Joseph P. Forgas: Hány emberről van szó?
Nem a lelkesedés, hanem a menekülés diktálja az iramot. Úgy hagyták el otthonaikat, hogy biztosra vették: az út vége nem zsákutca lesz. A 168 Óra összeállításában nyilatkozó külföldi professzorok között olyan is akad, aki azt tartja a legfontosabb kérdésnek: vesztébe rohan-e az Európai Unió, amikor vakon ragaszkodik mostani migrációs politikájához? Most Joseph P. Forgas (Forgács József), az ausztráliai The University of South Wales szociálpszichológia-professzora véleményét közöljük.
Felmérések szerint Magyarországon különösen sérülékeny a nemzeti identitás, erős a hajlam az áldozati attitűdre, mások hibáztatására. Az Orbán-kormány demagóg és idegengyűlölő hecckampányát csak elítélni lehet, hiszen ez szándékos uszítás és tudatrombolás. Annál biztatóbb a civilek emberséges viselkedése a menekültekkel. Sajnos az EU is képtelennek bizonyul a probléma kezelésére; Angela Merkel meggondolatlan kijelentései – bár nyilván jószándékúak voltak – valójában súlyosbították a helyzetet.
A magyar médiában többnyire két szélsőséges álláspont jelenik meg: a senkit sem befogadni (Fidesz) vagy a mindenkit befogadni (egyes ellenzéki partok). Valójában egyik sem járható út. Két kérdés keveredik itt: be kell-e fogadni a menekülteket, és ha igen, kiket, illetve milyen módon? Az előbbi morális, az utóbbi pedig jogi és idegenrendészeti kérdés. Az elsőre „igen” a válasz: az üldözötteken segíteni kell. Magyarországnak morális kötelessége és jól felfogott érdeke is befogadni bevándorlókat, különös tekintettel arra: az elmúlt években több mint félmillió magyar polgár vándorolt ki.
De nem mindegy, miként történik a befogadás. Hosszabb távon biztosan tarthatatlan, hogy dokumentumok nélküli, ellenőrizhetetlen tömegek vándoroljanak Európába, mégpedig oda, ahová ők gondolják. A politikai menekültjog nem biztosítja a szabad országválasztást: minden állam szuverén joga eldönteni, kit fogad be. Abban egyetértek Konrád Györggyel: az Orbán-kormány tán tisztábban látja a helyzet okozta problémát, mint az EU. Addig semmi értelme kvótákról beszelni, amíg azt sem tudni, hogy hány emberről van szó, és amíg a bevándorlás ellenőrizhetetlen.
A spontán migráció erkölcsileg is kérdéses. Ha valóban segíteni akarunk, akkor elsősorban azokat kell támogatni, akik betartják a szabályokat, és menekülttáborokban várják, hogy valahol letelepedhessenek. Akik embercsempészek révén elindulnak oda, ahol élni szeretnének – mert van rá pénzük –, ők messze nem a legrászorultabbak.
Ausztráliába évekkel ezelőtt dokumentum nélküli bevándorlók tízezrei érkeztek kis hajókon Indonéziából, miután átrepülték a fél világot. Az ausztrál kormány ekkor növelte a hivatalosan befogadható politikai menekültek számát, akik legálisan, menekülttáborokból jöhettek. Megtiltották viszont a végleges letelepedést azoknak, akik illegálisan lépték át az ausztrál határt. Azóta megszűnt a menekültáradat, az embercsempészet, és valóban a legrászorultabb lágerlakókon lehetett segíteni. Előbb-utóbb az EU is hasonló megoldásra kényszerül majd.
Joseph P. Forgas (Forgács József), az ausztráliai The University of South Wales szociálpszichológia-professzora.
