Hoppá! Már a Fidesz is bomlik?
Egyel kevesebb fideszes képviselő ül ezentúl a megyei közgyűlésben; a Sonline.hu értesülései szerint Bakos József bejelentette kilépését a Fidesz-frakcióból.
Csorba Ottó frakcióvezető megerősítette: a képviselő levélben jelentette be, hogy kilép a Somogy Megyei Közgyűlés Fidesz-frakciójából, s döntése vélhetően összefügg az atádi Fidesz-csoport tisztújításával. Munkájához a Fidesz-frakció sok sikert kíván. Bakos József is megerősítette a tényt: valóban a frakción kívül folytatja.
Vele együtt a Fidesznek 22 képviselője ült a megyei közgyűlésben az MSZP 10 és a Somogyért Egyesület 8 képviselője mellett. Bakos József kilépésével tehát az erőviszonyok nem változtak lényegesen - írja a
sonline.hu.Bakos József hangsúlyozta: nem keresték meg másik frakcióból, és ő sem kíván másik frakcióba átülni. A ciklus végéig független képviselőként folytatja a munkát.
A döntését kiváltó okokról úgy fogalmazott: nem ő lépett ki a frakcióból, hanem a frakció távolodott el tőle. – A kilépésemet előidéző okokat kizárólag a párt belső ügyei között kell keresni – közölte. Bakos József egyik tagja és sokáig vezetője is volt a nagyatádi Fidesz-szervezetnek, amelyet nemrég feloszlattak, s ő is egyike azoknak, akik az új szervezetbe hiába kérték a felvételüket.