Az ételosztást is nehezebbé tette a járvány

2020. november 26., 17:57

Szerző:

A járványhelyzet fokozza a rászorulók igényét a segítségre, a korlátozások pedig nehezítik, hogy ezt megkapják, de vannak olyan szervezetek, amelyek a korlátozások ellenér folytatják az ételosztási akcióikat - írja a Pesti Hírlap a csütörtökön megjelent számában. 

A Heti Betevő Egyesület éttermek segítségével oszt ételt a rászorulóknak Budapesten és néhány vidéki nagyvárosban. A korlátozások miatt székesfehérvári csoportjuk jelenleg szünetel, a Klauzál térin pedig jelenleg nem tudnak ennivalót osztani szabadtéren. „A Klauzál téri alapszervezet úgy 300 adag ételt osztott szét vasárnaponként. Hétről hétre új főzőhelyek kapcsolódtak be a munkába, de a járvány ezt most teljesen tönkretette. A válság előtt több étterem is ingyen vállalta, hogy ételt adományoz, de ezt most érthető okból nem tehetik meg” – mondta a lapnak Nagy Emese, a Heti Betevő egyik alapítója.

A szervezet tagjai elmondták, hogy maszkokkal, fertőtlenítőkkel és távolságtartással alkalmazkodtak a járványhelyzethez, a legújabb korlátozások viszont ismét próbatételt jelentettek nekik. Nagy Emese szerint nagyon hirtelen jöttek a szigorítások, és nehéz volt őket értelmezni. Azok, akik rendszeresen jártak a Klauzál térre ételért, nem tudtak arról, hogy a szigorítás miatt ez kinti helyszínen nem megengedett. Eljöttek a térre, ahogy szoktak, az egyesületnek kellett megmondani, hogy egy ideig nem oszthatunk ennivalót. Átszerveződtek, most is főznek, hajléktalanellátó intézetekhez visznek ételt, de így csak egy réteghez tudnak eljutni. 

Hasonló helyzetben találta magát a Budapest Bike Maffia, amely számtalan projektje között ételosztással is segít a rászorulókon. „A »Plusz egy szendvics« programot sajnos szüneteltetnünk kell. Az akció során középiskolások adományoznak szendvicset hajléktalanoknak. A koronavírus évében is több mint 30 ezer szendvicset adományoztak a diákok, de mivel most nincsenek nyitva a középiskolák, nem tudott tovább működni a program. Az utcai ételosztásnál ők is hezitáltunk, hogyan folytassák. Nekik a 8 órakor kezdődő kijárási tilalom okoz gondot, mivel munka után járnak kisegíteni. Ez most megoldódni látszik, egy szűk csoportunk takarókkal, étellel és információval indul útnak a héten Budapesten, hogy segítsen a rászorulóknak. 

Az Ételt az Életért Alapítvány szintén a rászorulók melegétel-ellátását célozza meg. Tőlük A Pesti Hírlap megtudta, hogy esetükben is nehezedett a projekt kivitelezése a járvány miatt, de ahogy a többi szervezetnél, náluk sem volt opció a leállás, hiszen a válság miatt egyre többen keresték fel őket. „Hatással volt ránk a vírus, de egy napra sem hagytuk abba a munkát. Nem is tehetjük meg, a járványhelyzet és a fokozódó munkanélküliség miatt egyre nagyobb szükség van ránk. Az első hullám alatt is tapasztaltuk, hogy növekszik az igény a segítségre. Nyáron kicsit rendeződött az emberek helyzete, de most megint azt látjuk, hogy egyre többen jönnek ennivalóért” – mondta Szilaj Péterné, a Krisna-tudatú hívők alapítványának szóvivője.

 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.