Falus Ferenc: A kilábalás évekbe telhet
A kormány, mint mondják, „ura a helyzetnek”, gyorsuló sebességgel követik egymást a stratégiai jelentőségű döntések (határzár, növekvő tesztelési hullám, karantén a külországból érkezőknek). A sokat emlegetett „második hullám” a nyakunkon van, mások szerint most kezdődik. Elég korán.
Augusztus eleje óta látszik, hogy lassan, de biztosan emelkednek az esetszámok. A nyári hónapokban, főleg augusztusban, el is felejtkeztünk a vírusról, tudható volt, hogy ez előbb-utóbb kedvez a járványnak. Lehet népszerű intézkedéseket hozni, a szigorításokat oldani, az embereket a Balatonra invitálni. A politika használta is az emberek természetes vágyát a karanténból való szabadulásra. Most majd a következményekkel kell számolni. A vírus szabadon grasszált, el is kezdett a maga törvényei szerint működni, élni és fertőzni.
Mit kellett volna tenni?
A rendezvényeket augusztusban teljesen le kellett volna állítani. Futballmeccseket közönség előtt nem szabad rendezni, ahogy az európai országokban teszik.
Akkor elmaradt volna, vagy később érkezik a második hullám?
Második hullám mindenképp várható volt, de az nem mindegy, milyen sebességgel terjed. Egy járványnál az a cél – tavasszal megtanultuk –, hogy a járványgörbét minél jobban ellaposítsuk. Azt kell elérni, hogy egy adott pillanatban kevesebb betegünk legyen, mint ahányat az ország egészségügyi rendszere elbír. Ez a legfontosabb. Mást nem nagyon tehetünk.
A nagy pánikon tehát túl vagyunk. Az történt, amit a járvány indulásakor várt?
Tudható volt, hogy egy légúti járványnak több hulláma van, de a pánik most újra elfogja az embereket. Jön a náthás, megfázásos, ködös időszak, újra beszorulunk az épületekbe, senki sem fogja tudni, mi baja van. Félünk az ismeretlen betegségtől, állásunk elvesztésétől, szeretteink megbetegedésétől.
A járvány által kiváltott problémahalmaz persze összetettebb, mint egy átlagos kórtörténet. Társadalmi, szociológiai, szociális, gazdasági és államszervezési problémákkal kombinálódik. Mi az a minimális követelmény, amihez az orvostársadalomnak mindenképpen ragaszkodnia kell, akár a politikával szemben is?
Az orvosi etikából, a betegek gyógyításából jottányit sem engedhetünk. A politika kikényszeríti a kompromisszumokat az ellátásban. Néha mások a politika céljai, mint az egészségügyé. Az elsődleges cél az, hogy fenntartsuk az emberek egészségét. Az ehhez szükséges intézkedéseket a kormányzatnak kell megtennie. A pénzt is a kormányzat biztosítja.
Ahogy, ugye, tavasszal láttuk?
Azt nem kellene megismételni. Ami az idén tavasszal történt, a megengedhetőnél nagyobb mértékben zilálta szét a betegellátást. Főleg a „halasztható beavatkozások” körében keletkeztek vészes hiányok. Olyannyira, hogy a nyári hónapokban nem is lehetett bepótolni. És most, amikor jön a második hullám, még mindig fennáll a baj.
Azt mondta, az orvosi etikából nem lehet engedni. Van olyan szempont persze, hogy élni kell. Dolgozni, pénzt keresni, enni, inni, létezni. Ami egy idő után nem oldható meg a négy fal közé zárva.
Más országokban az állam támogatja azokat, akik a járvány miatt anyagilag ellehetetlenültek. Orvos vagyok, és az, hogy kinyitnak-e az éttermek, beindul-e az üzlet, nem egészségügyi kérdés. Az orvosi kérdés ott kezdődik, hogy megfelelő védőeszközzel látjuk-e el a veszélyeztetetteket. Az is lényeges követelmény lenne, hogy biztonságban érezze magát az egészségügyi személyzet. Legalább őket illene rendszeresen tesztelni. De jót is mondhatok. Biztató újítás a „receptfelhő”, a vények elektronikus felírása, a telefonos konzultáció, betegek online bejelentkezése. Minden előrevisz, ami a személyes érintkezést korlátozza.
Hogy a politika vagy a közigazgatás miként vizsgázott, arról lehet vitatkozni. Az ön benyomásai szerint hogyan viselte a gyűrődést a közönség, ha úgy tetszik, „a nép”?
A korlátozások feloldása után volt némi fellélegzés. Mindenki utazni, mozdulni akart, élni, levegőre menni. Ez érthető, most sajnos isszuk a levét. Kicsit több volt a jóból, mint amennyit a vírus megenged. Ami az egészségügyi igazgatást illeti, az lényegében összeomlott. Képtelenek a teszteket időben elvégezni, a leleteket elkészíteni. A feldolgozás csigatempóban megy. A határállomásokon tartott ellenőrzések formálisak és esetlegesek. Megkérdezik, akar-e az illető karanténba menni. A hatóság túlterheltsége feltehetően találkozik az elvárással, hogy kevesebb beteget találjanak meg. A leglátványosabb példa a határzár. Olyan iramban módosul, alakul, annyi a nem tervezett kivétel, hogy ma már azt sem tudjuk, mi is az.
A járványügyi intézkedések lényege – mondják – a következetesség.
A vírus a saját törvényei szerint működik, nem alkalmazkodik üzleti, társadalmi, politikai szempontokhoz. A nemzeti pandémiás tervben szerepelnie kellene, mikor, milyen elvek szerint kell kommunikálni, adatokat gyűjteni. A kormányzat a terv frissítését, nyilvánosságra hozatalát nem végezte el. Pozitívum ezzel szemben, hogy az innovációs tárca készített egy nívós szakmai anyagot vállalkozások számára arról, miként védekezzenek.
Máig kérdés, miért a Belügyminisztérium lett a védekezés igazgatási bázisa.
Az ország egyre katonásabb arculatot ölt, a gyerekeknek épített lőterektől a politikai szóhasználatig. A belügy azért kapott kitüntetett szerepet a járvány elleni harcban, mert egyetlen ember van a kormányban, egyetlen használható apparátus, amelyik képes operatív döntéseket végrehajtani. Ezzel nem Pintér Sándort dicsérem. Az EMMI nevű konglomerátum tehetetlenségét bírálom.
De Pintér Sándor sem járványügyi szakember. Kik lennének a védekezés szellemi emberei, szakértői?
Az egészség- és járványügy irányításában három erőközpont jelenik meg. Az innovációs minisztérium, az EMMI és a Semmelweis Egyetem. Ők sem mondják mindenkor ugyanazt, és a miniszterelnök nem csak a saját szakértőire hallgat. A döntések ezért kiszámíthatatlanok.
A tesztelést kezdettől sok bírálat éri.
Az első perctől hibás a meghatározás, hogy kinél kell tesztet végezni. Olyan mértékben szűkítették a protokollt, ami a védekezés szempontjából már-már elfogadhatatlan.
Van erre nemzetközi protokoll?
Az Egészségügyi Világszervezet azt várja el, azt ajánlja – és gondol a szegény országokra is –: legalább annyi tesztet végezzen egy állam, hogy a pozitivitási arány 5 százalék alatt maradjon. Ez Magyarországon sokáig megvalósult. Most, hogy a járvány kezd bedurvulni, 5 százalék fölé került az érték annak ellenére, hogy az utóbbi napokban kétezer és tízezer között teszteltek. Hirtelen megugrott a reprodukciós ráta. Villámsebességgel nő a fertőzöttek száma. Kérdés, sikerül-e a következő napokban megfogni. Ez azonban már rajtunk múlik, nem a kormányzaton. A kormányon csak annyi múlik, hogy betiltja-e a rendezvényeket.
Mi az a reprodukciós ráta?
Az egyszerű értelmezés az lenne, hogy átlagosan egy fertőződött statisztikai értelemben hány embert fog megfertőzni. Ezek becslések. Ha a reprodukciós ráta egy alá zuhan, a járvány is megszűnőben van. Ha kettő fölött jár, baj van.
Lehet az életet egyetlen igazodási ponthoz, a félelemhez kötni?
A félelmet le kell győzni, ehhez társak kellenek és igazodási pontok. A kormányzat fokozza a félelmet azzal, hogy semmit sem lehet előre tudni, az intézkedések váratlanok, néha visszamenőleges hatályúak.
Ha a görbéket nézem, félelmetesen meredek az ív. A tavaszi értékeket messze meghaladja.
Csak Magyarországon ilyen. Vannak országok, ahol az ív egyáltalán nem ilyen meredek. A magyarok tavasszal annyira megijedtek az olasz tragédiától, hogy 90 százalékkal csökkentették személyes kapcsolataikat. A más típusú fertőzések is szórványosak voltak. Az influenza megszűnt. Nem csak a koronavírust sikerült megfogni.
Hogyan történt mégis a baj?
Egyszer csak terjedni kezdett a tévképzet: a vírus nyáron nem fertőz. „Nem szereti a meleget.” Spanyolország is mediterrán ország, tavasszal ott már nagyon meleg volt. A vírus elszabadult nyáron, s látjuk a következményeket.
Tulajdonképpen nincs is második hullám?
Ha ragaszkodunk az első, második hullám szókapcsoláshoz, akkor sem kellene engedni, hogy a második hullám ennyire meredek legyen. Előre lehetett tudni, hogy a járvány addig jár körbe a világban, amíg az emberi populáció el nem éri a közösségi szintű védettséget. Egy világjárvány ellen az egész világon együtt kell védekezni.
Mit jelent a közösségi védettség fogalma?
A vírus megdolgozik értünk. Élni akar ő is. Ha százan vagyunk egy teremben, és a kanyaró vírusa megjelenik, miközben kilencvenen vagyunk, akik kaptunk védőoltást, tízen pedig nem, nagy valószínűséggel az egy szál kanyaróvírus megtalál három-öt nem beoltott embert. Ezért kell a kanyaróvírus ellen 97 százalékos védettséget biztosítani. A koronavírus esetében 60 százalékos védettség elég. Ha ezt elértük, a vírus nehezebben talál fogékony embert.
Oltóanyagra még egy évig nem számíthatunk?
Arra, hogy a még nem létező vakcina tömegesen védje a lakosságot, jó ideig nem számíthatunk.
Lehet, hogy évekig együtt kell élni ezzel?
Sajnos így van. Sokat tapasztalt epidemiológus barátom mondta, egy ennyire súlyos járvány négy évig is elhúzódhat.
Az egészségügy problémáira semmi sem vethetett élesebb fényt, mint az utóbbi fél év története.
A járványügyi védekezés rendszerét jóval a járvány előtt szétszervezték. Ezt nem lehet napok alatt pótolni. Rendőr őrnagyok írnak Messengeren a fertőzötteknek, hogy elkésve kontaktokat keresnének, ez maga a szétesés.
A magyar társadalom szolidaritási készségét a vezetők személyes példaadása erősítheti?
A gyerekek az idősebbek példáját követik, a szülők azt nézik, mit csinálnak a vezetők. Ők pedig nem veszik komolyan a távolságtartás és a maszkviselés kényszerét. Láthattuk az augusztus 20-i ünnepségen is, hogy az ország vezetői maszk és távolságtartás nélkül, szorosan egymás mellett ülnek. Ezzel azt üzenték, hogy a szabályt nem kell komolyan venni! Máskor is van kettős beszéd. Egyrészt elmondják, hogy „több Balaton, kevesebb tenger”. Majd elhúznak az Adriára.
A válság kezdetén nem tapasztalt a közmédiában és a társadalom hangulatában – nem lehet másképp mondani – „öregellenességet”?
Ez bújtatott propaganda volt, ráadásul sikeres. Eleve hamis, hogy úgy állítsanak be egy világjárványt, mint ami csak az időseket fenyegeti. Ennek súlyos következményei lettek. Az elővigyázatosság hiánya miatt egyre több fiatal fertőződik meg. Amerikában rengeteg negyven körüli ember kerül az intenzív osztályokra. A betegség nem korfüggő, ez tévedés. Attól is függ, hogy az ember hordoz-e társbetegséget. Milyen a beteg genetikai állománya. Spanyolországban végeztek vizsgálatokat száz év fölöttieken, akik a vírust megkapták és túlélték. A legidősebb spanyol nő elmúlt száztizenhárom éves, és meggyógyult. Igazolódott a feltételezés, hogy az a genetikai állomány, amely lehetővé tette e matuzsálemi kor elérését, megvéd a vírus ellen is.
Aki a válaszait elolvassa, szeretne valami eligazítást kapni, hogy mikorra lesz ennek vége.
Kérdés, mit értünk az alatt, hogy „vége”. Egy sor fertőző betegséggel élünk együtt. Amikor a vírussal való együttélésnek kialakulnak azok a szabályai, amelyekbe belenyugszik a társadalom is, mondhatjuk úgy, hogy vége van. Ennek az a feltétele, hogy a vírus ne grasszáljon szabadon. Kevés olyan embert találjon, akiben tovább élhet. Mivel ezt elérni nehéz, arra kell törekedni, hogy az említett reprodukciós ráta egy alá zuhanjon. Ez évekbe is telhet. A szlovák Pátria rádiótól tanultam, hogy az MTK a legfontosabb: maszk-távolságtartás-kézmosás!
