Igény volna rá

Nézem a tévét, pontosabban az ATV-t, és nem vagyok jókedvű. Aztán egyszer csak Gerő András megfogalmazza azt, ami két éve a vesszőparipám: ő is szeretne büszke lenni arra, hogy magyar! Ha profán akarnék lenni, azt mondanám, hogy csókoltatom, de mivel nem biztos, hogy ő ennek örülne, csak megköszönöm!

Merthogy napról napra mesterségesen rontják a társadalmi közérzetemet, fölsorolni is sok a rossz hír: nemzeti tanterv, az egészségügy helyzete, munkanélküliség, benzinár, Malév-csőd, Nokia-kivonulás, Esztergom, éhségmenet, egyre romló hírünk az unióban és a világban... Elképedek attól a kincstári csalástól, ahogyan a kormány szóvivői az összes kapott pofont rendületlenül sikerként sulykolják belém. És viszolygok attól a lelkesedéstől, amellyel fényesítgetik OV glóriáját, szorgalmazzák szentté avatását, szégyenkezem intelligenciadeficites „álamfönk” szemérmetlenségén (persze tudom: jó ember, a gyerekeit nem veri, feleségét szereti, de arra speciel tökéletesen alkalmatlan, amiért fizetjük).

Tiszta szerencse, hogy nem fagyott be a Duna jege, ezért a sok köpönyegforgató, bigott fityeszvallású hívő csak békemenetelt, és nem közfelkiáltott! A koronázás így aztán elmaradt, „pedig igény volna rá”...

Ketler Ildi
E-mail