Attilából a választások idejére Ákos lett

Az Átlátszó tudta meg, hogy a Somogy vármegyei Karád községben, röviddel a tavalyi országgyűlési választás előtt változtatott nevet a Horváth Attila nevű jelölt, hogy az ellenzéki összefogás Horváth Ákos nevű jelöltjével azonos névvel szerepeljen a szavazólapon.

2023. május 10., 19:56

Szerző:

Minden valószínűség szerint egyedül a választás miatt változtatott nevet Horváth Attila független jelölt a Somogy vármegyei Karádon 2022 áprilisában. Az Átlátszó kiderítette, Horváth Attila eredetileg egy kevésbé esélyes, független képviselőjelölt volt a Kaposvár központú Somogy megye 1-es választókerületben, ahol egyik ellenfele az ellenzéki előválasztáson második Horváth Ákost legyőző DK-s jelölt, Varga István volt.

Horváth Ákos az előválasztás után tehát már nem szerepelt a 2022-es választás szavazólapján – gondolhattuk. Azonban a választások előtt Horváth Attila a névváltoztatás mellett döntött, így már az előválasztási jelöltre megtévesztésig hasonlító Horváth Ákosként került fel a szavazólapra.

Sőt, mi több, a végül az ellenzék színeiben induló Varga István is kapott egy függetlenként induló névrokont ugyanarra a szavazólapra, így a kavarodás nem is lehetett volna nagyobb.

A stratégikus időpontban történt névváltoztatásra az Átlátszó újságírója a cégadatbázisban bukkant rá, ahol a változást 2022 február 2-án, tehát két hónappal a választások előtt vezették fel. Az anyakönyvi hivatal a lap érdeklődésére közölte, „különleges méltánylással” kapott Horváth engedélyt neve megváltoztatására.

Ugyanekkor Kaposvárra is átjelentkezett, így az indulást már semmi sem akadályozta meg. Horváth Atila a közeli Karádon, mint kiderült, már kétszer is elindult a Fidesz színeiben, 2010-ben és 2014-ben is.

Varga István, a végül győzni nem tudó ellenzéki jelölt ennek ellenére mindent megtett, a Dr. előnévvel próbálta magát megkülönböztetni a hirtelen felbukkant névrokonától.

A körzetet végül fölényesen vitte a Fidesz jelöltje, Gelencsér Attila, az ő nevére senki sem módosította saját születésni nevét.

(Kiemelt kép: Országos pártlistás szavazólap mintája a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) ülésén 2022. március 3-án. A tanácskozáson az NVB jóváhagyta az országos pártlistás szavazólapok mintáját. Fotó: MTI/Mohai Balázs)