Ingyen foglal le budapesti területeket a magyar állam augusztus 20-án

Az idei rendelet alapján már a főváros engedélyére sincs szüksége az államnak az utak, terek, parkolók, hidak lefoglalásához.

2023. augusztus 18., 09:46

Szerző:

Tarlós István korábbi fideszes főpolgármestersége idején legalább azt meg kellett várnia az államnak, hogy a városvezetés rábólintson az engedélykérelemre, amikor a fővárosi helyszínek között válogatott az augusztus 20-i ünnepségre. Most már erre sincs szükség, elég 60 nappal előtte bejelentenie az igényét, ráadásul fizetni sem kell a területekért – olvasható a Népszavában.

Az idei évre vonatkozó kormányrendelet már nem csak egy-két napra, hanem egy hónapra – augusztus 1. és szeptember 1. között – biztosít ingyenességet a szervező Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség (NRÜ) Nonprofit Zrt-nek. Ráadásul jóval az eredeti törvényi rendelkezésben szereplő világörökségi helyszíneken túl egyéb közterületekre is.

Idén összesen 75 utat, teret, parkolót, rakpartot, hidat, sétányt és parkot sorol fel az NRÜ, amelyek szükségesek az államalapítás méltó megünnepléséhez, illetve az időben részben azzal egybe eső atlétikai világbajnokság lebonyolításához.

Az ügynökségi listában teljes területeket adtak meg, de jelezték, hogy esetenként kisebb részeket átengednek kisvállalkozásoknak, amennyiben az nem zavarja a kiemelt eseményeket. Mindezért egyetlen fillért sem fizetnek a tulajdonos fővárosi önkormányzatnak, holott a jelenleg is folyószámlahitelből működő Budapestnek igen jól a jönne ez a pénz – írja a cikk.

A fővárosi önkormányzat díjtáblázata szerint csupán az Andrássy út használatáért 62,6 milliót számlázhatna Budapest. S hol van még a többi 74 közterület.

Az idei programsorozat leglátványosabb eleme minden bizonnyal a 34 ezer pirotechnikai effektet felvonultató tűzijáték, fényjáték, lézershow lesz. Nem lesz viszont a két évvel ezelőttihez hasonlatos metálturult vonszoló testfestett férfiakat (lásd kiemelt képünkön), hatalmas háromkerekű gyerekbiciklire épített csodaszarvast és diszkógömb ihlette arany óriás Szent Istvánt gurító felvonulás az Andrássy úton – olvasható a Népszava összefoglalójában.

Ami viszont biztos: augusztus 20-án lesz divatfesztivál, operett kavalkád, tánc gála, koncertek, az elmaradhatatlan légi parádé, tisztavatás és Szent Jobb körmenet, városok sétánya, tűzijáték. Illetve lesz atlétikai világbajnokság, valamint éppen ezen a napon látogat hazánkba a török elnök, Recep Tayyip Erdoğan is.

(Kiemelt kép: Résztvevők az államalapító Szent István Király ünnepén tartott felvonuláson a budapesti Andrássy úton 2021. augusztus 20-án. Fotó: Merész Márton / 168.hu)