Időjárás: rossz híreink vannak a szüretelők számára
Két nap tavasz után ismét szükség lesz az esernyőkre. Nem jó jel ez a szüretelőknek! - írja a .
Az időkép.hu portál beszámolója szerint szerdán reggel erősen felhős lesz az ég, északon kisebb eső is előfordulhat. Néhol párássá válhat a levegő, a legalacsonyabb hőmérséklet 10 és 15 °C között alakul.
Napközben eleinte közepesen felhős égre tekinthetünk fel, majd északnyugat felől felhősödés kezdődik, de csapadék nem valószínű. Több napsütésre délen van kilátás. A Kisalföldön és északkeleten átmenetileg megélénkül a déli, délnyugati szél, de estére mérséklődik a légmozgás. 20-25 °C-ot mérhetünk a legmelegebb órákban.
Csütörtökön reggel északon, északnyugaton lesz a több felhő, ott kisebb eső, zápor is lehet. Gyenge vagy mérsékelt lesz a változó irányú szél, foltokban párássá válhat a levegő. 9-14 °C-ig csökken a hőmérséklet.
Csütörtöktől nedvesebb léghullámok érkeznek hazánk fölé, kezdetben nyugaton, később országszerte számíthatunk esőre, záporra, és csak kevés napsütésben bízhatunk. A csapadékos tájakon jelentősen mérséklődik a nappali felmelegedés.