Írók és aláírók

- Hogyan élte meg, amikor a fedőnevekről lehullott a lepel?

– Az első pillanattól biztos voltam abban, hogy mindenkinek megadom a polgári nevét, akiről a dokumentumok elég bizonyítékot tartalmaznak. A mikrotörténelem-írás így hiteles. Beleláthattam abba, hogyan működtette a hatalom az irodalmi életet. A legapróbb részletekig feltárultak a mechanizmus disznóságai.

- A Titkos írás megjelenése utáni napokban utaztam a 7-es buszon, ott ült a jó nevű irodalomtörténész, kezében a könyvvel, amelyben ő is szerepel. Néztem, és azon töprengtem, mit érezhet.

– Gondolom, Pomogáts Bélára céloz. Az ő neve már hamarabb nyilvánosságra került. Ahogy könyvemben a beszervezéséről írtam, az a korábbi, őt leleplező írásnál részletesebb és ebből következően – ha úgy vesszük – kedvezőbb képet mutat róla.

- Egy apró stikli miatt lett beszervezhető: orvosi papírt szerzett, hogy megússza a katonaságot.

– Valóban – az ’56-os tevékenységen túl – ennyi terheli, a belügy nagyon durván használta fel ezt ellene. Nála és sok hasonló történetben átéreztem ezeket a sorsokat, de nem lehet eltekinteni attól, hogy jelentettek is. Igaz, Pomogáts, amint lehetett, kiszállt, de ott a másik oldal: a jelentéseket nem lehet semmissé tenni. S hogy az elmúlt húsz évben miért nem fedték fel múltjuk sötét foltját? A többség nyilván a megúszásra játszott.

- Korábbi könyvében, a Nyilván tartottak címűben a zenei élet ügynökeit tárta fel. Mi hajtotta az irodalmi ügyek feltárására? Az irodalom átpolitizáltabb, nyilvánosabb, mint a zene?

– A kultúrpolitikában betöltött hangsúlyosabb szerepe miatt valóban reflektorfényben volt, emiatt érzékenyebb a kutatása. Bár a könnyűzene is fontos volt, hiszen nem volt mindegy, milyen „hatások érik az ifjúságot”. Az irodalmi élet szereplői viszont befolyásosabbak voltak a nagypolitikai játszmákban.

- A rendszerváltás környékén tűntek el kompromittáló anyagok a levéltári anyagból. Felmérhető-e a hiány?

– Kevés biztosat lehet tudni arról, mit menekítettek ki, mi hiányzik, hol vannak az iratok. A könyvben jeleztem, ha arra utaló nyom volt, hogy időközben kivettek az anyagból. Több esetben láttam, hiányzik az őrizetbe vételt megelőző titkos nyomozás dokumentációja. Ezeknek az iratoknak egy része már az ügy lezárásakor eltűnhetett. A megsemmisített papírok sorsát nehéz feltárni, csak a hiányuk érzékelhető. A levéltáron kívül létező dokumentumokról legfeljebb információmorzsáim vannak.

- Számosan élnek még a korszak megfigyeltjei, és azok is, akik jelentettek. Megkereste őket, utánament személyes információknak is?

– Kevés személyes információt használtam könyvem megírásakor. Sok a halott, kevesen maradtak, akiknek még fel lehetne tenni a kérdéseket. Hálózati személyektől pedig nem akartam kérdezni. Tartottam attól, nem objektív az emlékezet, vagy tudatosan meghamisítanák a történteket. Ezért korlátoztam munkámat a papírokra. Persze a dokumentumokban is sokszor elferdítették, megmásították a valóságot, de ha egyszer ezekkel az információkkal dolgozott az állambiztonsági szolgálat, akkor nekem is velük kellett kezdenem valamit. Néhány esetben megkértem írókat, hogy pontosítsák a kiolvasható információkat. Tudom, kimaradtak fontos kérdések, amelyeket fel kellett volna tennem. Így fordulhatott elő, hogy Fábry Péter szcenikus és Fábri Péter költő személye a dokumentumok alapján összekeveredett. Ugyanez történt Lengyel András irodalomtörténésszel, akit összekevertem egy névrokonával. Tőlük az Élet és Irodalom hasábjain elnézést kértem. A dokumentumokból a tévedés e lehetőségei nem mindig derültek ki.

- Megkeresték-e azzal a kéréssel, hogy hagyjon ki felfedett személyeket? Próbálták-e zsarolni, megvesztegetni akár a könyv megjelenése előtt, akár most, hogy nyilvánosságra hozta a neveket?

– Senki nem keresett meg ilyen kéréssel, nem akartak „lebeszélni” a könyv megírásáról. Nem volt köztudomású, hogy ezen dolgozom.

- Hogy lehet? Egy ilyen kutatás nem tud soká titokban maradni.

– Eltitkolni sosem akartam. Több íróval a levéltárban beszélgettem. Részletek jelentek meg a könyvből a Magyar Narancsban. Sokan biztattak, írjam meg mihamarabb. A hálózati személyek nem tudták, kiket sikerült azonosítanom. Saját magukat dobták volna fel egy ilyen megkereséssel. Úgy vélem, a többség bízott abban, hogy róla nem derül ki semmi. A rockzenei könyvem esetében sem voltak előzetes kérések, sem perek a megjelenés után.

- Esterházy Péter Javított kiadása óta árnyaltabb az ügynökökről alkotott kép. Némelyek kényszerből, rövid ideig jelentettek, mások kéjes örömmel évtizedeken át.

– Sok olyan jelentést olvastam, amelyben hosszú oldalakon keresztül, mindenre kiterjedő részletességgel, érzékelhető örömmel teljesíti feladatát valaki. Ilyen például egy unitárius lelkész, akitől hosszan idézek is. Ő igen lelkesen szolgálta a hatalmat. Hogy mivel szervezték be, nem derült ki az iratokból, de éreztem, milyen élvezettel írta minden egyes sorát. Dühös nem vagyok, inkább kíváncsi: intellektuális játék volt-e, vagy saját személyének kidomborítását célozta ez a szerepvállalás. A megmaradt papírok erre nem adnak választ. Más csak vékony dossziét hagyott maga után. Ebből sejthető, hogy az illető próbálja megúszni, nem jár el a találkozókra, semleges dolgokról számol be, szinte használhatatlanok a jelentései. Az ilyenek ki tudtak szállni az ördögi történetből. Nem feladatom erkölcsi ítéletet mondani felettük, de könyvemből jól kiolvasható, kinek mekkora szerepe volt a hatalom megsegítésében. Kevésbé ismertek a B-dossziék, a beszervezésre vonatkozó dokumentumok, amelyekből kiderülhetne, kit miért és milyen módon talált meg a hatóság.

- A legtöbb irodalmi ügyről lehetetett korábban is tudni. Vannak-e új felfedezések vagy új megvilágításai az ismert eseményeknek?

– A nagy meglepetést az emigrációs irodalom hatalmas iratanyaga jelentette. Ez rámutat arra is, milyen karöltve dolgozott a hírszerzés, a kémelhárítás és a belső elhárítás. Izgalmas volt a nagy nyilvánosság előtt kevésbé ismert költő, Szerb György története, akit rendszerellenes megnyilvánulásai miatt ítéltek felfüggesztett szabadságvesztésre. Érdekes adatokat találtam a másodvonalbeli irodalmi körökről is.

- Sok nevet fedhetett fel, amelynek viselőjéről nem sejtettük ügynöki múltját, de visszafele nézve nagyon is egyértelmű. Voltak-e ilyen megvilágosodások?

– Prekoncepciómentesen dolgoztam, így nagy meglepetések sem értek. Neveket nem szívesen emelek ki, de akiről biztosan lehetett tudni, azt felfedtem. Mindegyik személyes történet, izgalmas, ám megbélyegezni senkit nem akarok.

- Én a névjegyzékkel kezdtem a könyv olvasását. Kíváncsi voltam, kiket takarnak az ügynöknevek. Kikről sejthettem, ki a meglepetés, kiről nem gondoltam volna sosem. Akik megélték a kort, másként nyúlnak a könyvhöz. Izgalmas lesz a jövő számára is, vagy csak egy irodalomtörténeti adalék?

– Nehéz erre válaszolni. Nagy és vaskos a könyv, még az érdeklődőket is elriaszthatja az olvasástól. De akik irodalommal foglalkoznak, azoknak fontos. Az optimizmusomat erősíti, hogy két egyetemre is meghívtak, fiatal bölcsészek közé.