Kések és csapdák között

Azt, hogy mennyi minden épült, szépült Budapesten, a magyar választó a kiöntött betontömbök köbméterében, a lerakott műkő mennyiségében méri. Ha a polgármesterek sikerességét kell megítélni, a járókelő a megújult főtérre, a díszkútra, a szoborra mutat. Ami tapintható, kézzel fogható. És Tarlós István vezetése alatt, pontosabban a főpolgármester békés asszisztenciája mellett elég sok minden épült Budapesten. Új és régi szobrok kerültek, néhányszor átadták a rekonstruált Várbazárt, megszépült a Ludovika. Lassan eltünedeznek a hatvan évvel ezelőtti pusztulás, az ostrom torzóként álló romjai (Honvéd Főparancsnokság), renoválták a török kori Rudas fürdőt, az omló-romló Alagút- és a Lánchíd-projekt tervezés alatt áll. A Kossuth tér olyan, amilyen, de parkoló helyett újra tér. Rendbe tették a főváros guanólerakataként működő Ferenciek terét, s nekiláttak, hogy múzeumi épületekkel dúlják szét a belváros utolsó, kompakt zöld területét, a Városligetet.

A legtöbb Tarlós-féle beruházás mégis közlekedési projekt volt. Elindult a négyes metró, s habár forgalomszervezési értelemben félkarú óriás (a kelenföldi végállomásnak semmi értelme), az uniós költségvetési ciklus végnapjaiban mégiscsak járt. Áprilisig avatni akartak, cipőkanállal kellett áttuszkolni. Ehhez képes csekély figyelmet kapott a másik fontos beruházás, az egyes villamos teljes pályaszakaszának korszerűsítése.

Nem véletlen, hogy a Tarlós-éra megvalósult fejlesztési tervei zömmel a belvároshoz kötődnek. Bírálói valaha Demszkyt vádolták azzal, hogy a Nagykörúton kívül megszűnik számára a város. A reprezentáció Tarlóstól sem idegen, ami nem csoda. A beruházások döntő többségéhez ugyanis a fővárosnak semmi köze: a fejlesztések legnagyobb része kormányzati ügy. Ugyan mi köze a főpolgármesternek a csillogó-villogó Groupama Arénához, amelyet kormányzati megbízott felügyelt, s Kubatov elnök-pártigazgató lobbizta ki rá a pénzt? Miből épített volna a kivéreztetett önkormányzat bármit is?

A budapesti építkezési boom hátulütője ez. Fejlődünk, miközben nincs miből fejleszteni. A főváros reprezentatív beruházásait a „szabadságharcos kormány” kezdeményezi, amely az elnyomó uniótól kapja a pénzt, a szükséges önrészt pedig Lázár János adja. Tarlósnak és a fővárosnak egy ponton (vélhetően az építési engedélyek kiadásán) túl nincs köze az eseményekhez. Nincs mibe beleszólnia, lehetősége önálló koncepciót kidolgozni, az ötletszerűen összeválogatott fejlesztéseket rendszerbe foglalni. Itt egy Demszky-kori sárga Combino a körúton, amott egy bugyikék Vitézy-csuklós, de érkezik a Tarlós-taxi sárgára matricázva, amelyből kiszállva aláereszkedhetünk a hármas metró rozsdamarta, későszovjet roncsai közé, hogy a felszínre jutva felugorjunk az almazöld MOL Bubi közbringára.

Ötletben láthatóan nincs hiány, ne becsüljük alá a városházi gárda szakértelmét. Pénz viszont nincs.

A főpolgármester bevett taktikája szuverenitásának, függetlenségének, higgadt, technokrata szemléletének demonstrálása. Miközben lépésről lépésre hátrál. 2011-ben még a színházak igazgatói pozícióinak politikai alapon való leosztása volt a tét. Elvállalta. Ma már a főváros egységes közműhálózatának államosítása ellen hadakozik. És nincsenek szövetségesei. Tarlós kések és csapdák között lépked.

Az egyik legveszélyesebb a BKV meg-megújuló csődje, amivel a főpolgármester zsarolható, sakkban tartható. A miniszterelnök néha az asztalra csap, határidőket ad, „elege lesz Budapestből”, általában a pestiekből. A megújuló államosítási rohamok szintén Tarlós idegeit kezdik ki. „Nézze, én egyben akarom tartani a főváros több mint száz éve kialakult egységes közmű-szolgáltatási rendszerét. (...) Csak az a város vehető komolyan, amelynek egységes közszolgáltatási struktúrája van” – nyilatkozta lapunknak a nyáron. További stresszforrás Vitézy Dávid és az ő BKK-ja. A szépreményű fiatalember az első figura székesfővárosunk történetében, aki egy hadosztálynyi alkalmazottat és egy közlekedéskoordináló óriásvállalatot kapott szülinapra. A másik mumus Rogán Antal. A Pasa Park fejedelme sokak szerint „állam a városban”. Befolyását bármikor érvényesítheti.

S végső fenyegetésként ott füstöl a hármas metró. A rendszeres leállások, kényszerszünetek azt mutatják, hogy a hármas valóban veszélyes üzem. Horribilis pénzt emészt fel a leromlott állapotú infrastruktúra speciális működtetése, hogy kellőképpen csökkentsék a fenyegető veszélyt. Ahhoz, hogy valaki vállalja: forgalomba állítja a szerelvényt a következő napra, a karbantartási munkálatok sokszorosát kell elvégeztetni. A kockázat ennek ellenére jelen van. Majd minden héten akad váratlan esemény, ami önmagában is vészjósló. A főváros folyószámlái azonban üresek, tartalék nincs. A metróra akkor lesz pénz, ha zsebébe nyúl az állam. Vagyis Lázár János.

– Tarlós nagy ritkán, évente egyszer kifakad – mondja közeli, régi ismerője. – Sokkoló ellenlépést tervez, a következményeket is mérlegeli. Aztán hazamegy, kifújja magát, beszél az asszonnyal, lenyugszik, s minden marad a régiben.
„Ha a BKV-t valóban vinné az állam, a főváros működési gondjainak kilencven százaléka megoldódna” – mondta a már idézett interjúban a főpolgármester.

– És ha már minden közműcéget, iskolát, egészségügyi intézményt, hivatalt elvittek a hozzájuk járó pénzzel együtt, ez az arány száz százalékra is növelhető – replikázik az MSZP-s Horváth Csaba.

A BKV-n kívül a másik pénznyelő a közművállalatok kollekciója. Hála a rezsicsökkentésnek, mindegyik veszteséges. A vízművek finanszírozásába a fővárosnak már az idén be kellett szállnia, és ez csak a kezdet. A holdingosítás ezen nem segít, ha a besorolt cégek is „úsznak”. Azért Tarlósék újabb tervei szerint a jelenlegi Budapesti Városüzemeltetési Központot és a BKK-t betagolnák egy hatalmas városigazgatósági holdingba. A BKK jelenlegi funkciói közül többet visszavennének, az önkormányzat hivatalaihoz helyeznék át. Nyilvánvaló, hogy azt a hatáskört, amellyel Vitézyék rendelkeznek, erősen megnyirbálnák. De egyelőre minden bizonytalan.

Tarlós és a Fidesz viszonya kezdettől furcsa, „se veled, se nélküled” kapcsolat. A teljes szimbiózist maga a főpolgármester sem erőlteti, de Tarlós és Orbán alkatilag is erősen különbözik. Előbbi kimért, Orbán dinamikus, két lábon járó energiabomba.

Tarlóst ritkán hívják kormányülésre – mondják a Városházán. Ez a ritkán gyakorlatilag azt jelenti, hogy soha. Pedig régen, Orbánék első ciklusa idején Demszky néha helyet foglalhatott a teremben, a „macskák asztalánál”, ha fontos fővárosi ügyről volt szó. Tarlós kedélyét az is megviseli, hogy a Fidesz elnökségi üléseit muszáj végigülnie, ami ebben a korban fárasztó szekatúra. Meg minek is? Lobbizni nem tud, Orbánnal külön nem beszélhet, a többiek nem számítanak.

– A Fideszben ő „kérő”, alávetett pozícióban van – magyarázza egyik korábbi tanácsadója. – Miközben Debrecen eddigi polgármestere, Kósa „rendelkező” pozícióban volt.

Tarlós évek óta reménytelenül próbálja nyomás alá helyezni miniszterelnökét. A választások előtt is próbálkozott, támogatást kell kapnia – hangsúlyozta – a BKV helyzetének rendezéséhez, a közműcégek stabilizálásához és a hármas metró felújításához.

Ezt a násztáncot harmadszor lejtik el. (Már 2006-ban, a hajszállal elveszített választás idején is ezek voltak Tarlós főbb feltételei.) Friss elem – az átírt budapesti választási szabályok után – a vétójog követelése, hogy a széteső közgyűlést (benne a Fidesz zabolátlan polgármestereit, akiktől Tarlós komolyan tart) kordában lehessen tartani. De ez már eső után köpönyeg.

– Az efféle zsarolásnak akkor lenne nyomatéka – mondja Tarlós egyik volt tanácsadója –, ha még a választások előtt állnánk, s nyilvánosságra is hoznák, esetleg aláírnák. De most? Ha lesz bármiféle „teljes körű vétó”, az felülről lefelé működik. Fordítva soha.

Elkésett. Ezt a hibát Tarlós kétszer is elkövette. Most harmadszor. Nem kockáztató típus.

Ő ahhoz szokott, hogy a polgármesternek – túl az ügyesen méricskélt paktumokon – van autonómiája. Meg szabadon elkölthető pénze (utolsó morzsája az iparűzési adó), amit a helyi közösségek az államtól függetlenül speciális céljaikra fordíthatnak. Van önkormányzati oktatási, egészségügyi intézmény, amely a helyi közgyűlés felügyelete alatt áll. Ezek nélkül a mai önkormányzatok semmiben sem különböznek az állam hatalmát közvetítő tanácsoktól. Ma Tarlós Istvánnak hívják a fővárosi tanács elnökét.

Becslések szerint a főváros büdzséje, szabadon felhasználható költségvetése a Tarlós-korszak kezdete óta 500-ról 300 milliárdra apadt.

De ennél látványosabb veszteség a város parlamentjének megszűnése – a közgyűlésbe beülő huszonhárom polgármester révén –, várható szétesése.

Atkári János, Demszky egykori helyettese szerint ezzel végképp megszűnt a fővárosi önkormányzat.

– Kocsis Máté fideszes polgármesternek kivételesen igaza van – mondja. – A huszonhárom polgármester – tartozzon bármelyik párthoz – nem ilyen érdekek alapján bonyolítja az ügyeket. Mi abban a furcsa, ha Karácsony Gergely Zuglóból bizonyos ügyekben közelebb áll fideszes kollégájához, mint ellenzéki sorstársához?!

Horváth Csaba szerint felvirradt a nap, amikor öt kerületi polgármester összemutyizik két zenélő szökőkútért 500 méter kerékpárút ellenében.

Második ciklusában (is) vergődni fog Tarlós. Néha felhorkan, veri az asztalt, de szakításig sohasem viszi. A megfontolt lépések embere. A Margitsziget elfoglalásával is türelmesen várt. És kellő pillanatban lecsapott.