Szeles idővel tér vissza a szeptemberi nyár

Pénteken a gomoly- és fátyolfelhők mellett többórás napsütés várható, de keleten időszakosan lehetnek erősebben felhős tájak is. A Tiszántúlon van esély helyenként záporra, zivatarra, másutt csak kevés helyen lehet futó zápor.

2023. szeptember 14., 17:47

Szerző:

Várható időjárás az ország területén péntek éjfélig: 

Csütörtökön a Dunántúlon változóan, keletebbre közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, majd késő délutántól csökkenni kezd a felhőzet. Összességében több helyen, de főként az ország középső és keleti részein várható zápor, zivatar, illetve eső is. A zivatarokat elsősorban felhőszakadás kísérheti.

Éjjel nagyobb területen kiderül az ég, ugyanakkor főleg északkeleten, keleten maradhatnak felhős körzetek. Éjszaka egyre kevesebb helyen fordul elő zápor, zivatar, ugyanakkor a Tiszántúlon még hajnalban, kora reggel is lehet kisebb csapadék.

Pénteken a gomoly- és fátyolfelhők mellett többórás napsütés várható, de keleten időszakosan lehetnek erősebben felhős tájak is. A Tiszántúlon van esély helyenként záporra, zivatarra, másutt csak kevés helyen lehet futó zápor.

Csütörtökön az északnyugati, nyugati, éjjel és pénteken a keleti tájakon az északi, északkeleti szelet kísérik élénk, olykor erős széllökések, emellett zivatarok körül is számítani kell erős, viharos széllökésekre.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 18 fok között alakul, a szeles keleti tájakon lesz enyhébb a hajnal.
A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 22 és 28 fok között valószínű.

Időjárási helyzet Európában:

Markáns ciklon örvénylik a balti államok és a Finn-öböl felett, így a térségből több helyről jelentettek jelentős, 30 mm-t meghaladó napi csapadékösszeget. Ennek a ciklonnak a hidegfrontja dél felé egészen a Kárpát-medencéig, Alpokig lenyúlik, a front mentén is többfelé csapadékos az idő.

Ugyancsak alacsony nyomású rendszert figyelhetünk meg Skócia feletti középponttal, így a Brit-szigeteken is többfelé esik az eső.

Európa többi részén döntően anticiklonális hatások érvényesülnek, így nagy területen napos, eseménytelen az idő.

A kontinens közepén megfigyelhető hidegfront mögött Nyugat-Európában már visszaesett a hőmérséklet, a front előterében Közép-Kelet-Európában és a Balkán-félszigeten még nyáriasan meleg az idő 31, 32 fok körüli csúcsértékekkel.

A Kárpát-medence időjárását csütörtökön az említett hidegfront alakítja, mögötte a pénteki nap során már szárazabb, de továbbra is a sokévi átlagnál kissé melegebb levegő érkezik fölénk.

(Kiemelt képünk illusztráció. Cirrus fibratus típusú fátyolfelhő-foszlányok őszi fák fölött Budapest egén. MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba)