapelvének tekintette, idézi tanulmányában Nagy Olga néprajzkutatót. Az össznépi egységben létező szerelem-erotika-szexualitás aztán a történelmi idők során szétvált: az a megkülönböztetés kezdett érvényesülni, hogy míg a szerelemben és az erotikában tudatos lelki tényezők is szerepelnek, addig a szexualitás leginkább ösztöntevékenység (Lutz Röhrich német folklorista szerint).

Amint a meztelenséget különböző hatások (vallás, politika, ideológia) egyre inkább korlátozták, mind erotikusabbá vált a ruhátlanság látványa, a szexualitás pedig intimmé, amit nem tárunk nyilvánosság elé. A felöltözöttségnek több oka lehetett: részint a monogámia (az én asszonyomat ne mustrálgassa más), és nyilván összefügg az osztálytársadalmakkal is. A paraszti társadalmakban szigorú előírások uralkodtak. Kis közösségekben éltek az emberek, nagyobb volt a fegyelem, az odafigyelés, nem rendelkeztek sok szabadidővel.

„Ám a 19. század végén, inkább a 20. század elején elkezdődött a polgárosulás, és ezzel párhuzamosan a »kivetkőzés«, amely néprajzi szakkifejezésként a népviselet levetését, elhagyását jelenti, de itt most érthetjük úgy is, hogy ettől az időszaktól kezdve mindinkább újra kitárulkozik a test”, mondja Balázs Géza. Ezt jól mutatják a strandolókról készült fotográfiák: a 20. század elején még a férfiak is trikót viselnek, a fürdőnadrágjuk legalább térdig ér. Az asszonyok pedig nem hagynak pőrén egy tenyérnyi bőrfelületet sem. Jóllehet egyes vidékeken népi fürdőket alakítottak ki (ezek gyógyforrások vizével feltöltődött, fapallókkal szegélyezett gödrök voltak), a parasztok nem jártak strandolni.

A 20. században megjelent a szabadidő, és annak kitöltésére újfajta szórakozások. S ha szórakozás az időtöltés, akkor az öltözködésre is nagyobb hangsúly hárul. A paraszti társadalom kollektivizmusával szemben a polgárosuló rétegre mind erősebb individualizmus jellemző: megengedhetem magamnak a levetkőzést is, nekem ne írja elő senki, mit viseljek. Az utána következő néhány évtized alatt nagyot fordult a világ. „Emlékszem, hogy a hatvanas években, amikor kezdetét vette a szexuális forradalom, milyen felháborodást keltett az idősek körében, ha megláttak fiatalokat csókolózni a buszon, mert nagyszüleink számára elképzelhetetlen volt nyilvánosság előtt ilyet csinálni.”

Mihail Bahtyin orosz esztéta alkotta meg a karneváli kultúra fogalmát, amelyet a néprajzkutatók is alkalmaznak. „Sokan hiszünk abban, hogy az embert annyi szabály veszi körül, hogy szervezetten és rendszerszerűen mindig kellett lennie kitombolásnak, amikor ellazulunk. Ez a karneváli kultúra, az öröm kultúrája, a szabadosság kultúrája. Boccaccio Dekameronja jól ábrázolja ezt a világot.”
A februári farsang is ilyen kitombolós időszak, amelyet máig alakoskodó játékosság és vidámság jellemez.

Az Erósz szemiotikája kötetben olvasható Molnár Csilla tanulmánya is, amely idézi Zelnik József etnográfust: szerinte korábban az ünnepeket áthatotta a játék és az erotika (lásd: karneváli kultúra), ám a vallási, világi hatalom törekvése kezdettől arra irányul, hogy megszabja a jelentések érvényességét, „az élet mélyebb struktúráit is megpróbálja ellenőrzése alá vonni”. Ahogy egyre inkább a hatalom határozta meg az ünnepek kereteit, úgy szorult ki azokból a játék és az erotika, s legitim formában végül jószerével az esküvői ünnepkör világában maradhatott fenn.

„A valamikori természetes metaforikus nyelv előbb már csak kevesek által értett szimbolikus nyelvvé vált, ma pedig sokak számára érthetetlen, felfoghatatlan, megmagyarázhatatlan, illetve külön nyelvi réteget képeznek a szerelemmel-erotikával-szexualitással kapcsolatos fennkölt, választékos és vulgáris (obszcén) szavak és kifejezések”, írja Balázs Géza a kötetben. „Az elveszett metaforikus nyelvvel Hamvas Béla gondolatsorára utaltam. Az volt a koncepciója, és azt osztja sok mitológiakutató, hogy a nyelvben rengeteg ősi metafora van: képek, amelyek egykor sajátos jelentést hordoztak, szimbolikus rendszert alkottak. Ezt nem tudjuk bizonyítani, mert ezeket a metaforákat elfelejtettük az évszázadok során”, mondja a nyelvész-néprajzkutató.

Itt van például a „csütörtököt mond a puskám” szólás, amelyben a puska valójában nem csütörtököt mond, hanem csettet (vagy csüttöt) vet: így csattant a ravasz, ha nem sült el a fegyver, a „vet” igéből pedig német hatásra lett „mond”. Aztán már csak egy kis népi kópéság kellett ahhoz, hogy kialakuljon a „csütörtököt mond” formula. Elfelejtettük az eredeti képeket, de használjuk. Mindennapi köznyelvünk mélyén ott van egy ma már rejtekező metaforikus nyelv. Ebben erotikus elemek is lehetnek: a Toldiban szerepel a sor, hogy „felült Lackó a béresek nyakára”. Erről azt tanultuk – Arany János útmutatásával –, hogy jelentése: László-nap június 27-re esik, a kora nyári hőségben a béresek gyorsan elfáradnak aratás közben, azaz „László nyomja” őket. „Bernáth Béla nyelvész azonban egy mélyebb, pszichoanalitikus magyarázatot is írt hozzá, amelyet nem kötelező elhinni, és sokkal szabadosabb, mint az eredeti”, mondja Balázs Géza. (Tegyük hozzá, Bernáth értelmezésében az olyan szólások is aktusmetaforák, mint a „megtanítom kesztyűbe dudálni” vagy az „ezt nem viszi el szárazon”; ezeket
A szerelem titkos nyelvén című könyvében gyűjtötte össze – a szerk.)

„Nem merem azt állítani, hogy a népdalaink összes természeti motívuma mögött erotika és szexualitás van, de egyesek szerint igen, csak rejtjelesen. Mivel a szexualitás egyéb megjelenési formáit elfojtották, főleg elvont képekben, metaforákban jelent meg. Ennek oka lehetett, hogy akkor még mindenki értette, és úgy nem volt annyira szókimondó. Régen és ma is a beszélt nyelvben a leggyakoribb az erotikus töltet, gondoljunk csak a flörtölő beszédmódra, az ismerkedés során elhangzó utalgatásokra.”

Egykor a társadalmi osztályok nyelvhasználata eltérő volt, mivel az udvariasság kultúrája felülről lefelé terjed, eleve erre utal a jelző: udvarias, azaz a királyi udvarban szokásos viselkedés. A magasabb társadalmi rétegek felől szüremlik le az alacsonyabbakhoz az illem, az előírás, a tiltás, a szóhasználat korlátozása. Ezzel szemben a kétkezi parasztok, munkások világát a szókimondás jellemezte, amely sokkal erőteljesebb, nyersebb, a valósághoz közelebb álló volt. „Ez ugyanolyan érték – persze, elpirulunk a csúnya szavak hallatán, de a kommunikációnak több szintje van. A magyar nyelv nagy hiányossága, hogy hiányzik belőle a szókimondó és a prűd, finomkodó közötti közepes szint, a szexualitás és erotika köznyelvi szintje”, mondja.

Balázs Géza gyűjtése alapján a korábbi korok emberével szemben a mai, civilizációs ember uralni akarja a természetet és a másik embert; létcélja a pillanatnyi kielégülés; a szerelem-erotika-szexualitás szétválik; a szerelem funkciója individuális, a szexualitás funkciója az utódnemzés–párkötődés–stresszoldás; a szerelem nyelve (kódolása) szimbólumvesztő, művi és vaskos, mint ahogy a nyelvi megértésre is a szimbólumvesztés jellemző, csak kimondás van.

Ennek fényében manapság sokan érzik úgy, hogy egybemosódik az intimitás, az erotika, a szexualitás, a pornográfia – nincsenek fokozatok. Azzal, hogy világunkban visszaszorultak az erotikával és a szexualitással kapcsolatos tabuk, egysíkúbb lett a mai magyar és európai világ, szókimondóbb, nyersebb, bizonyos tekintetben vulgárisabb, egyértelműbb (kevésbé metaforikus). Elenyészett a sokszínűség, rejtélyesség és rejtettség, ami hajdanán az öltözködésben is megnyilvánult. „Ha nem látok mindent, csak sejtem, az mindig érdekesebb. Az 1920-as években, ha kivillant egy boka a szoknya alól, az már izgatónak számított. Ma pedig minden kivillan, elvész a takarás, ám ettől egyre kevésbé lesz erotikus a látvány.” A vizuális kultúrában látjuk ezt a nagy kitárulkozást, pornografikus jelleget. Ám ez a nyelvben is érvényes.

Napjainkban kulturális önszabályozás kérdése, hogy van-e igényünk a „rétegzettségre”. „A társadalmi közhangulatnak kellene eldöntenie, hogy milyen mértékben befolyásolja a nyelvhasználatot az illem és a tisztelet, a szókimondást pedig hagyjuk azokra a pillanatokra, amikor az valamiért fontos. Fontosnak tartanám, hogy a nyelv játékosságát, rejtélyességét megőrizzük”, mondja Balázs Géza. Ez a kultúra minden területére igaz lehet.

Néhány szinonima az aktusra ifj. dr. Lőwy Árpád Szexszótárából (idézet az Erósz szemiotikája kötetből):

becsempészi a mennyei kanócot, bürbütyöl, csujmakol, ketyerózik, möggyakja, nyüszöget, panyigázik, stumangol, szuszogtat, trügymöl, zsinnyegtet.