Háromezer milliárd forintot adna a kormány Budapestnek

Az állami költségvetésből és uniós forrásokból jönne a pénz a főváros fejlesztésére.

2021. március 18., 15:29

Szerző:

Azt javasolja a kormány, hogy a következő években az állami költségvetésből és uniós forrásokból háromezer milliárd forint extra támogatást kapjon Budapest a fejlesztésekre – mondta Fürjes Balázs Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár a közmédiának a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának csütörtöki ülése előtt.

Fürjes hozzátette: az extra forrásból elsősorban a fővárosi egészségügyet és az egyetemeket fejlesztenék, javítanák a fővárosi közlekedést, és zöld területeket, új parkokat hoznának létre.

Az ülés után Karácsony Gergely főpolgármester fog sajtótájékoztatót tartani késő délután, a fejleményekről szintén beszámolunk majd.

(Kiemelt kép: 168.hu | Pozsonyi Roland)

 

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.