Igazgató akar lenni a debreceni fideszes, az Emmi el is utasította az egész iskola által támogatott jelölt pályázatát

2018. augusztus 8., 10:24

Szerző:

Annak ellenére, hogy a tantestület, a szülői választmány és a diákönkormányzat is őt támogatta elsöprő arányban, az Emmi oktatáért felelős államtitkára, Bódis József indoklás nélkül elutasította annak a Rózsavölgyi Gábornak, az új igazgatói pályázatát, aki 32 éve tanít az iskolában és 2002 óta vezeti is az oktatási intézményt. az övé helyett a tárca Türk László fideszes önkormányzati képviselő, történelemtanár lehet a befutó, aki soha nem tanított az iskolában, a programját pedig leszavazták – derül ki a 444 cikkéből.

Rózsavölgyi Gábor
Fotó: Youtube

Tavaly már sejteni lehetett, hogy az Adyban igazgatót akarnak váltani, Rózsavölgyi ugyanis váratlanul csak egy évre kapott kinevezést. Egyelőre nem tudni, hogy Türk pályázatát elfogadták-e, vagy az eljárás érvénytelen, csak azt, hogy a volt igazgató kinevezését Bódis elutasította. Annak ellenére tette ezt, hogy vezetői programját a tanestület 62 tagja közül 61 támogatta, Türkét viszont 56:6 arányban leszavazták. A szülői választmány pályázatát nyílt szavazással, ellenszavazat és tartózkodás nélkül fogadta el, a diiákönkormányzat 40 tagjából 38 támogatta a volt igazgatót két tartózkodás mellett.

A 444 a tankerülethez és az Emmihez fordult a kérdéseivel az ügyben, de ezekre egyelőre nem kapott választ.

Türk tavaly május 7-én nyert időközi önkormányzati választást Debrecen 6. számú választókerületében Győzelmét Kósa Lajos volt polgármester azzal ünnepelte, hogy felhívta Orbán Viktort, akit Türk „Szervusz, miniszterelnök úr!” fordulattal üdvözölt. és hálálkodott, hogy „ennek a nagy családnak” része lehet.

 

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.