Vagyonba kerül az idősápolás, akár otthon, akár egy intézményben kerül rá sor

Számtalan probléma jellemzi az idősápolás magyarországi helyzetét, ismeretség és pénz nélkül szinte lehetetlen segítséget kapni.

2024. július 25., 15:04

Szerző:

Katona Noémi, a Corvinus adjunktusa, és Gábriel Dóra, a Társadalomtudományi Kutatóközpont Szociológiai Intézet kutatója az idősápolás jelenlegi magyarországi helyzetét elemezte, ebből idézett néhány sarkalatos pontos azénpénzem.hu. A kutatók megállapították, hogy a magyar idősápolás igencsak sok sebből vérzik: több éves várólisták vannak az állami bentlakásos otthonokba, és az alacsony bérek, illetve a rossz munkakörülmények miatt nincsen elegendő képzett gondozó sem a szektorban. 

Mindez a magánellátás felé löki a segítségre szoruló családokat, miközben a magyar családok nagy része a fizetett segítség semmilyen formáját sem tudja megengedni magának. Mind a gondozók, mind pedig a gondozottak szempontjából óriási társadalmi egyenlőtlenségek uralják a szektort. A piac minden szegmensét átszövik az informális kapcsolatok és a személyes ajánlások. Zömében informális alapon találnak egymásra az érintett felek, a gondozók nagy részét pedig a szürke zónában foglalkoztatják.

Ennyibe kerül az idősápolás

Az oldal összegyűjtött néhány nyilvánosan is elérhető árat. Ezek szerint  a főváros II. kerületében található Rege Residenceben, ami 75 év felettieknek kínálja valóban színvonalas szolgáltatásait, egy 25 négyzetméteres apartman több mint 36 millió forintos egyszeri díjért és havi 308 ezer forint térítésért vehető igénybe. Több olyan intézményt is találtunk, amelyek havi 250-350 ezer forintért vállalják az idősek gondozását. Például a balatonföldvári Iris 1-4 ágyas szobákat kínál szakápolással (ilyen nem mindenütt van). Itt belépési díjat nem kell fizetni. 

Az otthoni (nem informális csatornákon keresztül elérhető) segítség is elég sokba kerül. A munkanapokra Budapesten vállalt napi 6 órás gondozásért 312 ezer forintot kell fizetni a Dédiszitternél. Ha a hétvégékre is kell a szolgáltatás, akkor a 28 napra szóló díj már majdnem 400 ezer forint. Ugyanez 10 órában már majdnem 600 ezer forint. A teljes napi (nem egészségügyi) gondozás havi 880 ezer. A 24 órás bentlakásos ápolást az Orchidea két hétre 356 ezer forintért vállalja.  A napi több órás gondozásért pedig alkalmanként 21-48 ezer forintot kérnek.

(Kép forrása: Freepik)