Családi tragédia Ácson: van túlélő, van szemtanú
Két gyerek és két felnőtt halt meg csütörtökön egy családi tragédiában a Komárom-Esztergom megyei Ácson, a Dózsa György utcában. Nem hivatalos információ szerint egy sérültje is van a bűncselekménynek, akit kórházba szállítottak. Állítólag az anya élettársa gyilkolt, erre utal, hogy a rendőrök nem keresnek elkövetőt.
A helyszínen négy holttestet találtak: egy 6 és egy 8 éves gyereket, egy férfit és egy nőt. A gyerekeket állítólag késsel ölték meg, a felnőtteket felakasztva találták meg. A gyerekek a nő egy korábbi kapcsolatából születtek, nevelőintézetben éltek, csak nyárra mentek haza. A család segélyekből élt - írta az
Index.A mostani tragédiát reggel fél kilenckor fedezte fel egy helybeli nő, a család rokona. Egy hat és egy nyolc éves kisgyerek - Márk és Erik - életét késsel oltották ki, édesanyjukat, H. Máriát felakasztva találták. Ugyanígy halt meg a nő élettársa, a gyerekek nevelőapja is. Állítólag az ő apja is a helyszínen tartózkodott, megsérült, kórházba szállították. Hivatalosan ezt azonban egyelőre senki nem erősítette meg. Más források szerint a kórházba szállított férfi a helyszínen, a bűncselekménnyel szembesülve lett rosszul.
A helyszínre mentőhelikoptert is indítottak, de már nem volt lehetőség az újraélesztésre - közölte Németh Cecília, az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese. A rendőrség későbbre ígért hivatalos tájékoztatást. A helyszínen megjelent Csöbönyei Imre polgármester és Gorgosilits Fábián megyei rendőrfőkapitány is. Az MTI rendőrségi forrásból úgy értesült, hogy egy késsel ölték meg a kisváros Dózsa György utcájában lévő családi házban a két kiskorú gyermeket, a férfi és nő pedig akasztás következtében vesztette életét.
Ki végzett kivel?
Mint az MTI tudósítója a helyszínen megtudta, a nő a férfi élettársa volt. A két kisfiú az asszony két gyermeke: az egyik 6 éves, a másik 8 éves volt. A helyiek elmondták, hogy a 30 év körüli H. Mária az önkormányzatnál dolgozott kisegítőként, a férfi pedig munkanélküli volt; a család másfél éve költözött Ácsra Komáromból.
Egyes feltételezések szerint a férfi végzett a két kisfiúval és a nővel, de a helyiek között az is elterjedt: a nő korábbi élettársa, akit börtönbe zártak, kijelentette, hogy ha az asszony kapcsolatot létesít a másik férfival, lemészárolja a családot. A környéken azt beszélik, hogy a helyszínről egy idős embert elvittek a mentők, ő állítólag a férfi apja. A közvetlen környéket a rendőrség kordonnal lezárta, jelenleg helyszínelnek. A közelben négy-öt rendőrautó áll, a rendőrök lezárták az ácsi Dózsa György utca egy szakaszát, tart a helyszínelés a 42-es számú régi, családi házban.
A rendőrség az ügyben hírzárlatot rendelt el. A környéket lezárták a rendőrök és nem mondanak semmit. A szomszédok is csak hallottak az esetleges mészárlásról, a családot a megkérdezettek nem ismerték túl jól.
Az Index információi szerint a gyermekek anyja részt vett a helyi közmunkaprogramban, a kulturházat takarította és segélyből élt. Az asszony munkanélküli élettársával élt Ácson. Az asszony férje, a gyermekek vér szerinti apja börtönbüntetését tölti, mert 2004-ben Almásfüzitőn meggyilkolt egy benzinkutast. A hírportál úgy tudja, a gyerekek állami gondozásban voltak, a nyárra hozta haza őket az anya és élettársa.
Nem keresik az elkövetőt
Az épületet gyilkos háznak nevezték el a helybeliek. Korábban ugyanis egy győri katonatiszt lakott itt, aki fölakasztotta magát. Állítólag előtte is történt öngyilkosság az épületben.
A
Népszabadság ugyanakkor megtudta, hogy a rendőrség nem keres elkövetőt. Vagyis a gyilkost a nyomozók ismerik.