Lehetetlen betartani az iskolások távolságtartását egy igazgató szerint

Ha a szabályoknak megfelelően állnának sorba, kilógnának az iskola épületéből.

2020. szeptember 10., 08:58

Szerző:

A délutáni sportfoglalkozások és a kirándulások korlátozása okozott meglepetést az iskola számára az Emmi új járványügyi intézkedéscsomagjában – mondta Turcsik Viktor, egy budaörsi általános iskola igazgatója az InfoRádiónak.

„Megrettentett bennünket, mert mi azt gondoljuk, hogy a gyerekek sportja nagyon fontos. Az irányelv meglehetősen tiltja, hogy délután sportfoglalkozásokat szervezzünk, a helyi önkormányzat is azt kérte, hogy ne legyenek sportfoglalkozások zárt térben” – mondta Turcsik.

Az ebédeltetést úgy oldották meg, hogy meghosszabbították annak idejét, de ez is valamennyire a tanítás rovására megy.

„Az volt a tervünk, hogy egyszerre csak két osztályt engedünk az ebédlőbe, de ez sajnos meghiúsult. Nagyon megnövekedett a sorbanállás, fizikailag nem is lehet másfél méterre állítani a gyerekeket, mert akkor kilógnának az iskolából. Végül is úgy döntöttünk, hogy három osztály ebédel egyszerre, de izoláltan, az osztálytársak egymáshoz képest azonban közelebb vannak, mint másfél méter” – mondta az igazgató.

A gyerekek jól veszik a maszkviselést, a kézfertőtlenítés, kézmosás is jól megy, de az intézmény vezetője szerint a távolságtartás nehéz, a gyerekek egymáshoz érnek, egymás fülébe sugdosnak, ezt pedig nem lehet kontrollálni.