A magánellátásban részt vevő orvosok is dolgozni fognak az állami rendszerben

A kormány honlapján megjelent egészségügyi rendelet módosító javaslata szerint jövő januártól a kizárólag magánpraxisban gyakorló orvosoknak is kötelező lesz havi 20 órát az állami rendszerben dolgoznia, hogy megszerezze a továbbképzéséhez szükséges pontokat.

2022. december 18., 19:11

Szerző:

Kunetz Zsombor orvos a Facebookon megjelent bejegyzésében írta, hogy a kormány arra akarja kötelezni a csak magánellátásban dolgozó orvosokat, hogy havi 20 órát dolgozzanak állami ellátásban. Kunetz a kormány honlapján megjelent, több egészségügyi rendeletet módosító javaslatára reagált. A javaslatban foglaltak szerint a kormány változtatna az orvosok, fogorvosok, gyógyszerészek és az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképesítéssel rendelkezők folyamatos továbbképzéséről szóló 64/2011. (XI. 29.) NEFMI rendeleten – írja a Telex.

A lap értesülései szerint a szakorvosoknak eddig is folyamatos továbbképzésen kellett részt venniük, hogy frissen tartsák a tudásukat és ismerjék az új eljárásokat. Ezt eddig úgy teljesíthették, ha az 5-5 éves továbbképzési ciklusokban 250 pontot gyűjtöttek össze elméleti és gyakorlati képzéseken. A gyakorlati továbbképzési pontokat úgy lehetett összegyűjteni, hogy az illető orvos a szakterületén praktizált.

A rendelet módosítása most annyiban változtat ezen, hogy a kizárólag magánpraxisban gyakorlók számára is előír havi 20 óra szakmai gyakorlatot az állami egészségügyben - ha ugyanezt ügyeletben végzik, akkor elegendő 10 óra is. Azt, hogy mikor tudják vállalni a rendelést vagy az ügyeletet, azt maguk oszthatják be; ez egy évben összesen másfél hónapnyi munkaidőt jelent a számukra.

„A társadalmi egyeztetésre küldött jogszabályszöveg szerint az új szabályokat elfogadásuk esetén a 2023. január 1-jén folyamatban lévő továbbképzési időszakokra kell alkalmazni.”

(Kiemelt képünk illusztráció: Kardiológiai diagnosztikai vizsgálatot végez Szabó Zoltán professzor, klinikaigazgató. Fotó: MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor)

Április 16-án, kedden elindult a központi szúnyoggyérítés, amelyet évek óta a katasztrófavédelem irányít. Tavasszal túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik. A szúnyogok tenyészőhelyén egy természetes baktérium által termelt fehérjét tartalmazó készítményt juttatnak a vízbe. Ez a fehérje a kijuttatott dózisban kizárólag a csípőszúnyogok lárváit pusztítja el, minden más élőlényre, még az árvaszúnyogokra is ártalmatlan.