Magyar Péter új kormányzati programot jelentett be a Tisza Párt nagykanizsai kongresszusán.
Szombat délután összeomlottak a digitális ügyintézési rendszerek.
A korábbi államtitkár, Ónodi-Szűcs Zoltán arra figyelmeztet, hogy a kettős praxist folytató orvosok mellett tovább nő a várakozási idő és romlik az ellátás minősége.
Úgy fest, a következő héten sem kell locsolni, marad a csapadékos időjárás.
A Kormányzati Tájékoztatási Központ pontosította, hogyan kapják kézhez a nyugdíjasok a nyugdíjas utalványokat.
2010. augusztus 20., 13:35
A közutakon az elmúlt 24 órában összesen 181 közúti közlekedési baleset történt. Ebből egy baleset 1 halálos áldozatot követelt, 23 súlyos, 46 pedig könnyű sérüléssel járt – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivői irodája. Az ORFK tájékoztatása szerint Letenye autópálya határátkelőhelyen a nyári idegenforgalmi szezon miatt továbbra is kialakulhat egyórás várakozás mindkét irányban, mivel a horvát tengerpart felé a magyar, lengyel és szlovák turisták zöme itt lép át. A péntek kora esti óráktól szombat délelőttig a kilépő irányban, szombat késő délutántól vasárnap belépő irányban lesz a legintenzívebb a személy- és járműforgalom.
2010. augusztus 20., 12:51
Szép pályát fut be a legnagyobb videó-megosztóra feltett két kisfilm, amelyek ugyanarról számolnak be. A felvételek a Békés megyei Sarkad 1986. május elsejei felvonulását mutatják, ahol az akkori munkásmozgalmi és békeharcos jelszavakat skandálja – láthatóan és hallhatóan – nagy lelkesedéssel és meggyőződéssel Tóth Imre, aki 2010. október 3-án ismét fideszes színekben indul a viharsarki hajdúváros polgármesteri székéért. Tóth a rendszerváltás óta politikailag nagy utat tett meg. Az egykori lelkes MSZMP-tagból – több párt képviseletén keresztül – antikommunista lett. Tóth 1990 óta városvezető Sarkadon.
2010. augusztus 20., 09:36
Hatvan éve akasztották fel koholt vádak alapján a tábornoki kar színe-javát, az akkor 41 esztendős Sólyom László altábornaggyal, a háború utáni első vezérkari főnökkel kezdvén a sort. 1950-et írtak, a Rákosi korszak kellős közepén tartottunk. Egy mai „katonalány” emléküknek szentelte doktori értekezését, őt kérdeztük az időtálló tanulságokról. KURCZ BÉLA visszatekintése.
2010. augusztus 20., 08:38
Több újdonságot tartogatnak a fővárosi augusztus 20-ai rendezvények – írta az .
2010. augusztus 20., 05:15
Két biztonsági őrt lőtt meg egy férfi Budapesten a XIII. kerületben egy Váci úti hipermarketben csütörtök este.
2010. augusztus 19., 17:53
"Eltűnt végre az izgága Sólyom" - Dalt írtak Schmitt Pálról
2010. augusztus 19., 17:02
LMP: Nincs komolyan vehető programja az MSZP-nek.
2010. augusztus 19., 15:58
Galba-Deák Ádámot az egyik szexpartner-kereső oldalra regisztrálták rosszakarói. A Zöld Baloldal főpolgármester-jelöltje lapunknak azt nyilatkozta: "ha valaki regisztrál egy szextárskeresőre, abban semmi bűnt nem látok, én is szeretem, élvezem a szexet, de csakis a barátnőmmel". Valószínűleg nem ez lesz a főpolgármester-választás legfajsúlyosabb híre, de talán jól jelzi a kampány színvonalát.
2010. augusztus 19., 12:48
Két gyerek és két felnőtt halt meg csütörtökön egy családi tragédiában a Komárom-Esztergom megyei Ácson, a Dózsa György utcában. Nem hivatalos információ szerint egy sérültje is van a bűncselekménynek, akit kórházba szállítottak. Állítólag az anya élettársa gyilkolt, erre utal, hogy a rendőrök nem keresnek elkövetőt.
2010. augusztus 19., 12:35
Életbe lépett csütörtökön a közbiztonsági törvénycsomag, amely a szabálysértési törvény mellett mintegy féltucatnyi jogszabályt módosít annak érdekében, hogy hatékonyabban léphessenek fel a hatóságok, elsősorban a tulajdon elleni szabálysértésekkel szemben.
2010. augusztus 19., 12:32
A novemberben kezdődő kínai népszámlálásra történő felkészülés jegyében felmérik a pekingi állandó lakosság létszámát. A 100 ezer kérdezőbiztos a lekérdezés során a fővárosban élő külföldieket, hongkongiakat, makaóiakat és tajvaniakat is felkeresi a következő egy hónapban.
2010. augusztus 19., 11:21
Megerősített egészségügyi készültség lesz az augusztus 20-i tűzijáték alatt a fővárosban. Az Országos Mentőszolgálat 27-el több autóval és plusz 100 egészségügyi dolgozóval készül, a Magyar Vöröskereszt 20 elsősegélynyújtó önkéntese pedig a tömegben fog elvegyülni. A kormány központi bázist hozott létre, ahonnan a biztonságot felügyelik, és ha kell, fél óra alatt kiürítik a rakpartot.
2010. augusztus 19., 09:34
Tényfeltáró vizsgálatot követel a Független Rendőr Szakszervezet a hétfőn balesetben meghalt motoros rendőr ügyében. A szakszervezet úgy tudja, a rendőr előre jelezte, hogy kopott a motor gumija. Ezután szenvedett balesetet az M1-es autópályán az esős időben. Kertész Ádám információi.
2010. augusztus 19., 09:14
Állítólag a kopogtató cédulák miatt szólalkozott össze két képviselőjelölt kedden koraeste a Szabolcs megyei Vasmegyeren. A Független Hírügynökség úgy tudja, egyikük jelenleg is önkormányzati képviselő a faluban. A vitában, úgy tudni, egy gázpisztoly is előkerült, de lövés nem dördült - ezt a rendőrség is megerősítette.
2010. augusztus 19., 08:36
Pénzes Sándor kislétai polgármester is a romagyilkosságok gyanúsítottjainak célpontjai között szerepelt - értesült a Magyar Nemzet.