Hatszor annyi közpénzbe került az idei birkózó vb, mint az öt évvel ezelőtti

2018. november 7., 19:08

Szerző:

A birkózó világbajnokságot 2013-ban és 2018-ban is Budapesten a Papp László Sportarénában tartották. Öt év alatt azonban a ráfordított közpénz összege hatszorosára nőtt. Míg a 2013-as vetélkedő megrendezésére 328,7 millió forint közpénzt kapott a Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ), a 2018-asra 1,8 milliárdot – írja a 24.hu.

A portál az MBSZ 2013-as közhasznúsági jelentése alapján azt írja, hogy

öt éve a világbajnokság költségvetésének 52 százaléka érkezett állami forrásból, míg a szövetség a költségek 48 százalékát, majdnem 300 millió forintot saját bevételeiből fedezte. 

A 2018-as közhasznúsági jelentés leadása csak jövőre esedékes és – objektív okokból – a vb részletes pénzügyi mérlege sem lehet még kész. 

Az viszont tudható, hogy a Németh Szilárd vezette szövetség a 2018-as költségvetési tervben 1,7 milliárd forinttal kalkulált, végül 2 milliárd forintos költségvetést adott le az EMMI-nek, amelyben saját forrásként nulla forintot tüntetett fel.