Kajdi Csaba: Kételkedem a saját hazámban

Szerinte a magyarok valójában nem vágynak a demokráciára, a tüntetéseknek pedig nincs sok értelme. Interjú.

2021. június 16., 20:47

Szerző:

Az Országgyűlés kedden fogadta el a pedofíliaellenes törvényjavaslatot, amelynek módosításai melegellenes passzusokat is tartalmaznak. A többi közt erről is kérdeztük a híres modellügynököt és szatirikus influenszert, Kajdi Csabát, vagy ahogy közismertebb nevén ismerik „Cylát”.

Hogy érzi most magát?

Remekül.

És azon túl? Önt személyesen hogyan érintette a pedofíliaellenes törvénycsomag, és az, hogy a Parlament kedden megszavazta?

Engem maximálisan elszomorít, és kételkedem a saját hazámban.

Részt vett egyébként a hétfői demonstráción?

Nem tudtam elmenni sajnos, de ez csak az egyik része. A másik része az, hogy az utóbbi időben csalódtam a tüntetésekben és a baloldal törekvéseiben. Hozzáteszem, nem szívesen hívom baloldalnak, mert ennek a szónak van egy negatív felhangja, amit a jobboldal szeret a kommunizmussal és a kommunistákkal összekötni, én ezt inkább demokrata és szabad gondolkozású, normál európai értékeket képviselő oldalnak tartom. 

Miért csalódott a tüntetésekben, mi váltotta ezt ki?

Az a helyzet, hogy több ízben állnak ki az emberek azért, hogy küzdjenek a szabadságukért, a demokrácia jövőjéért, a demokratikus jogokért, és nem történik semmi, mert nincs különösebb megmozdulás. 

Azt gondolom, hogy Magyarország nem vágyik a demokráciára.

Egy szűk réteg igen, de a társadalom nagy része valójában nem. Azzal nem lehet nagy eredményeket elérni, hogy kimegyünk és elmondjuk a beszédünket. Őszintén szólva semmi értelmét nem látom. Mindig ilyen elszomorító ez. Én azt gondoltam, hogy mostanra már nincs lejjebb erkölcsileg, de kiderül, hogy mindig van.

Nem is tervez a jövőben semmilyen tüntetésen részt venni?

Én a saját felületemen, az Instagram-oldalamon elmondom a véleményemet, ott megpróbálok kiállni bizonyos értékekért. Lehet, hogy el fogok még menni, eddig is elmentem a Pride-ra, de nincs ereje ennek a dolognak.

Viszont ha Ön szerint nem működnek a tüntetések, akkor mi mást lehetne tenni a fontos ügyekért?

Ön szerint működnek a tüntetések?

Én az Ön véleményére vagyok kíváncsi.

Figyeljen, én személyesen egyetlen tüntetésnek láttam eddig eredményét, és ez nem volt más, mint az internetadóval kapcsolatos megmozdulás. Annak is azért volt eredménye, mert az emberek eljutottak arra a pontra, hogy a Fidesz-székházba bedobálták a számítógépeket. Ez egy agressziós jelenség, és ennek az agressziónak van aztán eredménye. A másik eredményes tüntetés az volt, amikor az MTV-székház ellen indítottak az elégedetlen polgárok támadást. Az sajnos nem csinál forradalmat, hogyha világítunk a telefonunkkal, én legalábbis ezt gondolom. Ki lehet vonulni, óriási tömegeket mozgatott meg a CEU is például. A legszörnyűbb, hogy ezt az egészet ki lehet forgatni, hiszen a kormánypropaganda most mondhatja, hogy akik ezt a törvényt ellenezték, azok a pedofíliát támogatják, miközben nem erről van szó. Egymás ellen lehet uszítani a magyar embereket, ki lehet rekeszteni bizonyos csoportokat, ezek szerint ilyen országban élünk.

Ön szerint milyen hosszú távú hatásai lesznek ennek a törvénynek a magyar társadalomra és a jövő generációjára nézve?

Itt nem az a lényege szerintem a dolognak, hogy este tíz után lehet-e melegeket ábrázoló filmeket nézni. Inkább az, hogy a meleg embereket ezáltal szép fokozatosan törvényen kívül lehet helyezni, és ez egy nagyon elszomorító dolog. Ezt nem melegként, hanem magyar állampolgárként mondom. Ma lehet, hogy ez a melegeket érinti, holnap lehet, hogy a svábokat, vagy bárkiket, akik kisebbségben vannak, és akik a tömeg szolidaritását nem érik el.

Hogyan értékeli azt, hogy a kormány tudatosan és nyíltan összemossa a pedofíliát a homoszexualitással?

Ezzel akarják a társadalom haragját rázúdítani a homoszexuálisokra és törvényen kívül helyezni őket.

Ez hogyan lehetséges 2021-ben?

Ez egy folyamat, amit már korábban elkezdtek.

Ez a harag a kisebbségekre is vonatkozik, például a magyarországi roma lakosságra, vagy az itt élő külföldiekre.

Én hiszek egyébként a multikulturális városokban, imádom például Párizst és Londont, és nekem úgy tűnik, hogy működnek ezek a városok. Persze biztosan nem olyan jól, mint Budapest, ahol, ha nem eszel lecsót meg pacalt, akkor nem vagy ember. Mégis, nekem nagyon tetszik, hogy százféle konyha van Londonban, és láss csodát, mégsem omlott össze az angol társadalom. 

A pedofíliaellenes törvénycsomagot a Fidesz-KDNP és a Jobbik is megszavazta kedden az Országgyűlésben, az ellenzéki szövetség többi tagja azonban bojkottálta a szavazást. A homofób módosítások ellen hétfőn ezrek tüntettek a Kossuth téren, a demonstrációról a 168 helyszíni riportját itt olvashatja el.

(Kiemelt kép: Kajdi Csaba)

 

 

 

 

 

10:00

Mától kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán induláshoz.

Tegnap 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegnap 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.