Horvátország felől dőlnek be a menekültek
Menekültek lépték át a horvát–magyar határt, a Baranya megyei Illocskán jelentek meg – tudtuk meg olvasónktól. A szomszédos falu, Magyarbóly polgármestere megerősítette az információt, azt mondta, 42 menekült jelent meg Illocskán 13 óra környékén. Békésen üldögélnek a faluban, az illocskai polgármester ivóvízzel látta el őket.
A Bama.hu szerint a helyszínen megjelentek a rendőrautók, megkezdték a hivatalos intézkedést. A helyiek elmondásából az derül ki, hogy a zöldhatáron érkeztek.
Egy illocskai lakostól megtudták, folyamatosan jönnek a horvát határnál be a faluba. A környező településeken is fokozott hatósági ellenőrzés van, azzal számolnak, hogy ott is megjelennek a menekültek.
Rendőrségi furgonokkal valószínűleg Pécsre szállítják az Illocskán elfogott migránsokat. Komoly utánpótlásuk lehet a Baranya felé tartó migránsoknak. A kiskőszegi (Batina) határátkelőről érkezhetnek többen. A Sky News élő adása szerint rengetegen jönnek és várakoznak Kiskőszegnél.
Orbán Viktor szerdán jelentette be, hogy kerítés épül a horvát határon is.
„Nyilvánvaló, hogy az útvonal már nem a magyar–szerb határon fut. Másfelé fognak menni. Ezért határoztuk el, hogy a Romániával közös határra is kerítést építünk. De a horvát határ bizonyos pontjára is kerítést fogunk állítani” – mondta.
A Bama tudósítói beszéltek a faluban maradt, afgán nemzetiségű migránsokkal. Elmondásuk szerint horvát rendőrök kísérték őket a határig, és a határ másik oldalán kétezren lehetnek még, akik szintén át akarnak jönni Magyarországra.