„Heil Hitler!-t” kiabáltak, járókelőkre támadtak a részeg neonácik Székesfehérváron

Felfüggesztett börtönbüntetésre és közérdekű munkára ítélte a bíróság azokat a neonácikat, akik 2015 májusában Székesfehérváron részegen randalíroztak és több embert bántalmaztak.

2017. június 20., 21:12

A Székesfehérvári Járásbíróság ítéletében megállapított tényállás szerint a vádlottak 2015. május 30-án este Székesfehérváron, a Palotaváros egyik parkjában, ittas állapotban két kiskorú személyt közrefogtak, és egyiküket az egyik fiatalkorú vádlott ököllel arcon ütötte.

Három vádlott ezt követően a Széchenyi úton haladt tovább, ahol három arra haladó fiatalt állítottak meg, s közülük két személyt bántalmaztak.

Ezután mind az öt vádlott a Jancsár út felé indult, amikor a Sziget utcában felfigyeltek egy fiúkból és lányokból álló, tizenhárom fős társaságra, akik egy szórakozóhely felé mentek. A vádlottak először hangosan szidalmazni kezdték a másik – általuk nem ismert – társaság tagjait, majd kámzsákat, maszkokat is a fejükre húztak, az egyik vádlott a nála lévő viperát is kicsattintotta. Német indulókat is énekeltek, majd „Heil Hitler! Sieg heil!” kifejezéseket skandálva, szidalmakat és fenyegetéseket kiabálva megközelítették a másik társaságot. Először csak lökdösték őket, majd a társaság több tagját bántalmazták.

Az elsőrendű (felnőtt) vádlott a tarkójára – bárki által jól látható helyre – önkényuralmi jelképnek minősülő horogkeresztet tetováltatott, amelyet hónapokig viselt.

A bíróság a vádlottakat csoportosan és felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettében, garázdaság vétségében, súlyos testi sértés bűntettében és súlyos testi sértés bűntette kísérletében mondta ki bűnösnek. Az elsőrendű vádlott bűnösségét önkényuralmi jelkép használata vétségében is megállapította. Az elsőrendű vádlottat egy év hat hó börtönfokozatú, végrehajtásában kétévi próbaidőre felfüggesztett, a harmadrendű – ugyancsak felnőtt – vádlottat hat hó, végrehajtásában kétévi próbaidőre felfüggesztett börtönfokozatú szabadságvesztésre, a harmadik felnőtt vádlottat 204 óra közérdekű munka büntetésre ítélte. A fiatalkorú másodrendű, az eseménysorban nagyobb szerepet játszó vádlottat 212 óra közérdekű munka büntetésre ítélte, míg az ugyancsak fiatalkorú negyedrendű vádlottat két évre próbára bocsátotta, megállapítva, hogy a próbaidő alatt pártfogó felügyelet alatt áll.

Az elsőfokú ítélet nem jogerős, az ügyész, az elsőrendű vádlott és védője a nyilatkozattételre három nap gondolkodási időt tartott fenn, míg a többi vádlott, védőik és a fiatalkorú vádlottak törvényes képviselői azt tudomásul vették.

Visszahívott tejtermék került a boltokba – a Kifli.hu azonnali intézkedéseket tett egy lejárt szavatosságú, laktózmentes Mizo UHT tej kapcsán. A hatóság arra figyelmeztet: a termék fogyasztása egészségügyi kockázatot jelenthet, ezért senki ne igyon belőle, és vigye vissza, ha vásárolt belőle.