Jobb a termés, mint az ár
Kedvezett az elmúlt hónapok időjárása a mezőgazdaságnak, így a gabonatermesztésnek is. A szakemberek nyolcmillió tonnás termést várnak, ami harnadávál több mint tavaly. A gazdák gondja az idén nem az, hogy kevés a termés, hanem pont az ellenkezője: a bő kínálat lenyomja a felvásárlási árakat. Ezért valószínűleg sokan kivárnak az értékesítéssel, abban bízva, hogy később több pénzt kaphatnak terményükért. Addig persze raktározni kell a készletet, ami szintén költség.
Az előzetes termésbecslések jónak bizonyultak ,és mivel az őszi árpa vágásával már megkezdődött az aratás, nagy meglepetés aligha várható. Az első tapasztalatok szerint a termés a várakozásnak megfelelően jó minőségű és a mennyiséggel sincs baj. A minőség egyik legfontosabb jelzője, a hektolitersúly (egy hektoliter termény súlya) 86 kilogramm, ami jónak mondható.
Az örömbe azonban üröm is vegyül: miután az első aratási eredmények igazolták az optimista várakozásokat, egyből megindultak lefelé a felvásárlási árak. A kereskedők abban érdekeltek, hogy minél olcsóbban jussanak hozzá a gabonához, ezért a betakarítás kezdetén alacsony áron indítanak, így akinek sürgősen kell a pénz vagy gondot okoz a raktározás, rosszul jár. A felvásárlól egyelőre 30-35 ezer forintot ajánlanak tonnánként, a termelők viszont 40 ezer feletti árakat szeretnének. A későbbi árszintre még korai lenne következtetést levonni. Ha marad a száraz idő, a héten végeznek a 196 ezer hektáron vetett őszi árpa vágásával, és a hét végén megkezdhetik a búza próbavágását. Árpából az összes termés várhatóan 650 ezer tonna körül alakul. Ez 34 százalékkal lesz nagyobb a múlt évinél.
Az előzetes felmérések szerint az idén kalászos gabonából várhatóan mintegy nyolcmillió tonnát takarítanak be, ami csaknem 30 százalékkal haladja meg a tavalyi, hatmillió tonnát. A gazdálkodók őszi búzát 1,124 millió hektáron vetettek, ez 12 ezer hektárral több a tavalyi területnél. A hektáronkénti becsült termésátlag 4,6 tonna körül van, országosan tehát 5,2 millió tonna termés várható. Sok múlik azon, hogy augusztus elejéig milyen lesz az időjárás. A betakarításra váró terménynek a legjobb a száraz meleg lenne.