Mindenki mondta, mindenki várta, most mégis nagy a döbbenet. A járvány második hulláma a korábbinál meredekebb ívet írva átcsap a fejünk felett. Vártuk-e, és ha vártuk, milyennek látjuk? Miben lanyhultunk el a nyári fegyverszünet szép napjaiban? Maradtak-e a társadalomnak türelmi tartalékai? Falus Ferenc volt országos tiszti főorvost kérdeztük.

Naponta újabb rekordokat dönt hazánkban a fertőzöttek száma. Eközben egyre több riasztó történet kering a koronavírus-tesztelések minőségével kapcsolatban. Van, aki a mentők kiérkezésének lassúságára panaszkodik, más napokig nem tudja, hogy mi lett a tesztje eredménye. Előfordult az is, hogy a külföldről hazatérő magyar állampolgárok külföldön csináltatott érvényes tesztjét a határon nem fogadták el, így újabb teszteknek akarták alávetni őket.

Tombolt a nyár, pezsgett a Balaton, látszólag helyreállt az élet rendje. A miniszterelnöki invitálás alapjában optimista volt: muszáj látni néha a tengert, de kivételesen „kevesebb Adria, több Balaton”. Szavait alig választotta el pár hét a másik világmagyarázattól: „ajtónkon kopogtat a járvány második fordulója”. És valóban. Szeptember elején a görbe felmenő szárán jártunk. Egyben minden megkérdezett szakértő egyetért: a gazdaság áprilisi lefagyasztásához, a bezárkózáshoz hasonló önkorlátozást nem visel el a társadalom. A nagyobb szabadság nagyobb felelősség. A döntések felelősségét (és kockázatát) a kormány a közigazgatás alsóbb szintjeire terheli.