Horror Császártöltésen: hullarablók lettek a méregkeverőkből

– Ezt most kikapcsolja, vagy leütöm. Nagyon unom, hogy idetartja a magnót. Fejezzük be ezt a játékot – tesz helyre indulatosan a temető gondnoka.
Elege van a médiából.
– Színezik a történetet. Beszéltem egy újságnak, aztán úgy jött nekem a lány apja, mint süket bornyú az édesanyjának.
Másutt próbálkozunk hát.
Számos elmélet kering a faluban arról, miért is próbálták meg ellopni a temetőből egy meggyilkolt fiatalasszony holttestét.
– Fényes nappal leverték a lakatot, és behajtottak. Felszedték a sírnál a követ, ki akarták emelni a koporsót – mondja Halász Ferenc, aki épp a temetőt rendezte, amikor lefülelték a sírrablókat. – Beszélték, hogy az elhunyt takarítás közben sósavat, hipót kevert össze, belélegezte a gázt, aztán kiszáradt. De ez csak legenda. Pénzért ölték meg. A gyilkos belekevert valamit az italába. Az lett a veszte, hogy túl hamar ment a biztosítóhoz a pénzért, azok meg gyanakodni kezdtek.
A gyep mestere szerint egy növény virágja volt a méreg.
– Pont úgy, mint a Barátok köztben. Ott az Erika mérgezte meg a Tildát. Tudja, ő sem akart feléledni, erre a másik leöntötte egy vödör vízzel.
Mi inkább a szomszédokat választjuk. A temető szomszédjait. Ahhoz a férfihoz csöngetünk be, aki ráküldte a rendőröket a hullát rablókra. A feleség van otthon. Fél.
– Aki ilyenre képes, az bármit megtesz – véli az asszony. – A férjem vette észre a fekete Mercedest, és látta, hogy ketten ásnak a sírnál. Szólt a rendőröknek, aztán odament, és a helyszínen tartotta őket. Az a két hülyegyerek fel sem fogta, mit tesz.
Vajon miért nap közben jöttek?
– Itt éjszaka is nagy nyüzsgés van, fiatalok rodeóznak a főúton.
Az önkormányzathoz hajtunk. Bár Berger Józsefné, a polgármester titkárnője korábban jelezte, nincs keresnivalónk a településen – „maguk csak a szenzációra hajtanak, azok az emberek nem is voltak a hulla közelében, éppen csak ásogattak” –, azért csak igyekszünk a bürgermeiszter közelébe kerülni.
Szerencsénk van, épp szembejön, a szobájába invitál.
Frick József polgármester szerint nem a hullarablás a fő gondja a falunak.
– Nem is ismertük azt a lányt. Itt él az apja, azért temették el nálunk. Nekünk most az a fontos, hogy hamarosan befejezzük a csatornázást. Különben sem vagyunk kitárulkozósak, inkább olyan ingerlékenyek. Az itteniek főleg szőlőből élnek, és a „humán kelléket előállító” vállalkozásból. Vagyis a temetkezési cikkeket készítő asztalosüzemből, varrodából.
– Divatba jött a kriptás temetés – mondja Frick. – A közkonyhán a nyolcszáz forintos ebédre nem áldoznak a lakosok, de a többmilliós kriptákra van pénz. Hogy maradjon valami utánuk.

A halott lány édesapjához, Narancsik Antalhoz érkezünk. Hűs házban beszélgetünk. A férfi rutinos nyilatkozó, az adatokkal kezdi.
– 2006. november 11-én hívott a volt feleségem, aki Baján élt a lányommal albérletben, hogy Editke elájult, hab üt ki a száján, kórházba vitték. Azt mondták, epilepszia. Éreztem, valami nincs rendben. Huszonnyolc évesen egyik percről a másikra nem történik ilyen. Kómába esett, olyan görcsei voltak, hogy kezét-lábát lekötözték. Rohammentővel vitték át Szegedre. Kérdezte a doktor: evett-e gombát. Mondtam, fogalmam sincs, de ott a volt feleségem, ő biztos tudja!
Eddig tart a tartás, elcsuklik a hang, megakad a kronológia.
– Tizennyolc éves voltam, ő huszonöt, amikor elvettem, két gyereket hozott a házasságba. Megszületett Editke, s amikor féléves lett, a feleségem megcsalt. Hűséges típus vagyok, megbeszéltük, ha szereti a férfiakat, menjen, én foglalkozom a gyerekkel, a lakással, a jószággal, és ha a lányunk elvégzi az általánost, válunk. Így lett. Lassan már hatvanéves, de ma is harmincas élettársai vannak.
Narancsik úr volt már rendőr Pesten, rendész a paksi atomerőműben, utóbb Szekszárdon, de végül hazajött Töltésre, biztonsági őrnek. Lánya halála után a főnöke a kertészetbe helyezte: ma a veteményesre és az almásra vigyáz.
Albumot is mutat.
– Itt az én drága kis lányom halála előtt két évvel. Mérges voltam rá, hogy szőkére festette a haját! Úgy élt, ahogy az anyja. A válás után bejelentette, az anyjához költözik, aki épp összeállt egy fiatal férfival. Kérdeztem: illesz te oda? Megkapsz tőlem mindent. Nem hallgatott rám. Tizenhat évesen terhes lett, férjhez ment, hamar jött a második gyerek is.
Kölcsönért járt az apjához.
– Húsz-harmincezreket kért. És vettem neki ruhát, cipőt, ékszert. Ha nem volt pénze, eladta. Kapott tőlem gyönyörű vastag aranyláncot, rajta nagy kereszttel. Két hónap sem telt bele, nem volt meg. Aztán elvált, albérletezett, kajára se telt neki. Adtam neki pénzt, nem sajnáltam. Bár most is adhatnék.
Edit Bajára költözött, pincérnő lett egy bárban.
– Egyszer azzal állított be sírva, hogy a párja lekevert neki két pofont. Kiderült, Editke elment bulizni, jól bepiált, és ő ment neki a fiúnak.
Bejárt Bajára, ott érte az új románc. Albérletbe költöztek, ahová az anyja, és annak aktuális ifjú barátja is betársult.
Ez volt a helyzet, amikor azzal hívta Narancsik urat a volt felesége, hogy lányuk kórházba került.
– Az orvosok mérgezésre utaló jeleket találtak a máján. A volt feleségem előadta, hogy kádat súrolt, és beszippantotta a hipót.
Aztán Edit, ha lassan is, de jobban lett. Kinyitotta a szemét, ismét beszélt, felkelhetett.
– Egyik nap azt mondta, apukám, ölelj át. Azt kérdezte: szeretsz? Mondtam, persze. A fülembe súgta, hogy akkor most nagyon szeress, akármi történik velem, a kislányt, a Rebikét, vedd magadhoz.
Könnyek gyűlnek az apa szemében.
– Mondtam, ne beszélj hülyeséget, édes lányom. Meggyógyulsz és hazajössz.
A szegedi kórházba Edit anyját a későbbi gyanúsított, M. Róbert hordta kocsival Bajáról. Edit M. kocsmájában dolgozott pincérnőként, apjának korábban mégis biztosítási ügynökként mutatta be.
A lány még nem volt jól, de anyja kérésére hazavitette magát.
– Azt szajkózta, alá kell írnia valami biztosítási papírt.
Az állapota romlani kezdett.
– Ordítottam a volt feleségemmel: figyelj ide, te szemétláda, miért nem viszed kórházba? De ő csak azt darálta, semmi közöm hozzá, majd elintézi.
És eljött a végzetes nap.
– November 23-án, szerdán fél tizenkettőkor hívott a volt asszony, hogy Editkém reggel negyed nyolckor meghalt.
Vissza az albumhoz. A nyitott koporsót látni.
– Amikor ezt nézem, megnyugszom. Isten kiszabja a büntetést. A volt feleségem azt akarta, Editkét hamvasszák el Baján, mert tégelyben őrizné a kislányt. Felkaptam a hangom: az én lányomat nem égetik el.
A boncolás eredményéről sokáig nem érkezett hír. Majd egy magánnyomozó jelent meg az apa lakásán.
– A biztosítótól jött. Azt mondta, feltűnt nekik, hogy a lányom egy tízmilliós és egy tizenhatmilliós életbiztosítást kötött úgy, hogy a kedvezményezett egy vadidegen, majd fél év múlva meghalt. Emlékeztem, hogy Editkének volt egy biztosítási ügynök ismerőse, valami Robi. Hívtam a volt feleségemet, aki megadta a férfi nevét, címét, telefonszámát. Aztán észbe kapott, kérdezte, mire kell a szám. Mondom, egy magánnyomozó szerint Editkét megölték, a rendőrség hamarosan exhumálja. Ezzel ugrasztottam ki a nyulat a bokorból.
Harmadnapra M. Róberték kiásták a sírt.
Az egyértelműnek tűnő helyzetet az ködösíti, hogy nem M. Róbert volt a biztosítások kedvezményezettje.
Narancsik úr tudja a megoldást.
– Egymás mellé ültetném M. Róbertet és a kedvezményezettet. És ki mit tud?-ot játszanánk. Öt perc gondolkodási idő, s ha nincs megoldás, előbb az egyiket, majd a másikat lövöm főbe. Énekelnének. Egy biztos: kérni fogom a halálbüntetés visszaállítását.

A két „sírásó” bevallotta: M. Róbert bízta meg őket a feladattal. A férfi azt mondta, hogy egy tincset szeretne emlékbe volt szerelmétől. A nyomozás során kiderült: 2003 óta Narancsik Editen kívül két bajai férfit és egy bajai nőt mérgeztek meg azután, hogy 8,5 millió, 3 millió, illetve 20 millió forint értékben kötöttek életbiztosítást. A két férfi meghalt, a nőt megmentették az orvosok. Tüneteik ugyanazok voltak, mint Narancsik Editnek. A két férfi biztosítási összegéből hétmilliót M. Róbertnél találtak meg. A gyanú szerint mindannyiuknak ugyanazt a gyorsan ölő méreg adták be, vélhetően úgy, hogy az italukba keverték” – mondja Mihályné Bornemissza Eleonóra, a Bács-Kiskun Megyei Rendőrkapitányság szóvivője, aki a kedvezményezettek nevét a nyomozás érdekeire hivatkozva nem árulta el.

Narancsik úrral a konyhába ballagunk. A sarokban szentély áll, Editkének. Pap szentelte.
– Sűrűn jövök ide, párnára térdelek, mécsest gyújtok, és beszélek hozzá. Olyankor könnyű a lelkem.