Kéri László: Orbán Viktor egy hepciáskodó hős, a legrosszabb Fidesz-korszak csak most jöhet

– Tanára volt, beszélgetőkönyvet írt vele, ahogy mesélte korábban, ültek Orbán Viktorék konyhájában, és olyan hangosan vitatkoztak, hogy Lévai Anikónak kellett közbeavatkoznia. Elképzelhetőnek tartja, hogy újra leüljenek egymással?

– Kizárt. 2010-ben beszéltem vele utoljára. De miről is csevegnénk? Talán csak a családtagjai tudnak beszélgetni vele, más nem. Elsőéves egyetemista kora óta ismerem, hullámzó, konfliktusos volt a viszonyunk.

– Már a ’94-es interjúkötetben is felvetette: sokan úgy vélik, ha hatalomra kerül, diktatúra felé viszi az országot. Orbán erre úgy reagált, akkor változott meg a feléjük irányuló osztatlan jóindulat, amikor kiderült, a Fidesz nem egy mosolygós gyerekcsapat, nem néhány okos fiú gyülekezete.

– Ebben sok igazság van. Nem tetszett, ahogy a székházügyben támadták őket, hiszen más pártok is ugyanezt csinálták. Szerintem inkább az volt az össztűz oka, hogy féltékenyek voltak a Fideszre. 1993-ban 53 százalékon álltak a biztos pártválasztók körében, nagyobb volt a népszerűségük, mint az összes többi pártnak együttvéve.

– Mert fiatalok voltak, és tiszták?

– Racionális, egyszerű volt a szókészletük, a bonyolult ügyekre is egyszerű megoldásokat kínáltak. Ez furcsa volt, mivel a rendszerváltozás idején semmi sem tűnt annak. Orbán manapság nyilvánvalóan visszás személyiségjegyei már 19 éves korában is megvoltak, de ezek csak később váltak dominánssá. Fiatal oktatóként jól viseltem az ilyen extravagáns, kötekedő fiatalokat. Amikor a parlamentbe kerültek, övék volt a legszakszerűbben politizáló párt az első négy évben. 1994-es politikai irányváltásukat nem néztem jó szemmel. Hihetetlennek tartottam, hogy egy párt képes egyik oldalról a másikra állni. Akkoriban Kövér László volt a stratéga, Viktor inkább a végrehajtó, aki hajlamos volt hallgatni bárkire, akár Stumpf Istvánra, Fellegi Tamásra és másokra. 1998-ig tartott ez az időszaka.

Fotó: Bazánth Ivola

– Utána sokszor élt a demagógia eszközével.

– A demagógia a tartalom, a giccs pedig annak eszközrendszere. Ez utóbbira példa a sikerre vágyó magyar nép mítosza. Látta Pintér Béla Kaisers TV Ungarn című darabját?

– Igen, Pintér Béla játszotta Petőfit.

– Na, pontosan ilyen volt Viktor fiatalkorában. A hepciáskodó, önérzetes magyar hős, aki utólag mindig sikernek mutatja a történelmet. A 20. század volt az ezeregyszáz éves magyar történelem egyik legkudarcosabb időszaka: négy nagy kivándorlási hullám, hihetetlen vérveszteség, vesztes háborúk, területvesztés jellemezte. Ilyen körülmények között könnyen befogadóra találhat, ha egy politikus állandóan azt mondja, hogy sikeresek vagyunk. Orbán közben visszaél az emberek makrogazdasági tudatlanságával, bármit mondhat nekik, elhiszik, ha sokszor mondja. A választók a fenébe kívánják az ellenzéket, mert ők mindig csak a gondokról beszélnek. Emellett Orbán visszaél az ország mély nyelvi elszigeteltségével is. A lakosság több mint nyolcvan százaléka nem tud más nyelven beszélni. Így bármit el lehet vele hitetni, főleg azt, hogy a külvilág amúgy is ellenséges a magyarral. Mélyen él bennünk, hogy volt idő, amikor a nyakunkra jött a török, a Habsburg-birodalom, aztán sokszor az oroszok. Orbán szereti a Ludas Matyi-mitológiát: háromszor verjük vissza az IMF-et vagy Brüsszelt. Mindig is játszotta a faluról jött hetyke, sikerekre vágyó, a magyar mitológiában mélyen gyökerező figurát.

– Miért jön ez be az embereknek?

– Mert érthető a figura. Nagy értelmiségi tévedés, hogy a giccsnek nincs köze a modernséghez. Folyamatosan gúnyolódnak a falvédőkultúrán. Pedig meg vagyunk győződve a hősök igazságáról, amely hitalapú kulturális kód, a magyar nép ezeken a giccseken nőtt fel. Orbánra Misi bácsi, a nagyapja volt nagy hatással. Vele hallgatta rádión a meccseket.

– Róla beszélt minap a The Guardiannaek is. Azt mondta, nagyapja szerint a jó foci olyan, mint a zene.

– Különleges figura volt, tőle tanulta, hogy a Népsport az egyetlen újság, a többi nem számít. Csak meg kell hallgatni bármely kívánságműsort, hogy milyen dalokat kérnek az emberek, és rögtön megtudjuk, Orbán mire érzett rá. Egy másik giccs: olyan áldozatnemzet vagyunk, amely mindig védte Európát, és a Nyugat nekünk mindig adósunk. De a függetlenségi kultúra túlhangsúlyozása is idetartozik, hogy mi mindig a vérünket adtuk a szabadságért. Arról persze hallgatunk, hogy például az európai történetírás Rákóczi fejedelmet török ügynöknek tekinti, mert a tisztikart a török udvar pénzelte. Ez nem számít, csak a mítosz.

– És a giccs képes egy rendszert összetartani?

– Igen. De nem is kell minden választót a NER-ben tartani, csak azt a két-két és fél millió embert, aki a Fidesz híve, mert ebben a választási rendszerben ennyi is elég a győzelemhez. Orbán rájött arra is, hogy Magyarországnak nincs szüksége minőségi médiára, csak népmesékre, amit a bulvár jól kiszolgál.

– A bizalmatlanság és az óvatosság is összetarthat egy rendszert. Az első Orbán-kormány idején a kancellária úgynevezett tükörreferatúrái ellenőrizték a minisztériumokat, ma Orbán egymással harcoltatja embereit, például Rogánt és Lázárt, hogy egyik se tudjon föléje nőni.

– Az előbbi német példára jött létre, az utóbbi viszont jól bevált kádárista hagyomány. Orbán ebben az ügyben csak egyszer hibázott: engedte Simicska Lajost, hogy kiépítse gazdasági teljhatalmát. Egy idő után azt vette észre, hogy Simicska ennek segítségével már a politikai hatalmat is megszerezheti. Mesebeszéd, hogy a két figura közötti harc a G-nappal kezdődött. Orbán rájött, hogy a gazdaságban is versenyeztetni kell az embereit, nem szabad, hogy egy is közülük egyeduralkodóvá váljon.

– Lehet Orbánnak a párton belül ellenzéke? Lázár például sokszor különutasnak mutatja magát.

– Nem hiszem. Lázár nagy spíler. Nyilvánosan srófolja fel a saját árfolyamát. Azt mondja, jó, én el is mehetek Vásárhelyre, miközben arra vár, mikor bízzák meg új feladattal.

– Orbán mindent a kezében tart. Legutóbb a választás előtt egyenként ült le a leendő fideszes jelöltekkel, folyton vizsgáztatja az embereit.

– Megosztja őket. A fontos dolgokat külön-külön beszéli meg a minisztereivel vagy a párttársaival. Nem mindent mond el nekik, hogy a kép csak neki álljon össze teljesen.

– Ha ő kilépne, összeomlana a rendszer?

– Nélküle egy-két héten belül összedőlne. Nem tudom elképzelni, hogy valaki hozzá hasonlóan gyors stratégiai döntéseket tudna hozni. Régen sokat fociztunk együtt, figyeltem a játékát, mert az sokat elárul egy ember karakteréről. Ő a hibáit képes azonnal elfelejteni, törölni, és úgy tenni, mintha semmi sem történt volna. Ezt látva sokan elbátortalanodnak, úristen, ez már akkor lép, amikor én még csak tépelődöm.

Fotó: Bazánth Ivola

– Az arrogancia, a cinizmus is a rendszer jellemzője, ami leszűrődik az utcára, a hétköznapokba is.

– Ez a legnagyobb probléma. Egy kicsit fideszes már a sarki boltos, a piaci árus is. A korszellem kezd mindinkább fideszessé válni. A kormányzati erőpolitika, amelynek jellemzője, hogy nem hallgatom meg a másikat, hat az emberekre. Fontos a minta, ami föntről jön, mert azt mutatja: erőből mindent szabad, még lopni is. Van Magyarországon családtagokkal együtt ötvenezer ember, akik életmódjukkal azt sugallják, nincs közük a proli tízmillióhoz. Brückner Gergely írt erről, a NER-lovagok életmódjáról egy négyrészes cikksorozatot. Ez a fajta szubkultúraminta, parvenűség, a „nagyobb lábon élek, mint megengedhetném” mentalitás kezd lefelé is terjedni. A Fidesz politikájának egyik legkártékonyabb „vívmánya”, hogy megtanította mindenkinek: ha lojális, akkor joga van teljesítmény nélkül érvényesülni. Nagy lesz a morális ára ennek a nyolc vagy még ki tudja, hány évnek.

– Mi a rendszer gyenge pontja? A korrupció szemlátomást nem az, azt beárazták az emberek.

– Nem így látom. A korrupció mellett az egészségügy és az oktatás, a kiszolgáltatottság, a jogbizonytalanság mind gyenge pont. Csak az a baj, hogy a magyar ellenzék nem tanulta meg a rendszerelméletből azt az alapvetést, hogy egy rendszert egy ponton − de a leggyöngébb pontján − kell támadni, s akkor összedőlhet. Ők nemcsak a választáson való indulást, de a Fidesz elleni harcot sem tudták koordinálni.

– Milyen következményei lesznek, ha egyszer megbukik az Orbán-rendszer?

– Ha lesznek más mintát mutató, erős ellenzéki emberek, csoportok, akkor viszonylag gyorsan túljutunk rajtuk. Ilyet most nem látok. Ha arra gondolok, hogy az erre alkalmas emberek már többnyire külföldre mehettek, akkor már aggódom. Ez a kormányzás olyan, mint a fertőző betegség, nem hal bele az ország, de rendesen meggyötri, lázas lesz, blokkolja a teljesítményét.

– És ha újabb fideszes négy év jön?

– Első körben lenyúlták az alkotmányos berendezkedést, a közmédiát. Új alkotmányt, választási rendszert, médiatörvényt alkottak. A hatalmi szféra átalakítása után a második négy év a tulajdonviszonyok radikális átalakításával és az új burzsoázia kinevelésére ment el. Kiszorították Simicskát, és a gazdasági életet felosztották maguk között, szétcsorgatták az uniós pénzeket. Most már csak a lakosság van hátra, őket lehet fosztogatni.

– Hogyan?

– Erre volt példa korábban a magánnyugdíjpénztárak államosítása. Lehet, mondjuk, nemzetközi gazdasági válságra hivatkozva zároltatni számlákat. Senkinek nem tűnt fel, de másfél éve hoztak egy szabályt, amely szerint állambiztonsági érdekből bármilyen magánlakást igénybe lehet venni. Megvan a jogi lehetőség arra, hogy miképp Rákosiék kinézték a gazdagok villáit maguknak, ők is kirakják a tulajdonosokat. Csak kell egy kis ideológia hozzá, mint annak idején a kulákok ellen, most például a rendszerváltozás korábbi nyerteseit sarcolhatják meg. Gondolkodjon az ő fejükkel! Ha eddig mindent le tudtak tuszkolni a nép torkán, akkor már semmi és senki nem állíthatja meg őket – gondolhatják. Az ellenzék mai állapotában biztosan nem. A legrosszabb Fidesz-korszak csak most jöhet.