Hiába tiltakozik a Fidesz, sétányt neveznek el Horn Gyuláról a XIII. kerületben

A kilenc éve elhunyt Horn Gyula volt szocialista miniszterelnökről neveznek el sétányt Budapest XIII. kerületében; a Fővárosi Közgyűlés szerdai rendkívüli ülésén meghozott döntést a Fidesz-KDNP fővárosi frakciója nem támogatta.

2022. június 8., 22:07

Szerző:

A XIII. kerületi önkormányzat kezdeményezésére neveznek el sétányt Horn Gyuláról 2014-ben felállított szobra közelében, a Gyermek téren.

Wintermantel Zsolt, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője azt javasolta, a közgyűlés ne nevezzen el sétányt Horn Gyuláról. Ughy Attila (Fidesz-KDNP) szerint Horn Gyula konfliktusos személyiség volt, és azt kérte, ha a képviselők emléket szeretnének állítani neki, azt ne most tegyék, hanem a Ráday Mihály által javasolt két évtized után, „amikor leülepszik egy politikai szereplőnek a tevékenységével (...) kapcsolatos értékítélet”.

Tóth József (MSZP) kerületi polgármester elmondta, Horn Gyula 90. születésnapja alkalmából éltek a lehetőséggel, hogy közterületet neveznek el róla.

Emlékeztetett: Horn Gyula nem tagadta az 1956-os forradalomban betöltött szerepét, sőt ő hozta nyilvánosságra, emellett Németországban utcát neveztek el róla, történelmi érdemei vannak a harmadik magyar köztársaság megteremtésében és az ország NATO-hoz való csatlakozásában, a szögesdrót lebontásában, a  német egyesítésben, a pénzügyi konszolidációban, ezek alapján pedig érdemes arra, hogy közterületet nevezzenek el róla.

Karácsony Gergely arról beszélt, hogy éppen 2011-ben módosult a rendelet, ami alapján most sétányt lehet elnevezni Horn Gyuláról.

Tudjuk, volt olyan, hogy Horn Gyula a történelem rossz oldalán állt. Amikor utcát nevezünk el róla, amellett is hitet teszünk, hogy a megvallott bűnöket meg lehet bocsátani - jelentette ki a főpolgámester.

(Kiemelt kép: Karácsony Gergely főpolgármester, Bősz Anett újonnan megválasztott humán területekért felelős főpolgármester-helyettes, Tüttő Kata, Kiss Ambrus és Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettesek a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülésén a Városháza dísztermében 2022. június 8-án. MTI/Szigetváry Zsolt)

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.