Kaotikus az online kassza kiterjesztése
Az egyesület elnöke szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalban (NAV) azt a tájékoztatást kapták, hogy be kell szerezni a kasszát, a hivatal honlapján azonban az olvasható, hogy elég a számlázóprogram is. Az sem egyértelmű, hogy milyen büntetésre számítson az, aki nem szerzi be a kasszát – írja a Magyar Nemzet.
Fotó: MTI
A plasztikai sebészek kifogásolják az indokot, amivel őket is bekötik az adóhivatalhoz. A minisztérium azzal indokolta, hogy a magánorvosok közül a plasztikai sebészek között a legmagasabb az adóelkerülők száma, erről azonban semmilyen tanulmányt, adatot nem mutattak be.
A ruhatisztító vállalkozások a lap szerint már korábban bevezették az online kasszát, az országban működő nyolc-tízezer autójavító fele pedig már beszerezte, a többieket pedig tájékoztatták a kötelezettségről. Néhány szerviz megrendelte, de még nem érkezett meg hozzájuk a berendezés.
A 9500 magyarországi taxisofőr kétharmada ugyan már megrendelte, de közülük még egyikük sem kapta meg a kötelező készüléket.