Hazudott a 444 – nem úszták meg a helyreigazítást

A híroldalnak 70 ezer forintos felülvizsgálati perköltséget kell fizetnie.

2021. november 29., 19:25

Szerző:

Hétfőn helyreigazítást közölt a 444, miután a Kúria friss ítéletében helybenhagyta a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla nyáron született ítéletet, amely megállapította, a médium „Most, hogy a NER a nevére vette az Indexet, hallgassuk meg újra, a kormánymédia szerint kinek nem állt érdekében szétverni a lapot” című írása helyreigazításra szorul.

Az ítéletnek eleget téve a 444 nem sokkal ezelőtt az alábbi helyreigazító közleményt tette közzé:

„A »Most, hogy a NER a nevére vette az Indexet, hallgassuk meg újra, a kormánymédia szerint kinek nem állt érdekében szétverni a lapot« című cikkünkben azt a valós tényt, hogy az Indamedia Network Zrt. – gyakorolva opciós jogát – megszerezte az Index.hu Zrt. részvényeit a Magyar Fejlődésért Alapítványtól, abban a hamis színben tüntettük fel, hogy Bodolai László átengedte a kiadó részvényeit az Indamedia csoportnak. A valóság azonban az, hogy Bodolai László az opciós jog érvényesítésében nem működött közre.”

A Media1-hez Bodolai László által eljuttatott felülvizsgálati ítélet szerint a helyreigazítás közlésén túl a Kúria 70 ezer forint felülvizsgálati perköltség megfizetésére is kötelezte a híroldalt.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Merész Márton / 168.hu)

Tegnap 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegnap 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Tegnap 15:25

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.