Így kért ösztöndíjat Orbán Viktor Soros Györgytől

2018. március 31., 20:01

Szerző:

Megtalálta és közölte Orbán Viktor Soros György alapítványának címzett 1988-as önéletrajzát és motivációs levelét a L’Express című francia hetilap - írja a Mérce.

Az akkor 25 éves Orbán ösztöndíjat kér, hogy politika tanulmányokat folytathasson Oxfordban. Motivációs levelében részletesen ír kutatási területéről, azaz a társadalmi önszerveződésről - lengyel példa alapján ebből írta szakdolgozatát is. A terület bemutatása során leírja, hogy a politikatudósok a magyar társadalom 80-as évekbeli változásait gyakran a „civil társadalom újjászületésként értékelik”.

Fotó: L'Express

Érdekes, hogy ekkor Orbán Viktor a magyar civil mozgalmakat méltatja, és úgy véli, magas szinten alkalmazzák az Új evolucionizmus vívmányait, amelynek következtében lehetővé vált, hogy a társadalom és az állam szférái szétváljanak egymástól, és

a civil társadalom a diktatúrától a demokrácia felé tartó átmenet legfőbb elemévé váljon.

„Elképzelhető, hogy Közép-Kelet-Európában a diktatúra felől a demokrácia felé való átmenetnek lehetünk szemtanúi. Ezen átmenet része a civil társadalom újjáéledése.” – írja a későbbi miniszterelnök.

A motivációs levél elérte célját, és Orbán Viktor körülbelül 10 000 dolláros ösztöndíjat szerzett, így Angliába utazott, ám nem maradt pár hónapnál tovább: 1990 januárjában hazatért, hogy részt vehessen az első posztszocialista parlamenti választásokon.

A L’Express a mai miniszterelnök egykori motivációs levélről azt írja: „Orbán Viktor bizonyára jobban szerette volna, ha az anyag, amelyre a L’Express Budapesten bukkant rá, az archívumok mélyén marad, minthogy egészen új fényt vet a tekintélyelvűségéről híres magyar kormányfőre, akit láthatóan egykor mélyen lenyűgözött az a civil társadalom, amelyet ma elhallgattatni igyekszik. Ironikus, hogy Orbán épp attól – Soros György milliárdostól – kért anyagi támogatást, akit egy negyed évszázaddal később a legfőbb ellenségének tekint.”

A teljes levél a L'Express oldalán, ide kattintva elolvasható.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.