Itt a bizonyíték, hogy a cuki Jobbik melletti kiállás nem a demokrácia védelme

Egyre nehezebben hihető, hogy a Jobbik ne részesült volna tiltott pártfinanszírozásban, illetve jogtalan előnyben a Simicska Lajos cégei által a radikálisoknak adott, most pedig „csökkentett áron" visszavett plakáthelyekkel.

2017. december 16., 08:31

Szerző:

Nem kellett sokat várni, hogy egyértelművé váljon, miért volt az LMP, a Momentum Mozgalom és az Együtt részvétele – legalább – furcsa a Jobbik pénteki fáklyás tüntetésén. Nem elég, hogy Szél Bernadett, Fekete-Győr András és Juhász Péter párvezetők ezzel a „szolidaritással" a korábban a gárdamellényt sem megvető Vona Gábornak tapsoltak, elfelejtve a Jobbik uniós zászlót égető, cigány magyarságot megfélemlítő, antiszemita megnyilvánulásait. De ezzel ezek a pártok egy olyan Jobbikkal vállaltak – XXI. századi – közösséget, amely egyre bizonyosabban jutott jogtalan előnyökhöz, s a demokratikus pártversenyben törvénytelen, de legalábbis szabálytalan módon jelentős financiális segítséghez Simicska Lajostól, a Fidesz egykori, mára kegyvesztett oligarchájától.

Fotó: 168 Óra archív

Nagyon úgy tűnik ugyanis, hogy a Jobbik további mestercselekkel próbálkozik kibújni a hatalom öleléséből az Állami Számvevőszék által rá kirótt, 662 millió forintos büntetés után. Miközben ugyanis Vona Gábor pártelnök a demokrácia elveszését vélte felfedezni a a Jobbik megrovásában és a jövő évi választási indulását veszélyeztető pénzbírságban, a szélsőjobboldali pártot újabb jelentős összeggel segíti ki Simicska, aki visszavásárolta azokat a plakáthelyeket, amelyeket cégei révén néhány hónapja eladott a Jobbiknak.

Eredetileg a Pesti Srácok nevű kormány- illetve Fidesz-közeli lap hozott nyilvánosságra két dokumentumot, ami állításuk szerint a Jobbik és Simicska plakátcégei, a Publimont és a Euro-Publicity közötti adásvételi szerződés. Az Index által ismertetett kontraktusok a dátum szerint szeptember 19-én köttettek, és eszerint

a két Simicska-cég elad a Jobbiknak 1041 köztéri óriásplakátot összesen 129 millió 413 ezer forintért. Ez 124 ezer forint per plakáthelyet jelent, amely alig több, mint ha listaáron 3-4 hónapra kiadná a reklámfelületet a cég.

A Publimont 978 plakátot adott el 124,2 millióért, míg a másik cég számai 41 plakát és 5,2 millió forint. A plakátokat a Jobbik csak politikai hirdetésekre használhatja 2020 végéig, nem adhatja őket tovább bérbe, és nem adhatja őket el. Ha hatósági eljárás indul a Jobbik ellen, akkor értesíteniük kell az eladót.

Sőt: a két papír szerint például a Jobbiknak a vételárból összesen 27,5 millió forintot kell átutalnia, a maradék bő 100 milliót csak a választások után, 2018. május 31-ig.

De ezzel még nincs vége: az egyik passzus szerint, ha a Jobbik 8 napon túli késedelembe esik a fizetéssel, akkor az eladó felbonthatja a szerződést, és a plakátok tulajdonjoga visszaszáll rá, visszaállítják az eredeti állapotot, és elszámolnak egymással. Vagyis ezt lefordítva, akár az a helyzet is előállhat ezzel a szerződéssel, hogy a Jobbik 27 millióért hozzájut a választásokig több mint 1000 óriásplakáthoz, majd nem fizet, így választások után a Publimont egészen egyszerűen visszakap mindent.

A szlogen kétségtelenül igaz

Szemleéltetésként az Index kiszámolta azt is: mindez azt jelenti, illetve jelentette volna, hogy egy plakátot kerekítve 27 ezer forintért kap szeptember végétől április elejéig, azaz a választásokig a Jobbik. Ez 6 hónappal számolva bruttó 4-5 ezer forint per plakát per hónap. Ez, akárhogy is nézzük, gyakorlatilag ingyen van – jegyezte meg a portál.

Csakhogy az ügyben triplacsavarként, éppen a Jobbik magyarázkodásából az sült ki: szerintük sokkal több pénzről, több szerződésről is szó volt, de mindez már mindegy is, mert Simicska cégei már visszavásárolták tőlük a plakáthelyeiket.

„A reklámberendezések tulajdonjogát fentiek és a párt az ÁSZ jogtalan és alaptalan 662 millió forintos bírságolása következtében a Jobbik a héten eladni kényszerült, ugyanis a jogtalan büntetések következtében anyagilag szinte teljesen ellehetetlenült, sem a maradék vételár kifizetésére, sem a kapcsolódó szerződések szerinti területbérleti, ragasztási és karbantartási költségek kifizetésére képtelenné vált, így ez a lépés elkerülhetetlen volt".

Az Index és a Népszava kérdésére végül a Jobbik azt is elárulta: "a szerződés valóban kiköti, hogy 2020-ig harmadik szereplőnek nem adhatóak el az eszközök, így mivel más lehetősége nem volt, a Jobbik tájékoztatta az eladó cégeket a kialakult helyzetről, az Állami Számvevőszék jogtalan büntetése következményeképpen beálló fizetési nehézségeit, tárgyalásokat kezdeményezett a cégekkel és csökkentett áron eladta nekik a megvásárolt eszközöket."

Tehát Simicska Lajos cégeinek adták vissza a plakáthelyeket, a vételárból pedig legalább ÁSZ-büntetésük egy része fedezhető.

Péntek éjszaka már nagyrészt derült vagy gyengén felhős idő várható, de a délkeleti határ közelében még ekkor is előfordulhatnak felhősebb körzetek.

Karsai Dániel levélben fordult Sulyok Tamás köztársasági elnökhöz, melyben azt kérte, az államfő tegyen nyilatkozatot arról, hogy kegyelemben részesíti azokat, akik segítenek a gyógyíthatatlan halálos betegségben szenvedők távozásában.