Időjárás: újra ránk szakadt az ősz, de ezúttal velünk is marad?

Eddig kegyes volt hozzánk az időjárás, kérdés, mit hoz a folytatás.

2024. október 9., 15:40

Szerző:

Csütörtökön nagyrészt derült vagy fátyolfelhős időjárás várható, de keleten, északkeleten lehetnek felhős körzetek, foltokban köd képződik – írja előrejelzésében a Hungaromet. A záporok megszűnése után legfeljebb elvétve lehet gyenge eső. A déli, délnyugati szél a Dunántúlon egyre inkább feltámad, a nyugati, északnyugati részeken viharos széllökések is várhatók. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 18 között várható, de a szélvédettebb északkeleti tájakon ennél kissé hidegebb is lehet. 

A változó felhőzet mellett általában sok napsütés várható. A déli óráktól északnyugat felől fokozatosan beborul az ég, egyre több helyen valószínű eső, zápor, néhol zivatar is lehet. A Tiszántúlon csak estétől növekszik határozottan a felhőzet, ott késő estétől érkezik a csapadék. A déli, délnyugati szél elsősorban a Dunántúlon lesz erős, néhol viharos, majd délután egyre nagyobb területen északira, északnyugatira fordul a szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 27 fok között alakul. 

Ilyen időjárást hoz a folytatás

Pénteken egy front zárt felhőzete és összefüggőbb csapadéksávja kelet felé elhagyja hazánkat. Mögötte a gomoly- és fátyolfelhők mellett általában több órára kisüthet a nap, erőteljesebb gomolyfelhő-képződés kb. a Tisza szélesebb sávjában lehet, főleg ott alakulhatnak ki záporok napközben. Többfelé megerősödik az északnyugati, északi szél. A hajnali 9, 15 fokról 15 és 22 fok közé emelkedik a hőmérséklet, délkeleten mérhetik a magasabb értékeket. 

Szombaton éjjel és reggel aztán főleg keleten, északkeleten lehet pára, köd, rétegfelhőzet, amely napközben szakadozik, gomolyosodik, nyugatról fátyolfelhők is érkeznek, emellett általában többórás napsütés várható. Csak északkeleten fordulhat elő elvétve szitálás. Az északi, majd a Dunántúlon a délkeleti szél helyenként megélénkül. A hajnali 3, 11 fokról 14 és 19 fok közé melegszik fel a levegő. 

Végül vasárnap, azaz a hét utolsó napján változóan felhős időjárásra számíthatunk, több-kevesebb napsütéssel. Csupán elvétve lehet szitálás, jelentéktelen eső. Néhol időnként megélénkül a déli szél. A minimum-hőmérséklet 1 és 10, a csúcsérték 15 és 23 fok között alakul, északkeleten lesz a hidegebb időjárás.