Hatvanmilliárd helyett 250 milliárd állítólag már elég lesz a Városliget megújítására
A Városliget Zrt. vezetője azt ígéri, hogy 250 milliárd forint már elég lesz a Városliget teljes felújítására a tervezett 60 milliárd helyett.
Gyorgyevics Benedek interjút adott a Népszavának, amiben azt is elmondta, hogy az eddigi drágulás oka a tervek és az építőipari árak változása, illetve és a munkaerőhiány változása volt.
A Városligetben egyébként egységes átadó ünnepség, folyamatosan adják majd át az egyes helyszíneket. A 100 hektáros területen 2021 végére elkészülnek a közintézmények épületei, de egyes parkelemek csak 2022-ben nyerik el végső formájukat. Az első ütembe tervezett két nagyobb beruházás egyik része majdnem kész, a Szépművészeti Múzeum állandó kiállítása ősztől újra látogatható lesz. A másik, az Országos Múzeumi Restaurálás és Raktározási Központ (OMMRK) év végére készül el. Vannak csúszások is, a Vakok kertjének és a gyermek sportpályáknak az átadása néhány hónapot tolódik. Az építkezések legkésőbb jövő év elején minden egyes helyszínen megkezdődnek.
2012-ben az összköltséget még 60 milliárdra becsülték, majd ez fokozatosan emelkedett, 2014-ben tartottak 150 milliárdnál.
Az ügyvezető szerint azért is szaladtak el ennyire a költségek, mert akkora a munkaerőhiány az építőiparban, hogy a kivitelezési munkák költségei 30 százalékkal nőttek, ráadásul a korábbi kivitelező cégek elkoptak a projekt körül, mivel sokáig azt sem lehetett tudni, hogy pontosan mit akarnak építeni a Városligetben.
Gyorgyevics szerint csak 2017-ben véglegesítették a felújítás terveit, hogy pontosan hova, mit építenek, a projekt költségeit pedig csak ezután lehetett kiszámolni.
A vezérigazgató úgy véli, hogy a Liget Projektre azért van szükség, hogy a most csak a romkocsmák miatt érkező turisták később visszatérjenek a Városligetbe is.