Így foglalja el és hálózza be bizalmasai révén a mezőkövesdi választókerületet Tállai András

A Borsod megyei 7-es választókerületben úgy tartják, uniós vagy költségvetési támogatást csak az kap, pályázatot csak az nyer, akivel legalábbis nincsen baja a fideszes országgyűlési képviselőnek és „körének”. A Tállai-körzetet feltáró sorozatunk első része.

2018. március 11., 17:21

Szerző: Biró Marianna – Sebestyén Roland

– Honnan tudjam, hogy nem Bocsi Anna kérte, hogy hívjon fel?

– Én csak Tállai András választókerületi munkájáról szeretnék tájékozódni.

– Csak nem gondolja, hogy telefonon beszélek erről?

Elutasítások, névvel nem vállalt nyilatkozatok, nyilvános helyen is inkább csak elsuttogott történetek. A bátrabbak csak utólag vonják vissza, amit mondtak, mások el sem jönnek a találkozóra, aki meg eljön, könyörög, hogy csak a neve ki ne derüljön. Mezőkövesden és környékén mintha félnének Tállai Andrástól.

Talán okkal. A kormányfőn kívül vélhetően csak nagyon kevés ember lenne képes ma Magyarországon arra, hogy csökkentesse a benzinárat a választókerületében. Tállai András, hiszen róla van szó, ezzel kivívta Orbán Viktor nyilvános elismerését is. A miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő, adóhatósági vezető (titulusait e sorrendben szereti hallani) valóban remek kijáróember. Nem véletlen, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megye 7-es számú választókerületében vállalkozások egész sora virul közpénzekből, uniós támogatásokból és más pályázati forrásokból. De ezek a cégek valamilyen szálon mind-mind kötődnek a képviselőhöz. Ezzel önmagában nehéz volna mit kezdeni, ilyen a „legalizált” rendszer. Ám azzal nehéz megbarátkozni, hogy miközben a szegénység sújtotta megyében nagy szükség volna a helyi vállalkozások beindítására és felvirágoztatására, forrás mégsem jut akárkinek.

Helyben úgy tartják: támogatást csak az kap, pályázatot csak az nyer, akivel legalábbis nincsen baja Tállai Andrásnak. Mindenki igyekszik hát jóban lenni vele. Azok pedig, akik erre nem törekszenek, jobbára ráfáznak. Nemcsak ő kerüli el ugyanis a neki nem tetsző településeket, hanem fura módon az állami és uniós források is.

Tállai tavaly nyáron maga jelentette be, hogy a körzet 54 települése 12,7 milliárd forint értékű nyertes pályázatot adott be az úgynevezett – más ügyekben a politikai befolyásolhatóság gyanúját már felvető – uniós terület- és településfejlesztési programba. A győztes települések hálásak is Tállainak, a képviselő Facebook-oldalát elárasztják az ilyen és ehhez hasonló polgármesteri bejegyzések: „2014 óta a pályázati lehetőségeknek és Tállai András országgyűlési képviselő támogatásának köszönhetően Mezőcsát városa a fejlődés útjára lépett.” Siposné Horváth Anita polgármester okkal elégedett: Mezőcsáton megújult az egykori Édes-kúria, épült új művelődési ház, felújítják a régit, jutott 150 millió forint a strandra, lett műfüves labdarúgópálya és került 350 millió forint tanuszodára is. Számos helyi megkérdőjelezi ugyan az építőipari látványberuházások szükségességét, szerintük inkább munkahelyek kellenének, de azért ezt nem hangoztatják nyilvánosan: jobb, ha a képviselő nem orrol meg rájuk.

S valóban, jobb félni, mint megijedni. Tavaly például nyilvánosságra került egy felvétel, amelyen a szentistváni képviselők azon kapnak hajba, hogy a nagyközség kegyvesztetté vált Tállainál – végül fel is oszlatták a testületet. Pusztai-Csató Adrienn polgármester úgy gondolja, mindennek hátterében az áll, hogy 2014-ben függetlenként kétharmaddal nyert szülőfalujában, holott Tállai András mást támogatott. A faluvezető azt nyilatkozta: az országgyűlési képviselő azt már végképp nem tudta megbocsátani neki, hogy belépett Gémesi György pártjába, az Új Kezdetbe. Több mint két évig majd minden forrás – és Tállai maga is – elkerülte a települést, még akkor sem nyertek, ha a helyiek és egyes sajtóhírek szerint a közvetlenül Tállaihoz „bekötött” miskolci pályázatíró céggel szerződtek, amely sorra nyeri a környékbeli településeknek a fejlesztési pénzeket. Miután viszont április elején feloszlatta magát a szentistváni képviselő-testület, Tállai rögvest meglátogatta a falut. Az időközi kampányban el is mondta: eddig itt rossz irányba mentek a dolgok, aminek egyik jele az volt, hogy nem tartották meg a legendás szentistváni matyóbált, továbbá megszűnt a „híresen jó” helyi futballcsapat.

A szentistváni időközit aztán támogatottja, Dobóné Koncz Judit nyerte, aki olyan elkötelezett híveként kampányolt Tállai oldalán, hogy még a honatya is szabadkozott: itt most nem rá kell szavazni. Tállai közölte: eddig nem tapasztalta, hogy „lett volna Szentistvánon fejlesztési, bővítési igény, ami fölhívja a kormányzat figyelmét”, holott a település pályázatai sorban álltak elbírálásra. Az időközi választás óta viszont már 85 millió forintot kaptak bölcsődeépítésre, és a képviselő más forrásokat is megígért. A korábbi polgármester elköltözött, hiszen – állítják helyiek – nemhogy a településen, még a megyében sem kapna többé munkát. Pusztai-Csató Adrienn nem kívánt lapunknak nyilatkozni.

Abban, hogy Tállai kivívta Orbán elismerését és az ezzel járó nem csekély befolyást, szerepe lehet a hobbijának is. Természetesen a futballról van szó, Tállai ugyanis föltette a magyar labdarúgás térképére Mezőkövesdet. Persze nem egyedül. Már-már legendás a fotó, amely megörökíti a pillanatot: 2015 februárjában Tállai egy mezőkövesdi nyugdíjas festményével lepte meg a miniszterelnököt. A kép Orbán Viktort és Puskás Ferencet ábrázolja. A kormányfői viziten készült képek egyikén Tállai és Orbán mellett a Mezőkövesd Zsóry Futball Club két ügyvezetője, Hagyacki József és Bocsi Anna is látható. Fölöttük a felirat: Arany Csapat.

Tállai András, Orbán Viktor, Bocsi Anna, Hagyaczki József – ők volnának a NAV-vezér arany csapata?
Fotó: Facebook/Tállai András

Hagyacki, a Mezőkövesd Zsóry FC és a Mezőkövesd Zsóry Sportegyesület (SE) vezetője már több mint tíz éve dolgozik Tállaival. Neve nemcsak a borsodi földpályázatok visszásságai kapcsán lehet ismerős, hanem onnan is, hogy 2013-ban a mezőkövesdi focicsapat 400 millió forintos rendkívüli kormányzati támogatást kapott. A klub – a Felcsúttal együtt – ekkor jutott fel a másodosztályból, de a stadion alkalmatlan volt első osztályú mérkőzések rendezésére. Jött a támogatás, és a 17 ezres lélekszámú Mezőkövesd ezerfős stadionja ötezresre bővült. Tállai ekkor azt állította: „szemernyit sem” lobbizott. Ez nehezen elképzelhető. 

Ugyanakkor Tállai felelt az önkormányzati törvényért, majd az önkormányzati adósságrendezésért, amivel kivívta sok kormánytag elismerését – a stadiont például Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszterrel (és Bocsi Annával az oldalán) avatta, de jó kapcsolatot ápol Kósa Lajossal is, és a 2014-es váltás, a nemzetgazdasági vonalra történt átnyergelése után sem távolodott el a húsos fazéktól: már NAV-vezetői kinevezése után megmutatta, milyen professzionális szakértelemre tett szert a tao, vagyis a sporttámogatási célú társasági adókedvezmény-érvényesítése terén. Mindenesetre Tállai kormányzati szinten jó rálátással rendelkezik a döntésekre, főként ami a forráselosztásokat illeti, a mezőkövesdi választókerületben és a körzetért, így volt városáért folytatott érdekérvényesítési képessége pedig helyben gyakorlatilag megkerülhetetlenné teszi.

A jó vezető mellé, ahogy a focipályán is, kell egy összekötő. A helyiek szerint e poszt Bocsi Annáé, a Mezőkövesd Zsóry FC Kft. és az ahhoz tartozó nonprofit vállalkozás ügyvezetőjéé, aki szintén régóta és mélyen ismeri Tállait.

Bocsi Anna 2002 óta az akkoriban Tállai András által irányított mezőkövesdi Polgármesteri Hivatalban dolgozott, majd az okmányiroda vezetője is volt – nem tudni, mikortól és meddig (Bocsi Anna köztisztviselői jogviszonyát érintő kérdéseinkre nem válaszolt a mezőkövesdi önkormányzat). 2011-ben lett sportigazgató, noha akkor még köztisztviselői jogállása mellett, később aztán teljes jogú ügyvezető lett a Mezőkövesd Zsóry FC-ben.

A támogatókkal szerződő, az állami források és adótámogatások esetén a Mezőkövesd Zsóry FC képviseletét ellátó Bocsi Anna azonban nemcsak a focicsapatot koordinálja. Rendszeresen megjelenik a politikus választókerületi szereplésein (például Mezőkeresztesen vagy Nyékládházán), sőt képviselő-testületi üléseken (például Köröm községben vagy a Mezőcsát Kistérség Többcélú Társulásának ülésén) üléseken is. Mindezt fényképek, esetenként pedig jegyzőkönyvek is igazolják, személyes látogatásunk során pedig szintén Bocsi Anna folyamatos jelenlétéről, befolyásáról és a Tállai András érdekeit képviselő tárgyalási pozíciójáról számoltak be forrásaink.

Bocsi Anna rendszerint Tállai András oldalán, annak különböző, a parlamenti képviselői munkából fakadó, futballal és sporttal nem összefüggő eseményeken, üléseken is megjelenik (Bocsi Anna fekete hajjal a kép jobb oldalán)
Fotó: Facebook/Tállai András

Sőt, még Tállai fideszes képviselői honlapján is az ő telefonszáma van megadva közvetlen elérhetőségként, s noha ez az oldal a 2015-ös miniszterelnöki vizit óta nem frissült, Bocsi telefonszáma feltűnik a képviselői fogadóórákra való bejelentkezéshez megadott, jóval későbbi, akár 2016-os hirdetményeken is (és itt is). 

Miközben azonban Bocsi Annát elvileg semmilyen jogviszony nem hatalmazza fel e közvetlen választókerületi ügyintézésre, forrásaink úgy összegeznek: valójában ő irányítja a Tállai-csapat 2.0-t is – a politika pályáján.

Tállai András egy másik, képviselői fogadóóráit hirdető Facebook-bejegyzésében maga említi munkatársaként Jakab Anettet, aki megegyezik a mezőkövesdi önkormányzat pénzügyi és fejlesztési bizottságának külső tagjával. Így a fideszes országgyűlési képviselő – mezőkövesdi irodájában elérhető – munkatársa legalább rálátással, ha nem is befolyással rendelkezhet az önkormányzat pénzügyi döntéseire – például a sportcélú támogatások odaítélésére, vagy épp a városi fejlesztések ügyében kiírt közbeszerzésekre, az azokban megbízott vállalkozókra.

Mezőcsáton a szintén helyi képviselő Vaskó Ferenc viszi Tállai ügyeit és irodáját, és Tállai a munkatársaként hivatkozott Surmann Antalra is, aki Nyékládháza fideszes alpolgármestere, sőt jelenleg ideiglenesen vezeti Nyékládházát, miután 2017 végén lemondott tisztségéről a BAZ megyei város független polgármestere, Urbán Sándorné. A polgármester a megyei napilap szerint nyugdíjazás miatt adta vissza megbízatását, posztját az április 22-én tartandó időközi választásig a fideszes alpolgármester tölti be. Surmann egyúttal a Nyékládháza és Térsége Területfejlesztési Önkormányzati Társulás koordinátora. A 15 települést összefogó szervezet 2016 végén 336 millió forintot nyert el a Széchenyi 2020 programból.

Ezt a társulást Szabó Gergely, Harsány polgármestere vezeti, aki szintén közeli kapcsolatban áll Tállaival, települése pedig látványosan gyarapszik – kormányzati és uniós forrásokból egyaránt. Ahogyan Harsányban, úgy Nyékládházán is rendszeres vendég Tállai András, aki itt irodát is fenntart, amelyet az Országgyűlés Hivatala finanszíroz számára. Ahogyan Mezőcsáton is rendelkezik saját, a parlament által bérelt irodával, ott viszont már egy másik kollégáját, Vaskó Ferencet adta meg elérhetőségként. Vaskó szintén fideszes önkormányzati képviselő a településen, s forrásaink szerint nemcsak helyben, de a környék községein is Tállai megbízottjaként lép fel. 

S hogy még szövevényesebb legyen a háló: Tállai sógora, Kerékgyártó László a mezőkövesdi járási kormányhivatal vezetője, az ő helyettese pedig a NAV-elnök korábbi parlamenti titkára, Hajdu András, aki rendszeresen feltűnik Tállai képviselői programjain is. Közismert az államtitkár és Szalai Szabolcs bükkábrányi polgármester kapcsolata is, aki korábban szintén Tállai parlamenti titkára és kampányfőnöke is volt.

Ám a hálózatot a helyi források szerint Bocsi Anna fogja össze. Mindez felvethetné az összeférhetetlenség gyanúját, ha Bocsi jelenleg is a mezőkövesdi önkormányzat foglalkoztatottja lenne, ám erre utaló adat – mivel az önkormányzati honlap utoljára 2013-ban említi irodavezetőként, ma pedig nincs felsorolva a hivatali munkatársak között – nem áll rendelkezésre. Mezőkövesd önkormányzata nem válaszolt a Bocsi Anna foglalkoztatását érintő kérdéseinkre. Feltételezve ugyanakkor, hogy Bocsi Anna már nem köztisztviselő, a Tállaival való kapcsolatából adódóan nyilvánvalóan rálát törvényhozási, adópolitikai, egyéb fejlesztési ügyekre. Így a közpénzekből is gazdálkodó Mezőkövesd Zsóry FC képviseletre jogosultjaként etikai szempontból kérdéses a szerepvállalása.

 

A T. Újságírónő és a hallgatás

Számos kérdést juttattunk el cikksorozatunk kapcsán Bocsi Annának, aki válaszul csupán ennyit küldött: „Tájékoztatom, hogy nincs olyan státusom, amely alapján közszereplőnek minősülök, erre tekintettel nem járulok hozzá ahhoz, hogy a személyem akár újságban, újságcikkben, akár más médiaorgánumban megjelentetésre kerüljön. Kérem ezért a T. Újságírónőt, hogy (…) a személyemet érintő kérdések taglalásától eltekinteni szíveskedjék, nem áll szándékomban interjút adni, és ennek megfelelően nincs értelme és nem is kívánok a megküldött kérdések kapcsán nyilatkozni. Továbbá tisztelettel kérem Önt és a T. Megbízóját, hogy szíveskedjenek tartózkodni a személyemet érintő adatok, információk médiaorgánumokban történő megjelentetésétől.” Az Országgyűlés Hivatala kérdésünkre azt válaszolta: Bocsi Anna nem áll köz- vagy kormánytisztviselői jogviszonyban a parlamenttel, Tállai Andrásnak egyébként sincsenek „alkalmazottjai”, s noha mi a képviselő vagyonnyilatkozatában feltüntetett „parlamenti munkát segítő munkatársakról” érdeklődtünk, semmit sem értünk el. Hasonlóképp a Nemzetgazdasági Minisztériumnál sem, amely egyáltalán nem adott választ arra: kikkel és hány segítővel dolgozik Tállai András.

És hogy hogyan is mennek errefelé a dolgok? A Tállai-körzet mindennapjainak részleteit, Bocsi Anna és Tállai András vitatott, vitatható módszereit, valamint az egyre gyarapodó Mezőkövesd Zsóry FC közpénzektől sem mentes hátterét sorozatunk következő cikkeiben fejtjük ki bővebben.

A cikk a Transparency International Magyarország Alapítvány oknyomozó újságírói mentorprogramjának keretében készült.