Kertész Imre köszöntése a Széchenyi Akadémián
Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Kertész Imre rendes taggá avatásának alkalmából rendezett ünnepséget hétfő este. Ekkor ragadták meg az alkalmat, hogy köszöntsék a Nobel-díjas írót közelgő 80. születésnapja alkalmából. A születésnapra jelentette meg a Múlt és Jövő kiadó azt a kötetet, amely Heller Ágnes négy esszéjét tartalmazza Kertész Imréről, köztük egy teljesen újat. Születésnapi villáminterjú Kertész Imrével.
Bár nem szokása, most kiadott a kezéből egy rövid részletet készülő könyvéből, A végső kocsmából, hogy megjelentethesse a Múlt és Jövő folyóirat.
Ez a készülő regényemnek, hogy úgy mondjam, a nyitánya. Az egésznek egy kicsit zenei szerkezete van, mint általában az én munkáimnak. Nyitány, ami valamennyire magában foglalja az egész regény tematikáját.
„Kertész új regénye (az első kilenc oldalt tekintetbe véve) a halálról szól ” – írja Heller Ágnes legújabb esszéjében, amelyet a regényrészlet ihletésére írt. De a halálról annyiféleképpen lehet írni…
Az én halálomról szól. De olyan áttételes formában, mint ahogy például a Sorstalanság című regényem is az én szenvedéseimről szólt, de mégsem rólam. Ez is az én halálomról szól, de úgy érzem, hogy ebben a korban szembe kell nézni a halállal, és sokkal nagyobb probléma ez, mint ahogy általában foglalkozni szeretnek vele.
Úgy érzi, nem szeretnek foglalkozni vele? Elfojtás? Jobb nem belegondolni?
Így van. A társadalom se nagyon szereti. Egy pozitivista optimista, illetve ál-optimista ideológiában próbálunk élni, amely az életre koncentrál, és nem a halálra. Ami nagyon helyes, de végül is mindnyájunknak meg kell halnia. Senki sem kerülheti el ezt a fajta problematikát.
A halál az élet része, lezárása, mondhatnánk optimistán, vagy áloptimistán.
Arról nem tudunk semmit.
Hát igen, onnan még nem jött vissza senki.
Nem jött vissza senki, de meghalni még nekünk kell, a továbbiak nem a mi dolgunk.
Egyes felmérések szerint a fiatalokat jobban foglalkoztatja halál. Ahogy telnek az évek, egyre inkább beletörődnek az emberek a halál gondolatába.
A fiatalok drámai, tragikai viszonyban vannak a halállal, ők többet foglalkoznak vele, mint mi, az érett férfiak illetve nők. Azt hiszem, érett korunkban sokkal több a dolgunk van, ami az élethez köt minket, és hessegetjük is a halál gondolatát.
A halál után azért mégiscsak beszéljünk az életről. Hamarosan betölti a nyolcvanadik évét.
Ez kemény dolog.
Hol ünnepel? Magyarországon vagy Németországban?
Az elfoglaltságom Berlinhez köt. Nem nagyon nem szeretek ünnepelni. Egyrészt, mert kivesz a hétköznapokból. Azzal is a halálra emlékezetet, hogy elveszik az időmet. Másrészt pedig egy születésnap-ünneplő, különösen így, ilyen idős korban. Magánhasználatra azt szoktam mondani, hogy jó ízlésű ember az én koromban már nincs életben.
Fanyar. Pár napja vett e át a Jean Améry-díjat a frankfurti könyvvásáron. Mert azért a maximum, a Nobel után sem áll meg az élet, jönnek tovább a díjak
Ez egy nagyon megtisztelő, szép díj. Jean Améry írta a legszebb, legradikálisabb esszéket a koncentrációs táborokról. Személyes kötődésem is van ehhez az elismeréshez. Alapításakor, 1992-ben volt egy Améry-konferencia bécsi egyetemen, ott felkértek egy esszé megírására. Az volt a címe, hogy A holocaust mint kultúra, akkoriban ez elég merész cím volt, féltem is attól, hogyan fogadják. Jól fogadták, és közben igazam is lett a holocaust-kultúrában, mert a kultúra révén marad fenn - ha fennmarad.
