Nyílt levélben fakadt ki a jobbikos zaklatási ügy áldozata

Nyílt levélben fordult a nyilvánossághoz Szilágyi György, a Jobbik volt alelnökének élettársa, akit állítása szerint a párt egy másik politikusa meg akart erőszakolni. 

2022. május 14., 15:25

Szerző:

A Szilágyi közösségi oldalán közzétett levélben köszönetet mond a kormánypárti női képviselőknek, akik pénteken közös nyilatkozatban ítélték el „a zaklatás minden formáját”, és elfogadhatatlannak nevezték, hogy „a Jobbik vezetése Jakab Péterrel az élen a kezdetektől tudott az esetről, azonban az áldozat védelme helyett csak azzal foglalkozik, miként mentse meg az elkövetőt a következményektől”.

Szilágyi élettársa azt írja: a választásokig azért nem hozta nyilvánosságra a történteket, és nem tett feljelentést, mert nem akarta „terhelni az összellenzék választási kampányát ezzel a súlyos üggyel”, pedig az elkövetők bocsánatot sem kértek tőle. „Nyilvánvaló, hogy ha a kampányban ez a feljelentés megtörténik, ellenzéki politikusok sokasága szenvedte volna meg azt, olyan emberek értek volna el rosszabb eredményt, akik nem tehetnek erről az erőszakról. Mérlegelnem kellett, hiszen egy politikai közösség része vagyok. Az én érdekeimet képviselő eljárással emberek sokaságának több éves munkáját, eredményességét veszélyeztethetem-e?” - áll a levélben.

Hozzáteszi: az elmúlt napokban megtudhattuk, „ha egy baloldali, vagy liberális asszonnyal erőszakoskodnak, s akár évtizedek múlva hozza azt nyilvánosságra, kiáll érte a teljes baloldali, liberális politikai közösség, s a jogvédők hada. Ha pedig egy jobboldali, 4 éves kislány édesanyjával történik ez, aki kíméletből 4 hónap múlva indít hivatalos eljárást, csak arra számíthat, hogy a sajátjai megkövezik, őt tekintik hibásnak.”

 A Bors a múlt héten írta meg, hogy egy korábban választókerületi szervezőként dolgozó több hivatalos beadványban, aláírásával is megerősítve rögzítette, hogy múlt decemberben egy jobbikos rendezvényen, a Szabolcs-Szatmár megyei Ököritófülpösön szexuális zaklatás áldozata volt. Állítása szerint felcsalták a szobába, bezárták az ajtót, és a Jobbik egyik politikusa, aki korábban polgármester is volt, megpróbálta megerőszakolni. Ezt végül a párt egy másik politikusának közbeavatkozása akadályozta meg.

Az esetet Szilágyi nem hozta nyilvánosságra, elmondása szerint addig arra várt, hogy a párt belső fórumain vizsgálják ki az esetet. Miután azonban a kormányközeli bulvárlap írt ahz esetről, a politikus a nyilvánosság elé állt az esettel, amelyet szerinte a Jobbik vezetése ela akart tussolni.

Jakab Péter a Jobbik elnöke tagadta a vádakat, hozzátéve, hogy nem érti, Szilágyi György vagy az élettársa miért nem fordult azonnal a hatóságokhoz. A Jobbik elnöke szerint ha bebizonyosodik, amit mond, az erőszakoskodónak nincs tovább helye a Jobbik közösségében.

Az ügyben végül született rendőrségi feljelentés, és nyomozás is indult. Igaz, nem szexuális bűncselekmény, hanem személyi szabadság megsértése miatt.

(Kiemelt képünk: Szilágyi György jobbikos képviselő-jelölt és Jakab Péter a Jobbik elnöke az ellenzék március 15-i demonstrációján. Fotó: Szilágyi György politikusi Facebook-oldala.)